Lassan két hónapja tart az a bizonytalan, embertpróbáló, elkeserítő és lélekrendítő állapot, amit az orosz–ukrán háború váltott ki. Hosszasan lehetne sorolni a jelzőket, kinek mit jelent, kiből mit hoz elő, most egy sóhajtásnyira hagyom, hogy az olvasó egészítse ki a sort…
Itt vagyunk. Kárpátalján. Magyarként. Ki huszon-pár, ki negyven, ki nyolcvan éve. Már sokszor, sokféleképpen próbáltak elűzni minket innen, mindhiába. Jöttek viharok, árvizek, volt válság, testvérharc, rágalom, megszorítás, jogfosztás, járvány, s most itt van a háború…
Kérdezhetnénk, mi vár még ránk? Csak a Jóisten tudja…
Féltjük gyermekeinket, apáinkat, anyáinkat, a kiszolgáltatottakat. Sajog a szívünk magunkért, a szülőföldünkért.
Ki eddig nem értette, most talán ráeszmél, mit ér a földi lét, az a pár négyzetméter, ahol nap mint nap jön-megy, az a tekintet, ami visszaköszön rá a tükörből évek óta.
S talán már megváltozott az arckifejezés: komorabb, egykedvűbb lett.
Sokan felteszik a kérdést: miért vagy még mindig ott? Mikor jössz el?
Elnémulok, vitázni nincs értelme. A józan ész ellenem van. Ha szót emelek, elszorul a torkom, könny szökik a szemembe, s érvként csak annyi jut eszembe: ki képes felállni szerette halálos ágya mellől?
Mert nekem Kárpátalja bölcsőm és majdan sírom is…. Áldjon vagy verjen sors keze, itt élnem, halnom kell…
Hogy mi fogja e romantikus elképzelésem szétfoszlatni, nem akarom megtudni.
Bízom abban, amit a Mindenható ígért a Szentírásban: Mert csak én tudom, mi a tervem veletek: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.
Legyek bárhol is.
De most még itt teszem a dolgom, és Bethlen Gábor szavaira emlékezem: Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.
Kárpátalján is erőn felül kell tennünk, amit lehet, hogy majd ne mondhassák: nem tettünk meg minden tőlünk telhetőt, nem szolgáltunk a helyünkön, nem segítettünk, nem vállaltunk felelősséget, nem álltunk ki a magyarságunkért, nem hárítottunk villámokat, nem nyugtattunk szélsőséges kedélyeket, nem csitítottunk forrongó embereket, nem szorítottunk meg remegő kezeket, nem adtunk át értő füleknek elődeinktől kapott tudást, bölcsességet, békességet.
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
