A háború kirobbanása óta mintegy 7 ezer étterem és kávézó zárt be Ukrajnában. Ezzel egy időben több mint 2 ezer új létesítményt nyitottak – tájékoztatott Olga Naszonova, az Ukrán Nemzeti Étteremszövetség társalapítója.
Naszonova szerint pontos statisztika nincs, mivel jelenleg nem készülnek erre vonatkozó felmérések. A saccolt 7 ezer között vannak olyan létesítmények, amelyek bezártak, illetve olyanok is, amelyekről semmilyen adat nincs, ugyanis az ideiglenesen megszállt, illetve az aktív harcok területein vannak.
„A piac 2022 februárjához képest körülbelül 25 százalékkal esett vissza. Harkiv, Mikolajiv, Zaporizzsja és Luhanszk megyében a piac hanyatlása meghaladta az 50 százalékot. A kijevi, odesszai és dnyipropetrovszki területen ez akár a 30 százalékot is elérheti” – fejtette ki az Ukrán Nemzeti Étteremszövetség társalapítója.
Ezzel szemben a nyugati megyékben pozitív dinamika figyelhető meg. Lembergben megközelítőleg 30, Kárpátalján, Csernovic és Ivano-Frankivszk megyében körülbelül 20 százalékos növekedés mutatkozik.
„A nyár előtt jelentősebb volt a piaci visszaesés. Június óta azonban Kijevben, valamint a nyugati régiókban több mint 2 ezer étterem és kávézó nyitotta meg kapuit a látogatók előtt” – magyarázta Olga Naszonova.
A legtöbb, 500 vendéglátóegység Lemberg megyében jelent meg, az éttermi befektetők ugyanis a nyugat-ukrajnai városokat ítélték meg jövedelmezőbbnek. Ami a külföldi terjeszkedést illeti, erre még mindig kevés példa van.
Ezentúl a vállalkozók is részesülhetnek a 6500 hrivnya állami támogatásban
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.