Határozott, céljait sok munkával igyekszik elérni, a halogatás és a pontatlanság nem fér bele az életvitelébe. Türelmes tanárnak tartja magát, de csak egy bizonyos pontig. Amit nem visel el, az a képmutatás. Szabad idejében sokat utazik, de ha erre éppen nincs lehetősége, fáradtságát nemes egyszerűséggel kizongorázza magából. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának mai vendége dr. Váradi Natália, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem Tanszékének docense, a GENIUS Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója.
Hegedűs Csilla
– Mikor és miért döntött úgy, hogy a tanári pályát választja?
– Gyermekkoromban többek között ez a hivatás is eszembe jutott, de mindeközben közgazdász és angol nyelvű tolmács is szerettem volna lenni. Végül a tanári szakma mellett döntöttem, hiszen már kislány koromban sorba ültettem a babákat, mint a gyerekeket az iskolapadban, és tanítottam őket. Az iskolában a történelem nem volt a szívem csücske, csak azért lettem történész, mert ezt párosították az angollal. Viszont a nyelveket, így az angolt is nagyon szerettem. Később Soós Kálmán, a főiskola egykori rektora volt az, aki megszerettette velem a történelmet is, olyannyira, hogy diplomaszerzés után azonnal felvételiztem a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének doktori iskolájába.
– Ifjú szakemberként hol kezdte a pályát?
– 2002-ben szereztem diplomát a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola angol-történelem-világirodalom szakán, de már két évvel korábban a Mezővári Középiskolába tanítottam angol nyelvet. Tanultam és közben tanítottam is, szerettem azt a közösséget, ám amikor felszabadult egy tanári állás a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban, jelentkeztem, és felvettek. Közelebb volt, nem kellett busszal kijárni a faluba, a gimnázium a szomszédságomban van. Ott is nagyon szerettem dolgozni, a gyerekek aranyosak voltak, a kollégákkal is jól kijöttem, sokat segítettek, hamar a barátjukká fogadtak.
– A főiskolán mikor kezdett el dolgozni?
– A gimnáziumban hat évig tanítottam, de közben egy nyelviskolában is dolgoztam, és a főiskolán is elkezdtem titkárnőként tevékenykedni. Ám ez így egy idő után, a tanulás mellett már soknak bizonyult, így a gimiben kivezettem az osztályomat, és a főiskola mellett döntöttem, mondhatjuk, révbe értem.
– Mára számos posztot tölt be a főiskola berkein belül, ami, úgy gondolom, óriási kihívás. Hogyan birkózik meg a sok feladattal?
– Valóban sok mindennel foglalkozom. Soós Kálmán mondta anno: „fontos, hogy ne legyünk együgyűek”. Nos, én nem vagyok az – és értsük ezt jól –, hála Istennek sok ügyem van, de mindenekelőtt történelem szakos tanárnak vallom magam. Viszont mindent nagy szeretettel csinálok, és talán ez az oka annak, hogy viszonylag mindegyikben helyt tudok állni, mert szívvel-lélekkel teszem. Az is nagyon fontos, hogy fantasztikus kollégáim vannak, az asszisztenseimet tulajdonképpen kinevelem magamnak, hiszen szinte valamennyi a volt tanítványom. Persze időnként újakat kell „betanítanom”, mert az idő múlásával megházasodnak, elköltöznek, de a csapat mindig kiváló és szorgalmas. Minden feladatot együtt, közösen megbeszélve, ötletelve, szeretettel és odaadóan végzünk, mert csak így lehetünk sikeresek. És azt is el kell mondanom, hogy sosem vállalok el olyan feladatot, amiről előre látom, hogy nem tudunk megbirkózni vele, mert az nem lesz tökéletes, mi pedig a tökéletességre törekszünk.
– Mindenhez türelem kell. Önt megáldották az égiek türelemmel?
– Lehet, hogy erre a kérdésre a diákjaim jobban megadnák a választ. Tény, hogy tőlem az a diák, akit valóban érdekel a tananyag, százszor is kérdezhet, én pedig százszor adok választ türelemmel, nyugalommal. Akkor viszont türelmetlenné válok, amikor azt tapasztalom, hogy a diák nem figyel, vagyis szándékosan nem akarja megtanulni azt, amit magyarázok.
– Szokott halogatni?
