Popovics Pál: „…ott kell lennünk, ahol feladatunk van…” │KISZó-interjú

A cserkészek nem hagyják veszni a lángot.

A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) a közösség életben tartását, megsegítését és előrehaladását tartja szem előtt. A vezetők és a cserkészek családjai közül is sokan külföldre mentek, így érződik annak a jó néhány segítő kéznek a hiánya. De nem sopánkodnak emiatt, teszik a dolgukat és bíznak abban, hogy ebből a megpróbáltatásból is csak még erősebben, összetartóbban fognak kikerülni. Popovics Pált, a KáMCSSZ elnökét kérdeztük jelenről és jövőről.

Simon Rita

– Legutóbb a KáMCSSZ megalakulásának harmincadik évfordulója kapcsán beszélgettünk. Sok tervvel készültek, ám az élet módosított a forgatókönyvön.

Popovics Pál

– A közgyűlésünket öt nappal a háború kitörése előtt tartottuk. Még rémálmainkban sem gondoltuk volna, hogy bekövetkezik az, amire egyáltalán nem számítottunk, és ami így megváltoztatja az életünket. Ennek fényében a közgyűlésen jóváhagyott jubileumi terveket zárójelbe tettük. A hadiállapot szigorításai, illetve amiatt, hogy itt most triplán óvatosnak kell lenni tettekben és mondanivalóban egyaránt, a nagyszabású összejöveteleket elhalasztottuk. Nem fújtuk le, megtartjuk a rendezvényeket, csak egy kicsit békésebb időszakban. A két éve életre hívott Összetartozásunk Tüze azonban az idén sem maradt el. Most a béke jegyében zajlott az összmagyar esemény. Habár Kárpátalján is sok helyen fellobbantak a lángok, nem mindenki posztolt róla. Jómagam Csíksomlyóban voltam aznap, és a búcsú után a nyeregben az erdélyi és magyarországi cserkészekkel közösen gyújtottuk meg a máglyát. Nagyon jó érzés volt.

Remélem, sokaknak, akik itthon vagy külföldön csatlakoztak a kezdeményezéshez, azzal a kis tüzecskével a jövőbe vetett hite is lángra kapott.

– Hogyan érintette a háború a szövetségüket?

– Csak úgy, mint bármelyik más közösséget, a miénket is megtépázta a helyzet, sokan elmentek, de szerencsére még többen maradtak. A még télen beütemezett cserkésztáborunkat a háború hírére sem akarta senki elnapolni. Többször felmerült, hogy mi legyen, de határozottan arra készültünk, hogy megrendezzük.

És amikor a jelentkezésre került sor, megdöbbenve szemléltük, hogy több mint negyvenen akarnak jönni. Innentől kezdve nem volt kérdés, mi a teendőnk.

– Nádaspatakon szervezték meg az 1. sz. Munkácsi Zrínyi Ilona cserkészcsapat táborát.

– Kicsit csendesebb, óvatosabb szervezés mellett, de nagyon jó volt együtt tölteni ezt az egy hetet mindenféle kütyük, hírek és légiriadó nélkül. A tábort most az „utódok” szervezték. Ez engem különösképp megerősített abban, hogy bizakodjak a jövőben. A felnőtt vezetőink egy része most nem tartózkodik itthon, de jó volt látni, milyen jól megoldották a tábor szervezését és vezetését a huszonéveseink. Van kire számítani.

– Jelentkeznek-e új tagok?

