Az orosz védelmi minisztérium tegnap bejelentette, hogy kész csapást mérni „a döntéshozó központokra, beleértve Kijevet is”, ha folytatódnak a „szabotázskísérletek és az ukrán csapatok megpróbálnak orosz területen lévő objektumokra csapást mérni”.
Ukrajna visszavág, ha Moszkva lecsap Kijevre – mondta Alekszej Aresztovics, az ukrán Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója. Mint mondta,
nincs kétsége afelől, hogy Oroszország rakétatámadást indíthat Kijev ellen,
különösen a katonai hatóságok, a rendvédelmi szervek központi hivatalai, esetleg a Legfelső Tanács, a Miniszteri Kabinet és az Elnöki Hivatal kerülhet veszélybe.
Hozzátette, hogy Ukrajna fel van készülve. Emlékeztetett rá, hogy a vezérkar elleni minden lövésre van válaszuk.
„Óvatosnak kell lennünk a tét emelésével. Mert nagyszerű ütőkártyáink vannak oroszországi lehetőségeinket illetően. Csak egyelőre nem játszottuk ki őket, mert minden háborús eszkalációnak vannak fokozatai”, figyelmeztetett Aresztovics.