A Lembergi Megyei Ohmatgyit Klinikai Kórházban megmentettek egy újszülött ikerpárt, akik a háború kitörősekor jöttek a világra, de az óvóhelyen tartózkodva súlyosan megbetegedtek, olvasható a kórház Facebook oldalán.
Diana és Szofija édesanyjuk várandóságának 24. hetében születtek, emiatt hosszú ideig a szülőotthonban maradtak, majd átutalták őket a kijevi Ohmatgyit gyermekkórházba. Itt érte őket Kijev bombázása, ami elől a kórház pincéjébe menekültek.
Nagyon sok kisgyerek volt odalent, ki tüsszögött, ki köhögött, másoknak láza volt. De míg sok gyerekre ezek a tünetek nem jelentettek nagyobb veszélyt, mint kiderült, az én koraszülötteim miattuk halálos életveszélybe kerültek, osztotta meg az édesanya az átélteket. A gyerekek egyre csúnyábban köhögtek, állapotuk gyorsan romlott, ezért az édesanyjuk úgy döntött, sürgősen Lembergbe menekíti őket. Vállalva az utazás veszélyeit, vonattal mentek Lembergbe, de mire odaértek a piciknél már kétoldalú tüdőgyulladást és a koraszülötteknél alkalmazott gépi lélegeztetés szövődményét, súlyos tüdőkárosodást állapítottak meg az orvosok. A gyerekeket március 8-tól az intenzív osztályon kezelték, s a gondos ápolásnak köszönhetően egy idő után állapotuk javult.
Mára teljesen legyőzték a betegséget és édesanyjuk azt reméli, mihamarabb hazatérhetnek otthonukba, áll a kórházi bejegyzésben.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.