Barátságos, jókedélyű, emberséges. Tudja, hogy nem tökéletes, mégis törekszik a legjobbra. Nem hagyja magára gyülekezeteit, úgy érzi, a számára legjobb helyen van. Tudatosan próbál jó szándékkal tekinteni a környezetében lévőkre. Nagy tömeg előtt még mindig lámpalázas. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának mai vendége Barta Ferenc barkaszói és rafajnaújfalui református lelkipásztor.
Bujdosó Ivett
– Informatikus helyett lelkész lett.
– Isteni sugallat vezetett a teológiára, ugyanis hosszasan harcoltam az elhivatásommal szemben. Reál beállítottságú gyermek voltam, a matematikaórákat folyton a tábla mellett töltöttem. Szinte egyértelmű volt, hogy ilyen irányban folytatom. Igaz, vallásos családban nevelkedtem, a szüleim és a nagyszüleim templombajárók voltak, nagyapámat gyakran láttam Bibliával a kezében. Gyakran elvittek a bibliaórákra is, tudtam az idősebbek által mondott imádságokat, énekeket. Vágytam arra, hogy az Isten megszólítson, és 13 évesen – a konfirmandusi felkészítőkön – úgy éreztem, elindultam az Úr útján. Eleinte kicsit félszegen vonultam végig a falun Bibliával a kezemben. Akkor még nem készültem lelkésznek, ám nagyon vágytam a Péterfalvai Református Líceum lelki közösségébe. Akkor olyan kéréssel fordultam az Istenhez, hogy az első évben mutassa meg, milyen úton szeretne látni. Eltelt az év, és rájöttem, hogy nem lehet az Istennel ily módon üzletelni. Az informatika felé fordultam, úgy gondoltam, lehet a számítógép mögül is szolgálni.
– Mégis inkább az egyenes utat választotta.
– Már ki volt töltve a jelentkezési lapom programtervező matematikus szakra Debrecenbe és Budapestre, amikor egyik reggel a Márk 8,34 igéje ébresztett: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.” 17-18 évesen nem igazán értettem, mit akar ezzel a mindenható, ám kétségeket ébresztett bennem az eredeti terveimmel kapcsolatban. Nem kellett sokáig várnom, még aznap szembejött velem Seres János akkori péterfalvai esperes a teológiára szóló felvételi lappal. Igaz, nem nekem hozta, végül teljes titokban mégis kitöltöttem. Akkoriban Beregszászban, a püspöki hivatalban tartották az előfelvételiket, így az esperes a 30 éves Ladájával „összeszedett” minket, és együtt indulunk el a megmérettetésre. Persze, le is robbantunk. Belülről valamelyest örültem, ugyanis nem voltam biztos magamban. Végül eljutottunk a kívánt helyre, ám nem készültem fel eléggé, és rájöttem, több van emögött, mint amennyire beleástam magamat. Nagy meglepetésemre mégis sikerült, Debrecenbe küldtek, ahová vágytam. A Jóisten mindent előkészített. Még feleséget is.
– Tehát a teológián ismerte meg a feleségét.
– Így igaz. A gergelyiugornyai lelkész lánya egy évvel utánam érkezett az intézménybe. Már az első randevún tisztáztuk, hogy csak akkor érdemes folytatni, ha komolyan gondoljuk, és hazajön velem Kárpátaljára. Beleegyezett. Három gyermek – Zsófia, Abigél és Lukács János – boldog szülei vagyunk. Tudatosan terveztünk nagycsaládot.
– Beregújfaluból származik. Újbátyú és Nagybakos után került Barkaszóra és Rafajnaújfaluba.
– Egy évet töltöttünk Újbátyú és Nagybakos gyülekezeteinek szolgálatában, ám sajnos a lakhatási feltételek nem voltak megfelelőek a családalapításra. Az első szolgálatom alkalmával jártam először Barkaszón. Apránként bontottuk le a falakat, ugyanis számos lelkészváltást követően maradtunk itt a feleségemmel. Háromévnyi szolgálat után beiktattak minket. Megtaláltuk a helyünket és a közösségünket.
– Lelkész létére nem szeret „szerepelni”.
– Sok ember előtt lámpalázas leszek. Az első „szereplésem” – még gyermekkoromban – is kudarccal végződött, még a papírlapról sem tudtam felolvasni a verset. A mai napig harcolok a szorongásommal. Nem azért csinálom, mert ebben vagyok a legjobb, hanem mert az Isten erre hívott el. Csak akkor szeretek megszólalni, ha van mondanivalóm.
– Mi alapján választja ki az aktuális Igét?
