Lőszerrobbanás következtében kigyulladt és súlyos károkat szenvedett az orosz Fekete-tengeri Flotta Moszkva cirkálója, a legénységet evakuálták – közölte csütörtökre virradóra az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint a tűz okait vizsgálják. A minisztérium később újabb közleményt adott ki, amely szerint a cirkálón keletkezett tüzet lokalizálták, nyílt égés nincs, és a lőszerrobbanások is megszűntek. A tájékoztatás […]
Nap: április 14, 2022
Már sok menekült talált munkát Kárpátalján
A háború kezdete óta mintegy 200 belső menekült talált munkát vidékünkön – közölte Jurij Fuscsics, a megyei foglalkoztatási központ igazgatója. Elmondása szerint február 24-e óta 630 áttelepült személy fordult a központjukhoz munkakeresési szándékkal. „Ebből a 630 főből 493-an kaptak munkanélküli státuszt – közölte az igazgató. – Több mint 500-an igényeltek tanácsadáshoz a foglalkoztatási központban. A […]
EU-s tagság: Ukrajna esetében két fő kritériumot vizsgálnak
Az Európai Bizottság két alapvető kritériumot – a demokráciát és a piacgazdaságot – vesz figyelembe Ukrajnával kapcsolatban, mondta Matti Maasikas. Az Európai Unió kijevi képviselője az Ukrajna esetében alkalmazott gyorsított eljárás befejezését júniusra prognosztizálja. „Az elemzés nyárig elhúzódhat, s reméljük, hogy júniusban a brüsszeli hivatalnokoktól megtudhatjuk az eredményt a demokráciát és a piacgazdaságot illetően” – […]
Hétfőtől megnyitnak az óvodák Ungváron
A megyeszékhelyen fokozatosan újranyitnak az intézmények. Április 18-án, hétfőn újraindulnak az óvodák a 3-6 év közötti korcsoportok számára Ungváron. A bölcsődék egyelőre nem működnek, mert légiriadó esetén a csöppségek óvóhelyre való menekítését nem tudják megoldani, mondta el Bohdan Andrijiv polgármester. Korábban részletesen foglalkoztunk a témával: Időszerű-e az óvodák újranyitása? │KISZó-interjú
ZNO: már 321 ezren jelentkeztek
Az egyszerűsített külső független tesztelésre (ZNO) már több mint 321 ezren regisztráltak. Az Ukrán Oktatásminőségi Értékelő Központ megjegyezte, hogy egyetlen regisztrációs lap kitöltése elegendő ahhoz, hogy a végzős bekerüljön abba az adatbázisba, amely az online-multiteszt potenciális résztvevőit tartja számon. Arra kérjük a végzősöket, hogy ne készítsenek ismétlődő több jelentkezési lapot, és a szükséges dokumentumokat ne […]
Égési sérüléssel szállították kórházba a 11 éves gyereket
A Técsői járáshoz tartozó Tereszva község családi házában tűz keletkezett, közölte a megyei katasztrófa-elhárítás. A házban tartózkodó 11 éves gyerek tűzrakással próbálkozott az otthonuk fűtését biztosító fatüzelésű kazánban. A hirtelen fellobbanó nagy lángokat a gyerek megpróbálta eloltani, aminek következtében a lábán égési sérülést szenvedett. A helyszínre érkező tűzoltók gyorsan megfékezték a tűz továbbterjedését, valamint értesítették […]
Aresztovics válaszcsapással fenyegette meg Moszkvát
Az orosz védelmi minisztérium tegnap bejelentette, hogy kész csapást mérni „a döntéshozó központokra, beleértve Kijevet is”, ha folytatódnak a „szabotázskísérletek és az ukrán csapatok megpróbálnak orosz területen lévő objektumokra csapást mérni”. Ukrajna visszavág, ha Moszkva lecsap Kijevre – mondta Alekszej Aresztovics, az ukrán Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója. Mint mondta, nincs kétsége afelől, hogy Oroszország rakétatámadást […]
Medvedcsuk vagyona: jacht, 26 gépkocsi, 30 telek, 23 ház…
A bíróság elkobozta a Medvedcsuk család vagyonának oroszlánrészét. Az Állami Nyomozóiroda tájékoztatása szerint a bíróság Viktor Medvedcsuk és felesége, Okszana Marcsenko 154 ingóságát és ingatlanját foglalta le. Zár alá került az oroszbarát politikus és házastársa birtokában lévő motoros jacht, továbbá 26 személygépkocsi, 30 telek, 23 ház, 32 lakás, 17 parkolóhely. Zárolták a házaspár 25 vállalatban […]
Mi drágult meg leginkább Ukrajnában?
Az országban márciusban drágultak az élelmiszerek, ám a legnagyobb mértékben a zöldségfélék ára emelkedett – közölte a TSN az ukrán statisztikai szolgálat közleményére hivatkozva. Az adataik szerint februárhoz képest az alábbi zöldségek ára nőtt jelentősen: A hagyma kilogrammonkénti ára 33,7 százalékkal 19,4 hrivnyára emelkedett; A sárgarépa kilója, 27,3%-os drágulással, 20,1 hrivnya; A burgonya ára 22,6%-kal […]
Kárpátaljára költözik át a legtöbb belső-ukrajnai vállalkozás
Kárpátalja az éllovas a már áttelepült és tevékenységüket újrakezdő vállalkozások tekintetében – jelentette be Vaszil Ivancso, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás elnökhelyettese. 45 cég működik a régióban, további 27 vállalkozás előkészíti és felszereli telephelyeit, illetve alkalmazkodik az új környezethez. Összesen mintegy száz gyár fejezte ki óhaját aziránt, hogy térségünkbe költözzön. Többnyire informatikai szakemberek és kommunikációs […]