Ukrajna két éven belül az EU tagja lehet, bizakodik a kormányfő

Denisz Smihal ukrán kormányfő úgy véli, két éven belül országa az Európai Unió teljes jogú tagja lehet.

A miniszterelnök ezen optimista nyilatkozatát az évtizedes hagyományra visszatekintő Jaltai Európai Stratégia-konferencián tette. Mint kifejtette, Ukrajna már teljesítette a társulási egyezményben foglaltak 65 százalékát, s az év végéig teljes mértékben végrehajtja az abban foglaltakat, fűzte hozzá.

Smihal azt reméli, hogy már jövőre megkezdődhetnek Kijev és Brüsszel között a közvetlen csatlakozási tárgyalások, s legfeljebb két éven belül Ukrajna teljes jogú tagja lehet az Európai Uniónak.

Mint ismert, az Európai Bizottság idén júniusban adta meg Kijevnek a tagjelölti státuszt, s akkor az is elhangzott, hogy 2029-re lehet az unió tagja Ukrajna. Denisz Smihal kormányfő szerint azonban ez az út jelentősen lerövidíthető, mint történt az eleve a tagjelölti státusz megadásával.

Ahhoz, hogy Ukrajna reális esélyt kapjon az EU-tagságra, sürgős reformokat kell végrehajtania a korrupció-elleni küzdelemben, át kell alakítania az igazságszolgáltatási és jogvédő rendszert, egy sor törvényt összhangba kell hoznia az európai normákkal. Ezek közé tartozik a médiatörvény is, amit első olvasatban már elfogadott a parlament, csakhogy az nem hogy nagyobb sajtó- és véleményszabadságot biztosítana a médiának, hanem éppen ellenkezőleg, szűkítené ezeket a demokratikus jogokat, hívják fel a figyelmet hazai és nemzetközi szakmai szervezetek.

Potápi: Nemzetpolitikai érdek Ukrajna EU-tagjelölti státuszának támogatása

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó