Az állatok nem tudják, hogy Ukrajnában már lassan fél éve háború dúl. Őket csak az érdekli, játszik-e velük valaki, megeteti-e őket a gazdi? Menekülés közben viszont sok jószágról, de még házi kedvencről is „megfeledkeztek”, melyeket – szerencsésebb esetben – a helyi menhelyek karoltak fel. A beregszászi Bundás – Második Esély Egyesület is rengeteg kisállatnak segített és segít most is.
Simon Rita
A gazdátlan kutyák sorsáról pár éve Terlecki Andzselika és Horváth Alexandra gondoskodik a Vérke-parti városban. A menhelyet a helyi költségvetésből finanszírozzák, illetve az utóbbi időben akadt néhány új támogatójuk is. Önkéntesekkel viszont nem bővültek, pedig nagy szükség lenne rájuk.
– Jelenleg hány kisállatot látnak el?
– Közel 110 kutya vár szerető gazdára. A cicák nem a menhelyen, hanem továbbra is Andzselika udvarán, kiépített macskaketrecekben vannak, közel 40-en.
– A háború hogyan befolyásolta a munkájukat, milyen nehézségekkel kellett szembenézniük?
– A háború elején igen nagy problémát okozott a száraztáp beszerzése. Hiába volt rá pénz, nem tudtuk itthon megvásárolni. Az állatok nem éheztek, de pár napig csak a megszokott ételmennyiség felét kapták, hogy minél tovább kihúzzuk a tartalékokkal. Szerencsére rövid időn belül több segély is érkezett külföldről. Például nagyon sok innen elszármazott, már határon túl élő ember támogatott minket. Magyarországon, Németországban és Amerikában állatvédő szervezetek és magánemberek gyűjtöttek és juttatták el hozzánk az adományaikat (száraz és nedves kutyatáp, gyógyszerek, takarók, tálak).
A háborús övezetekben maradt menhelyeknek, magánembereknek pedig mi segítettünk. Nagyon sokan kértek élelmet és orvosságot az állatok számára.
Így több tonna segélyt juttattunk el első körben Kijevbe és körzetébe (Bucsa, Irpiny, Borogyanka), aztán messzebb, Harkiv, Mikolajiv, Dnyipropetrovszk és Doneck megyébe is. De akadtak olyanok is, akik a kiskedvencek kimenekítésében kérték a segítségünket. Két nagy német állatvédő egyesület segítette ezt a munkát Ukrajnában. Örülünk, hogy közel ezer állatot sikerült elhelyezni külföldön, is többek között a mi menhelyünkről több mint 150 állat került ki.
– Megnőtt-e a kóbor állatok száma az elmúlt 5 hónapban?
– Éhező és sebesült állatok százai maradtak az utcán Ukrajna-szerte. Sajnos a háború elől menekülők nagy része nem vitte magával a házikedvencét, holott minden ország megengedte, hogy a szükséges iratok nélkül is átvihesse azt a határon. Mifelénk azt tapasztaltuk, egyesek csak úgy kitették az út szélére az állatot, de olyan is előfordult, hogy kihozták a menhelyünkre és a kapu előtt hagyták.
Pár esetben már külföldről írtak nekünk, hogy otthagyták a kutyáikat az udvaron, de nincs, aki megetesse, mentsük meg őket, mert éhen fognak pusztulni…
A háború még inkább bebizonyította, hogy sok önző, felelőtlen állattartó van, a saját, hűséges háziállatát otthagyja, tudván, hogy biztos éhezés, szenvedés vár rá. Arra senki sem gondolt, hogy mi, a menhelyen dolgozók, vajon nem akarunk-e elmenekülni, ha esetleg nagy a baj? Ez senkit sem érdekelt. A háború kirobbanásakor 161 kutya élt nálunk. Tudtuk, hogy ha rosszabbra fordul is a helyzet, mi akkor sem hagyjuk itt őket, mert nekik csak mi vagyunk. Nap mint nap azon dolgozunk, egy egyre kevesebb legyen a kóbor állat.
– Tehát a menekültekkel sem szaporodtak meg a kóbor kutyák?
– Előfordult, hogy be kellett fogadnunk olyan kutyát, amit a menekültek hagytak itt szándékosan vagy véletlenül átutazás közben. Ugyanis senki sem jelentkezett az ápolt, szép fajkutyákért, az ittenieknek sem volt ismerős, ebből következtettünk arra, hogy máshonnan származik az eb, de ez nem mondható gyakorinak.
– Fogadtak-e örökbe kutyát a háború óta?
– Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy a helyi lakosok közül hányan fogadtak örökbe állatot az elmúlt öt hónapban… A külföldre vitt kutyák közül már többnek gazdija is van Németországban, de tudunk olyanról is, mely Svájcba került, és az új családdal már nyaralni is elment. Zaláról van szó, akit nagyon sokáig be sem tudtunk fogni az utcáról, majd pedig közel fél évig itt ragadt nálunk, mert az idős, félénk kutya nem igazán kellett senkinek. Most viszont jó helyen van külföldön.
– Mire lenne a leginkább szükségük a menhely további zavartalan működtetése érdekében?
– Nagyon nagy szükségünk lenne segítőkre, önkéntesekre és legfőképp örökbefogadókra – jó, felelős gazdákra. Továbbra is segítünk a háborús övezetekben élőknek, élelmet és gyógyszereket továbbítunk, állatokat menekítünk ki és küldünk európai országokba. Ha szeretne valaki csatlakozni a mi kis csapatunkhoz, hogy minél több állatnak tudjunk segíteni, bátran jelentkezzen!
