Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szakértői szerint az ukrajnai háború miatt tovább emelkedhetnek az élelmiszerárak a helyi konfliktusok, gazdasági válság és éhínség sújtotta közel-keleti, illetve észak-afrikai térségekben, így gyerekek millióit is fenyegeti az éhezés.
Az UNICEF-nél felhívták a figyelmet arra, hogy tovább súlyosbodhat a Közel-Kelet és Észak-Afrika egyes területeit sújtó élelmiszerhiány.
Hat héttel az ukrajnai háború kitörése után már érezhetők az import visszaesése okozta ellátási problémák, és jelentősen emelkedett alapvető árucikkek, a búza, az étkezési olaj vagy az üzemanyag ára – írták. Az UNICEF szakértői szerint ha a tendencia tovább folytatódik, annak súlyos következményei lehetnek az Egyiptomban, Libanonban, Líbiában, Szudánban, Szíriában vagy Jemenben élő gyerekekre, mivel több országot már a háború kitörése előtt is komoly éhínség sújtott.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.