Volodimir Zelenszkij államfő kijelentette, hogy ki kell alakítani a gazdaság háború utáni fejlődésének lépéseit.
„A kis- és középvállalkozások számára a legkényelmesebb és legszabadabb adózási és adminisztrációs feltételeket kell biztosítani” – fejtette ki Zelenszkij. Hozzátette, a digitalizáció kiemelt prioritás.
„A biztonságpolitika is kiemelten fontos, a védelmi potenciálnak pedig új szintre kell lépnie” – tette hozzá.
Zelenszkij szerint be kell fejezni az igazságügyi, a korrupcióellenes és más fontos reformokat.
„Fontos, hogy teljesen felkészültek legyünk, amikor a háború véget ér. Átfogó tervet dolgozunk ki, amelyben a lerombolt infrastruktúra helyreállítása, az állami rendszer modernizálása és Ukrajna fejlődésének maximális felgyorsítása szerepel” – mondta Zelenszkij.
Szerinte nemcsak a munka mennyiségéről van szó, hanem arról is, hogy újra kell gondolni az ország jövőbeni fejlődését. Felmérni, mely iparágak lehetnek a háború utáni gazdasági növekedés alapjai, milyen megoldások, források szükségesek ehhez.
Zelenszkij szerint most a fő viták a pénzről szólnak, a hangsúlyt azonban nem erre kell fektetni.
„Nem a pénz az alapja az ország fejlődésének. Ötletek, emberek – ez az alap” – mondta.