– Minden évben vannak újoncaink. De hosszú folyamat, amíg valaki cserkésszé válik. Rendszeresen részt kell venni az őrsi foglalkozásokon, fel kell készülnie a cserkész-újoncpróbára, és csak akkor tehet fogadalmat, ha ezt sikeresen teljesítette. A mi munkácsi csapatunk minden évben bővül, de ez mindig a szabad őrskapacitástól függ. Az idén csak egy lánycsapatot tudtunk indítani, hat újoncunk lett. Négy vezetőnk pedig őrsvezető-képző táborba megy Kecskemétre. Tehát ha nem is olyan létszámban, mint korábban, de a vezető-utánpótlásunk is megoldott. Meg kell valljam, a háború kitörésekor borúlátóbb voltam. Láttam azt a rengeteg embert, akik okkal vagy ok nélkül rohantak a határnak. Akkor nem láttam, hol lesz ennek a vége…

Viszont most már – főleg a tábor sikerességét, a fiatalok lelkesedését és a szülők háláját tapasztalva – azt gondolom, nincs nagy gond. Ha nem is olyan dinamikusan, mint eddig, de a cserkészetünk továbbra is fejlődik, él és élni fog.

– A cserkészek közül többen önkénteskedtek is.

– Változó, ki mivel foglalkozott a háború elmúlt öt hónapjában. A cserkészcsapatok közül a csapit emelném ki, a volontőr munkában ők jeleskedtek leginkább. Napi szinten bekapcsolódtak a menekültek ellátásába a helyi vasútállomáson. Innen is köszönöm nekik ezt az áldozatvállalást. A többi csapat cserkészei is kivették részüket a munkából, egyházi és jótékonysági szervezeteknél tevékenykedtek. Azok a fiatalok, akik már korábban is külföldön tanultak vagy most épp a háború miatt mentek ki, Magyarországon segítettek vagy tolmácskodtak menekültellátó pontokon, vasútállomásokon.

– Általában nyüzsgés jellemzi a cserkészek nyarát. Az idei miről szól?

– A vezetők hiányában nehezebb szervezni, plusz a régi motoros cserkészcsaládok közül is sokan kiutaztak, az itthon maradt szülők pedig nagyon óvatosak, félnek messzebbre elengedni a gyerekeiket.

De már csak azért is fontos, hogy programokat szervezzünk, hogy legalább egy kicsit kiszakadjunk a mindennapokból és elvonuljunk egy olyan környezetbe, ahol nem látjuk, nem érezzük a háborút.

A kint lévők néhány napos kenutúrára mennek együtt, a beregszásziak pedig itthon szerveznek kisebb összejövetelt. A többi csapatunk is igyekszik összetartani a közösséget, mert ez most különösképpen fontos. Azt vallom, hogy ott kell lennünk, ahol feladatunk van, és most itthon különösképpen sok a feladatunk. Remélem, mielőbb véget ér a háború, sokan meggondolják magukat, és visszatérnek majd.

– Hogyan látja a jövőt, mi a kárpátaljai cserkészek feladata ebben az időben?

– Nem csak a cserkészeknek, hanem mindannyiunknak, akik valamilyen közösséghez tartozunk – vezetőként, szervezőként, tagként –, lényeges, hogy tovább erősítsük sorainkat a jelenlétünkkel és a munkánkkal. Éreztetnünk kell az itthon maradottakkal, jó, hogy itt vannak, szükség van rájuk. Akik nincsenek valamilyen egyesületben, azokat be kell vonnunk, hogy tartozzanak valahová, és talán ez is segít nekik abban, hogy könnyebben átvészeljék ezt az időszakot, ne érezzék magukat magányosnak és ne akarjanak elmenni. Minden háború véget ér egyszer, és utána is lesz élet, de közben sem szabad megfeledkeznünk a teendőinkről.

Ilyen időszakokban sokat számít, ha valami hasznossal foglaljuk el magunkat, mert ez talán minket is könnyebben átlendít a bizonytalanságon és a kétségbeesésen, amit olyankor tapasztalunk, amikor nincs ráhatásunk az eseményekre.

Ne várjuk a jobb, megfelelőbb pillanatot, hanem dolgozzunk, és tegyük meg azt, amit tudunk. Hiszem azt, hogy a kárpátaljai magyarság a továbbiakban is meghatározó közössége lesz a térségnek.

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó