Úgy szól az ének, hogy azt messze hallják; Mikor lehet ennek a háborúnak vége?; ZNO: teljesíthető volt a multiteszt; Ki vigyáz az állatokra a háború idején?

KISZó – minden időben! Friss lapszámunkat kérje a postástól, keresse a megszokott pontokon – a Kárpáti Igaz Szó csütörtöki számából ajánljuk: ÚGY SZÓL AZ ÉNEK, HOGY AZT MESSZE HALLJÁK – A seregszemlén 32 produkciót adtak elő. MIKOR LEHET ENNEK A HÁBORÚNAK VÉGE? – Moszkvában álreferendumokra készülnek, Kijevben a megszállt területek visszafoglalására összpontosítanak. A NAGYDOBRONYI MOLOTOV-KOKTÉLOS […]

A COVID-19 nem tűnt el sehova, ismét növekszik az esetszám

Az egészségügyi minisztérium friss számadatokat közölt a COVID-19 ukrajnai előfordulásáról. Gyakran kérdezik tőlünk: hová tűnt a koronavírus? És nagyon szeretnénk azt válaszolni, hogy végre eltűnt, de sajnos ez nem így van – közli az Egészségügyi Minisztérium. Csak a múlt héten 3893 új megbetegedést észleltek országszerte, ami 40%-kal több, mint egy héttel korábban. Ugyanebben az időszakban […]

Scholz: helyes döntés volt kihagyni az orosz gázimportot a szankciókból

Helyesen döntött az Európai Unió és a legfejlettebb iparú demokráciákat összefogó G7 csoport azzal, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben nem sújtotta szankciókkal az orosz gázimportot – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár csütörtökön Berlinben. A német kormányfő nyári nemzetközi sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy számos kelet-európai uniós tag “nagyon-nagyon erősen” függ az orosz földgázszállításoktól, és Németország is […]

Sok ukrán diák munkába állt, ezért nem tudta folytatni a tanulmányait

Az orosz megszállás miatt csaknem 24 000 egyetemi hallgató szakította meg a tanulmányait – közölte az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium. A tárca Ukrajna szakmai és felsőoktatási szükségleteinek felméréséről szóló jelentésében megállapítja, hogy szinte minden oktatási intézmény biztosított távoktatást a hallgatóinak, köztük a külföldre menekülteknek is. „Összességében elmondható, hogy azok, akik visszatértek az oktatáshoz, elhanyagolható […]

Lett döntés: Oroszország terrorizmust támogató állam

Lettország terrorizmust támogató országnak minősítette az Orosz Föderációt. A törvényhozás elfogadta az erről szóló határozatot. A szejm döntését 67 képviselő támogatta, tizenhatan nem vettek részt a voksolásban. A lett parlament határozata szerint Oroszország politikai céljai elérése érdekében erőszakot alkalmazott a civil lakossággal szemben, ami terrorizmusnak minősül, ennek megfelelően Oroszország olyan állam, mely támogatja a terrorizmust. […]

Úgy szól az ének, hogy azt messze hallják ● Kárpáti Igaz Szó

A GENIUS Jótékonysági Alapítvány nyolcadik alkalommal szervezte meg a Szól a Fülemüle! Kárpátaljai Népzenei és Néptánc tehetségkutató tábort a Hagyományok Háza Hálózat k kárpátaljai kirendeltsége szakmai közreműködésével. A tehetségkutató seregszemlét a hét folyamán egy harmincórás képzéstábor követ. A szervezők kárpátaljai tanintézményekben tanuló, hagyományápoló gyerekek hangszeres szólisták, együttesek, szólótáncosok és néptáncegyüttesek jelentkezését várták korosztályos kategóriákban. Összesen […]

Újabb menekülthullám tart Kárpátaljára, emiatt emelkednek a bérleti díjak

Tíz potenciális albérlőre csupán egy ajánlat jut Ungváron. A megyeszékhelyen a belső menekültek második hullámának lehetünk a tanúi – közölte Hanna Csavarga ingatlanügynök a sajtóval. A lakások bérleti díjának emelése mögött most elsősorban a költöző diákok állnak. Ugyanis mivel más régiók egyetemeit átköltöztetik Kárpátaljára, az oktatási intézményekkel együtt a lakásra szoruló hallgatók száma is nő. […]

Búcsú: Beregszászban eltemették a háború magyar áldozatát (Fotók)

Csütörtökön katonai tiszteletadás mellett helyezték végső nyugalomra a beregszászi Rosinec Jánost, a háború újabb, kárpátaljai áldozatát. A 47 éves családfő a fronton vesztette életét, édesanyja, felesége és két fia gyászolja. A rangidős katona búcsúztatójára a városi ravatalozóban került sor, itt vettek tőle végső búcsút rokonai, családja, közeli és távoli barátai, bajtársai, valamint mindazok akik ismerték. […]

A Pentagon szerint hatalmas a vesztesége az orosz seregnek

Csaknem 80 ezer orosz katona vesztette életét vagy sebesült meg az ukrajnai hadműveletben – közölte a Pentagon védelmi politikáért felelős államtitkára. Az amerikai tisztségviselő szerint az orosz fegyveres erők rendkívüli veszteségeket szenvedtek el, mert az ukrán hadsereg jól működik és sok támogatást kap. Mint fogalmazott, a hadművelet a legintenzívebb fegyveres konfliktus Európában a második világháború […]

Nagyot szakítana Ukrajnából az orosz medve

Az orosz agresszorok rengeteg ásványkincs-lelőhelyet vontak ellenőrzésük alá az ideiglenesen megszállt ukrán területeken. Az ideiglenesen megszállt ukrán területeken lévő bányákban nem kevesebb, mint 12,4 trillió dollár értékű ásványi kincs van – derül ki a The Washington Post írásából. Az agresszorok ellenőrzik az ukrajnai szénbányák 63 százalékát, a kőolaj- 10, a gázmezők 20, a fémlelőhelyek 33 […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com