A február 24-én kitört háború háttérbe szorította a belpolitikai eseményeket éppúgy, mint a kárpátaljai politikumban zajló háttérfolyamatokat. Most azonban ismét „bomba” robbant vidékünk politikai állóvizében.
A Za Majbutnye politikai formáció váratlanul visszahívta négy megyei képviselőjét. Köztük van Olekszandr Ledida korábbi megyevezető, Kárpátalja egyik legismertebb politikusa. Rajta kívül a párt megfosztotta mandátumától Olekszij Ivancsót, a közgyűlés korábbi alelnökét, Olekszandr Antalt és Vaszil Fedurcjót.
A párt nyilatkozatában azt vetik a mandátumuktól megfosztott képviselők szemére, hogy nem határolódtak el kellőképpen a putyini agressziótól, emlékeztetnek az egykoron a Régiók Pártjában betöltött vezető szerepükre, amiből azt a következtetést vonják le a pártvezetők, hogy velük szemben fennáll a szeparatizmus gyanúja, s veszélyt jelenthetnek Kárpátalja stabilitására és biztonságára.
Egyesek szerint ez annak a jele, hogy bár a háború még nem ért véget, de máris megkezdődött a politikai boszorkányüldözés. Az Ukrajnában betiltott Ellenzéki Platform – Az Életért megyei frakciójának tagjai az előző tanácsülésen már lemondtak bizottságvezetői posztjaikról, de jelenleg nehéz elképzelni, hogy eleve megmaradhatnak képviselőként.