A sorkatonai behívás során nemcsak a haza védelmére, hanem annak újjáépítésére is lehetne kötelezni a hadköteles korú férfiakat – jelentette ki Olekszandr Kubrakov infrastrukturális miniszter.
Az ukrán gazdaság közvetlen veszteségei a háború miatt a közlekedés és az infrastruktúra tekintetében a legnagyobbak.Az ukrajnai orosz agresszió alatt több mint 23 ezer kilométernyi utat rongáltak meg, semmisítettek meg vagy foglaltak el. Legalább 277 híd és hídátkelő, 10 katonai reptér, 8 repülőtér és 2 kikötő sérült meg. Sok várost szinte teljesen elpusztítottak.
A miniszter szerint a szükséges finanszírozással és munkabizottsággal, valamint a bürokrácia felhagyásával mindössze két év alatt újjáépülhet az ország. Ehhez viszont leginkább munkaerőre lenne szükség.