Aki a helyszínen szurkolt, annak életre szóló élmény maradt az a meccs
Április 29-én, napra pontosan harminc éve annak, hogy az ukrán labdarúgó-válogatott lejátszotta első hivatalos találkozóját. Ukrajnában ezen esemény apropóján április 29-ét a labdarúgás napjaként tartják számon. Számunkra, kárpátaljai magyar focidrukkereknek pedig azért maradt annyira emlékezetes, mert a történelmi meccsre Ungváron került sor, és Magyarország volt az ellenfél. Ráadásul a piros-fehér-zöldek 3–1-re nyertek, s olyan sokan szurkoltak nekik a helyszínen, hogy szinte hazai pályán érezhették magukat. Azon esztendő, azaz 1992 augusztusában Nyíregyházán volt a „visszavágó”, ahol szintén magyar győzelem született. 25 évre rá nosztalgiameccsen a két szomszédos ország öregfiúk-válogatottja az ungvári Avangard-stadionban szép számú közönség előtt megidézte az első ukrán–magyart, s ezúttal már a sárga-kékek örülhettek. Érdekesség, hogy az elmúlt 30 esztendőben e meccseken kívül a magyar és az ukrán válogatott nem is találkozott egymással.
A 30 évvel ezelőtti legendás mérkőzésen az akkor mindössze 8 ezres ungvári Avangard-stadionban mintegy 13 ezren zsúfolódtak össze. Túlzás nélkül, mint a régi hőskorban, még a fákon is „lógtak”. A magyarlakta vidékekről szervezetten, buszokkal érkeztek a szurkolók, az egyik tribün piros-fehér-zöld színekben úszott.
Magyar Zoltán, az MLSZ korábbi technikai igazgatója volt a találkozó egyik szervezője, aki az 5 évvel ezelőtti nosztalgiameccs tető alá hozásában is elévülhetetlen érdemeket szerzett.
– 1991 elején Vojtkó Pistával, az ungvári csapat akkori edzőjével felültünk egy Ungvár–Kijev repülőgépre, és az alakuló ukrán szövetség meghívására a fővárosba utaztunk – mondta el még korábban lapunknak Magyar Zoltán. – Még most is kiráz a hideg, a havas Kárpátok felett repültünk, amikor a koros Antonov sehogy sem akart emelkedni, majdnem a fenyők csúcsát érte a gép alja, mesélte.
A meccs előkészületeire így emlékezett: – Én, az akkori főtitkár-helyettes és még pár szakember kijöttünk néhány nappal korábban, hogy segítsük az ungvári előkészületeket. A stadionnal nem volt különösebb gond, az öltözőkben és a folyosókon érződött a meszelés és festés utáni friss illat. Az ukránok mindent megtettek, hogy rendben legyen, a stadiont kitakarították, hisz akkor még itt volt a bolhapiac. A válogatott a budaörsi repülőtérről indult egy bérelt géppel. A legendás Zakarpattya Hotelben szálltunk meg, itt volt a mérkőzés utáni bankett is.
Maga a történelmi meccs 3–1-es magyar sikert hozott. Az 1986-os vb-t is megjárt Kiprich József kétszer, Sallói István egyszer talált be a hazaiak kapujába,
az ukránok az utolsó pillanatokban a kárpátaljai származású Ivan Hecko szabadrúgásgóljából szépítettek.
Jakab Lajos kárpátaljai sportújságíró a 30 éves jubileum kapcsán megkereste a magyar csapat két gólszerzőjét. A magyar válogatott akkoriban talán legismertebb játékosának számító Kiprich József a holland Feyenoord csatáraként érkezett Ungvárra, és bár a nemzeti csapatban szerzett 28 gólja közül kettőt éppen Kárpátalján ért el, csak nagyon haloványan emlékezik az eseményre: „Az rémlik, hogy nagy felhajtás volt, meg hajtós foci, de ha nem mondja, hogy két gólt szereztem, és 3–1-re nyertünk, ezt már nem is tudtam volna…”.
Annál jobban emlékezett a találkozóra Sallói István, aki napjainkban a Mol Fehérvár sportigazgatója, és ez érthető is, hiszen az volt első fellépése a válogatottban, s újoncként ráadásul góllal mutatkozott be: „Természetesen egy életre megmaradt bennem az a meccs, hiszen első válogatott fellépésemen én szereztem meg a vezetést, és amellett, hogy nyertünk is, még arra is jól emlékszem, hogy nagyon sokan szurkoltak nekünk.”
A magyar válogatott legfiatalabb játékosaként alig 20 évesen lehetett részese a történelmi mérkőzésnek a Fradiban akkoriban berobbanó Lipcsei Péter.
A nemzeti együttesben 58-szor szóhoz jutó egykori kiváló középpályás így emlékezett vissza a három évtizeddel ezelőtti mérkőzésre: „Annak ellenére, hogy az ukránok arra a mérkőzésre álltak össze először, egy nagyon erős ellenféllel szemben kellett helyt állnunk, amit az is bizonyít, hogy jó egy órát kellett várni az első gólunkig. Később aztán a házigazdák már kinyíltak, így kontrából is eredményesek voltunk.”
Jakab Lajosnak sikerült elérnie az akkori mérkőzés magyar tv-kommentátorát, Gulyás Lászlót is, aki még ma is, bőven túl a hetedik ikszen aktív sportriporterként ténykedik: „Arra emlékszem, hogy egy jó hangulatú mérkőzés volt. Ami még megragadt bennem, hogy idegenben kezdtünk, de a végére a lelkes kárpátaljai magyar szurkolóknak köszönhetően szinte otthon érezhettük magunk, annyira hálásak voltak a helyi drukkerek.”
A 30 évvel ezelőtti, a kárpátaljai szurkolók emlékezetében mindmáig élénken élő meccsen lapunk vezetője, Dunda György 12 éves kiskamaszként labdaszedőként vehetett részt. Sőt, Kiprichet és Lipcseit az iskolaújság számára már akkor meginterjúvolta.
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