– Soha. Én folyamatosan tervek szerint élek, melyektől nem térek el. Ha egy határidő tegyük fel augusztus elseje, az én határidőnaplómba nem ez a dátum van beírva, hanem július húsz. Szándékosan korábbi időpontot jelölök ki a feladat végrehajtására, éppen azért, hogy ha ne adj Isten bármi közbejönne, legyen néhány napom tartalékban. Ez a magánéletemben is így van: ha nyaralunk vagy kirándulunk, azt is a szerint tesszük, mert nem igazán szeretem a meglepetéseket, amik akár kellemetlenek is lehetnek. Lehet, hogy ez sokak szemében rossz tulajdonság, de nekem mindig határozott céljaim vannak. De ha azt látom, hogy ezen érdemes változtatni, vagy valakinek jobb ötlete van, nyitott vagyok és rugalmas.
– A pontosság ugyanilyen fontos?
– Ha engem megtisztelnek az emberek azzal, hogy pontosan érkeznek egy rendezvényre vagy egy általam szervezett vacsorára, akkor az kezdődjön el időben. Ha reggel nyolckor kezdődik az órám, biztos, hogy nyolc előtt öt perccel már a tanteremben vagyok. Most, a 21. században az időből van a legkevesebb, ezért tartom fontosnak, hogy ne raboljuk egymás idejét.
– Aggódó típus?
– Túl sokat aggódom, és olyan dolgok miatt is, melyek talán soha nem fognak bekövetkezni. És amikor ezt már túlzásba viszem, Istentől kérek erőt, elmegyek a templomba, és az aggódást ott hagyom, leteszem az Ő kezébe, mert tudom, hogy én nem birkózom meg vele. Ettől függetlenül pozitív ember vagyok, a jót szeretem látni a dolgokban, és azt is tudom, hogy a rosszat mindig a jó követi, csak ezt az időt ki kell várni.
– Jó emberismerőnek tartja magát?
– Igyekszem körbevenni magam jó emberekkel, viszont annyira nem vagyok jó emberismerő, csalódtam már néhányszor. Ettől függetlenül nem vagyok haragtartó, mert azzal csak magamat büntetem. Én egy egyenes ember vagyok, nem haragszom hetekig, hónapokig. Igyekszem mindenkivel kedves lenni, s ha nem is baráti, de egy jó viszonyt kialakítani.
– Van olyan emberi tulajdonság, ami bosszantja, már-már dühíti?
– Az, amikor valaki nem őszinte hozzám. Lehet bármilyen nagy a baj, vagy elkeserítő a helyzet, az őszinteség a legfontosabb. Mert hiszem azt, hogy csak úgy tudok segíteni, ha ismerem a valóságot.
– Kicsit vidámabb vizekre evezve: mi az, ami kikapcsolja? Van hobbija?
– A férjemmel együtt nagyon szeretünk utazni, felfedezni új helyeket, kultúrákat, múzeumokat stb. Szeretem a természetet, a nagy sétákat az erdőben, és ki tud kapcsolni a tenger, a tengerpart is, a nagy tömegű víz moraja, látványa megnyugtat és feltölt. Viszont, ha ezekre éppen nincs lehetőség, engem az is ellazít és kikapcsol, ha zongorázhatok. Nagy szerencse, hogy a főiskolán is van zongora, és ha már nagyon fáradt, vagy kimerült vagyok, leülök a hangszer elé, és kijátszom magamból a fáradtságot. A hobbim pedig a munkám, azok közé a szerencsés emberek közé tartozom, akik elmondhatják ezt magukról.
– A már bejárt helyek közül, melyik ragadta meg igazán?
– Rengeteg helyen jártam már, és számomra Budapest a legszebb. Viszont nem laknék ott, mert a magyar fővárost is megelőzi Kárpátalja, a szülőföldem, ahol a hátralévő életemet is szeretném leélni. Ugyanis ha a Jó Isten engem ide teremtett, azt céllal tette, itt kaptam feladatokat, olyanokat, amiket szeretek.
– Meg van elégedve az életével?
– Teljes mértékben elégedett vagyok az életemmel, ezért hálás is vagyok Istennek. Két csodálatos családom van, az egyik a rendes, vér szerinti, a másik pedig a főiskola, én mindent megkaptam, amit egy ember megkaphat. Bevallom, én mindig öt gyermeket szerettem volna, de szerintem nem tisztességes azon siránkozni, ami nincs, annak kell örülni, ami van. Így öt gyermek helyett kaptam kétezret, ezért vagyok leginkább elégedett az életemmel.