– Többféle változat létezik erre, ám szerintem a legjobb, ha az Ige találja meg az embert. Van olyan is, amikor belekezdek az igehirdetés megírásába, ám rájövök, az nem az igazi. A legvaskosabb mappa a számítógépemen a „Fél”, ugyanis abban tárolom a befejezésre váró írásaimat. Természetesen előfordul, hogy az aktuális helyzetet kell körbejárni, hiszen mindenkit az foglalkoztat, az érint. A konfirmandusok áldásának szánt Igét is évekig válogatom. Furcsa, de volt olyan, akinek évekkel a halála előtt tudtam, mit fogok elmondani a temetésén. Nagy félelmem, hogy egyszer majd nem jutok szóhoz, tehát nem bánnám, ha lenne rá bevált recept.
– Még mindig a Márk 8,34-et tartja az önnek szánt Igének?
– Elsősorban igen. Igaz, 17 és 37 évesen ezek a szavak teljesen mást jelentenek számomra. Csak évekkel az elhívásom után vettem észre, hogy ez szerepelt a konfirmációs emléklapomon is.
– Mivel foglalkozik a szabadidejében?
– A házasságunk elején nagy focirajongó voltam, igaz, csak a televízió képernyője előtt követtem a meccseket. A feleségem a Forma-1-et kedvelte, együtt pedig a teniszt néztük. A horgászat is közel állt hozzám. Az utóbbi években belekezdtem a dartsba. Az informatikát sem vontam ki teljesen az életemből, videovágással ütöm el az időt.
– Az olvasás az, ami feltölti.
– Már a középiskolai éveimben is hajlandó voltam hajnali 4-kor felkelni, hogy nyugodtan olvashassak, amíg mindenki más alszik. A nyári szabadságheteket szoktam olvasásra fordítani, az egyik ilyen esetében még a lábam is eltört, így semmi sem akadályozott ebben. Azóta kicsit visszaszorult ez a tevékenység, ugyanis a könyvek jelentősen megdrágultak, az okoseszköz képernyőjéről pedig nincs meg az az impulzus.
– Előfordul, hogy elveszíti a türelmét?
– Általában estig tart ki a türelmem, és sajnos itthon szokott elfogyni. Ám olyankor eszembe jut, hogy elsősorban hívő ember, másodsorban férj, majd apa, és legvégül lelkész vagyok. Így erőt veszek magamon, és békességben tartjuk a családot. Ugyanis egy tönkrement családú lelkész másokat sem tud az Istenhez közelebb vezetni.
– Könnyen barátkozik?
– Azt az irányt képviselem, hogy ahol nem kell az Isten, ott ne kelljek én sem. Havernek nem állok be senkihez. Nem tudok barátságban lenni olyasvalakikkel, akikkel teljesen különböző a mentalitásunk. Ellenben az azonos gondolkodásúakat igyekszem közel engedni magamhoz. Velük egymás sebe árán is gyógyulunk.
– Rugalmas?
– Inkább a szabályokat szeretem, még a játékok során is maximálisan betartom azokat. Azonban ha nincs más lehetőség, hajlok a kompromisszumra. Ez sajnos nem mindig sikerül.
– Tud nemet mondani?
– Megtanultam. Eleinte nagyon boldog voltam, hogy mindenkinek rám van szüksége, később rájöttem, hogy mindenkinek megvan a kijelölt helye, és ott kell tevékenykednie.
– Előítéletesnek vallja magát.
– Nagyon küzdök ezzel a kifejezetten rossz tulajdonságommal. Amikor az ítélkezésről prédikálok, a feleségem megjegyzi, hogy reméli, magamra is gondoltam közben. Tudatosan próbálok jó szándékkal tekinteni a másikra, és akkor is tenni egy lépést az illető irányába, ha elsőre nem szimpatikus.
– Kritikus?
– Nagyon, legyen az magánéleti vagy munkahelyi kérdés. Még a rádióadásba is belekötök. Nem vagyok már az, aki voltam, de még olyan sem, amilyennek lennem kellene. Törekszem arra, hogy a bennem lévő pozitív oldalt maximálisra fejlesszem.
– Mik a céljai?
– Az emberi céljaimat már felajánlotta az Isten, ám azt vissza kellett utasítanom. Talán könnyebb lenne, ha csak egy gyülekezetet szolgálnék, mivel úgy érzem, az egyikben nem tudok annyit nyújtani, amennyit megérdemelnének. Amikor erre lehetőség volt, mégis visszautasítottam, hiszen nem hagyhatom magára egyik gyülekezetemet sem.
