KISZó-kérdés: Végleg megfosztanak az extra szabadnapoktól?

A hadiállapot miatt búcsút inthetünk a májusi szabadnapoknak. Az állami munkaügyi szolgálat tájékoztatása szerint Ukrajnában nem lesz kimenő a két hagyományos májusi ünnepnap. Csak úgy, mint nem volt állami pihenőnap az ortodox húsvéthétfő (április 25-e) sem.

Simon Rita

Mint tudjuk, ha egy ünnepnap vasárnapra esik Ukrajnában, rendre kimenőnappá nyilvánítják az azt követő munkanapot is (Ez más országokban nincs így). Ezért lett volna az idén május másodika és kilencedike is szabadnap. Most viszont búcsút inthetünk a hosszú hétvégének, aznap dolgozni fogunk. Az indoklás szerint a háborús helyzetre való tekintettel döntöttek így.

Ennek kapcsán legutóbbi KISZó-kérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, hogy helyesli-e a szabadnapok eltörlését?

Olvasóink döntő többsége, érthető módon, nem támogatja a módosítást. Vantus Beáta azzal érvelt, hogy így kevesebb ideje lenne a gyermekeire, családjára.

„A fizetés kevés, és még többet dolgozzunk…” – fogalmazott a szernyei óvoda alkalmazottja.

A beregszászi Komári Krisztina jelenleg szülési szabadságon van, de korábban állami munkahelyen dolgozott. Mint mondja, azért nem helyesli a szabadnapok érvénytelenítését, mert az emberek így is nagyon sokat dolgoznak, szükségük lenne a pihenésre. A férjének csak a hétvégéje szabad, de sokszor szombaton is dolgoznia kell. A szabadnapokon általában a háztartással foglalkoznak vagy elmennek meglátogatni a szülőket.

Héder Krisztináék szintén a kimenőnapokon hozzák be a ház körüli teendőkkel kapcsolatos lemaradást. A kerti munkákat is ilyenkorra időzítik.

Tizenkét éve dolgozik a Hoch-Bereg Ltd. vállalat Sárosorosziban lévő varrodájában. Eközben kétszer szülési szabadságon volt.

A rendelet értelmében most ők is munkában voltak az ortodox húsvéthétfőn.

– Hétköznaponként 7:30 és 16:30 között tart a munkaidőm. A férjem szintén péntektől hétfőig 8 és 17 óra között dolgozik. A kötött beosztás miatt néha jól jön az extra szabadnap, főleg ha falun él az ember, és a ház körül is van teendő – magyarázza Héder Krisztina. – Mert sajnos amire este hazaérünk, már nem sok mindenre jut idő. A gyerekeknek is segíteni kell a tanulásban, illetve szeretnénk több időt tölteni velük. Szerencsére van egy kis segítség, de így is ránk férne a plusz pihenőnap. Anyósomékkal élünk együtt. Ő velem dolgozik a varrodában, apósom nyugdíjas.

Krisztina úgy véli, azért sem helyes eltörölni a szabadnapokat, mert egy idő után feledésbe merülne a jelentésük.

– A szabadnap azért pirosbetűs a naptárban, mert valamire emlékezünk. Történelmi eseményre vagy vallási ünnepre. Az emberek egy idő után elfelejtenék, mit is méltatunk.
Macola Éva egyetért a szabadnapok ideiglenes sztornózásával. Szerinte most rengeteg a tennivaló, főleg a menekültek körül, szükség van az emberek munkájára. „Fontos, hogy mindenki a helyén legyen. Ünnepelni ráérünk később is” – fogalmazott. Azt viszont nem támogatja, hogy végleg megszüntessék a szabadnapokat, véleménye szerint mindenkinek jár a pihenés.

Ünnepnapok 2022 második felében:

Egyelőre arról nem szól a fáma, hogy az idei többi szabadnapot is eltörlik vagy állandósítják a döntést. Az év hátralévő részében az ukránok többször is extra szabadnapot élvezhetnének.

Június 12., vasárnap – Pünkösd
Június 28., kedd – Alkotmány napja
Augusztus 24., szerda – Ukrajna függetlenségének napja
Október 14., péntek – Ukrajna védelmezőinek napja
December 25., vasárnap – Karácsony

Áthelyezett munkanapok:

Pünkösd vasárnapja miatt június 13., hétfő is szabadnap. A következő hosszú hétvége az Alkotmány napja miatt esedékes. Azt javasolják, hogy a június 27-e hétfői munkanapot július 2-án, szombaton dolgozzák le, annak érdekében, hogy 25, 26, 27 és 28-án is kimenő legyen. Ezt követően októberben, majd pedig decemberben lesz háromnapos, hosszú hétvége.

Forrás:
KISZó

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó