Vetőmaggal segíti a kárpátaljai gazdákat a magyar agrárminisztérium 

A magyar agrárminisztérium húszmillió forint értékű kukorica- és napraforgó-vetőmagot, valamint burgonya vetőgumót adományoz a háború miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai gazdáknak – közölte az MTI tájékoztatása szerint Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a háború jelentős kihívás elé állítja az agráriumot. Mint a közlemény szerint fogalmazott, Kárpátalján sok gazda, ám a háború okozta kereskedelmi nehézségek miatt helyben nem lehet megfelelő mennyiségű növényi szaporítóanyaghoz jutni. A fegyveres konfliktus kirobbanása óta a magyar agrárminisztérium és a gazdaszervezetek több módon is segítették a bajba jutott határon túli termelőket. A kárpátaljai gazdák ezután is számíthatnak az anyaországra, illetve Magyarország támogatására – tette hozzá Nagy István.

A tárcavezető bejelentette, hogy a magyar agrárminisztérium a mezőgazdasági évkezdést segítendő tízezer kilogramm kukorica-, ötszáz kilogramm napraforgó-vetőmagot és háromezer kilogramm burgonya vetőgumót juttat el térítésmentesen olyan kárpátaljai gazdálkodóknak, akik a háborús helyzet okozta ellátási nehézségek miatt nem jutottak elegendő vetőmaghoz, így nem tudták bevetni, illetve beültetni a szántóterületeiket.

A vetőmagok néhány napon belül eljutnak Kárpátaljára, hiszen a kukoricának, a napraforgónak és a burgonyának is gyorsan a talajba kell kerülnie ahhoz, hogy biztosan termést hozzon – hangsúlyozta a miniszter.

Nagy István örömtelinek tartja, hogy a Növényvédelmi Szövetség multinacionális tagvállalatai közvetlen koordinációval, az Innovatív Állatgyógyszergyártók Képviselőinek Magyarországi Egyesülete tagjai pedig állatgyógyászati termékek felajánlásával veszik ki a részüket az ukrán mezőgazdaság támogatásából.

Forrás:
KISZó/MTI

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó