Megkezdődtek az álreferendumok a megszállt ukrán területeken

Pénteken elkezdődtek a kvázi népszavazások Ukrajna oroszok által megszállt területein. Az elkövetkező napokban, egészen szeptember 27-ig, keddig négy megye − Herszon, Luhanszk, Zaporizzsja és Doneck − orosz ellenőrzés alatt álló területein voksolhatnak a lakosok arról, hogy a jövőben is Ukrajnában szeretnének-e élni, vagy csatlakoznának Oroszországhoz. A nemzetközi közvélemény mélységesen elítéli az álreferendumokat, a Nyugat azokat nem ismeri el, mint ahogyan a Krím annektálásának esetében sem tette.

A térség Moszkva által kinevezett tisztviselőinek közlése szerint az első négy napban a szavazóurnák mennek az emberekhez: lakhelyükön keresik fel a választókat, valamint a lakóházak közelében állítanak fel rögtönzött szavazóhelyiségeket. Mindezt biztonsági okokkal magyarázták. Jövő hét kedd lesz az egyetlen olyan nap, amikor “hagyományos” értelembe vett szavazás fog zajlani, azaz a voksukat leadni vágyóknak körzetek szerinti szavazóhelyiségben kell majd szavazniuk. A háború előtt a régióban élő, de azóta Oroszországba menekült lakosok Oroszországban tudnak voksolni az ott kialakított szavazóhelyiségekben.

A referendumokra a háború kezdete óta talán a legfeszültebb időszakban kerül sor: az ukrajnai ellentámadás sikereire válaszul Vlagyimir Putyin orosz elnök részleges mozgósítást jelentett be, melynek során háromszázezer tartalékost vezényelhetnek a frontra az előttünk álló hónapokban. Emiatt kisebb tüntetések törtek ki Oroszországban, valamint sokan próbálták és próbálják elhagyni az országot annak reményében, hogy kibújhatnak a katonai szolgálat alól.

Az ukrán vezérkar friss helyzetjelentésében arról ír, hogy információik szerint az oroszok Herszonban megerősítették az általuk alakított rendészeti szerveket, akiknek tagjai átvizsgálják a házakat, és pszichológiai nyomást gyakorolnak a helyi lakosokra. Herszon megye településein a megszálló hatóságok képviselői a humanitárius segélyek elosztásának ürügyén igyekeznek megszerezni a helyi lakosok személyes adatait. A luhanszki régióban található Sztarobelszk városában a szakadárok hatóságai megtiltották a helyi lakosoknak, hogy szeptember 23-27. között elhagyják a várost. A rendelkezésre álló információk szerint az oroszok fegyveres csoportokat hoznak létre, hogy azok végigjárják a házakat, és rákényszerítsék az embereket, hogy vegyenek részt a “népszavazáson”. Az ukrán vezérkar szerint Zaporizzsja megye megszállt területén a helyi lakosoknak pénzjutalmat és ajándék háztartási gépeket ígérnek a személyes adatok megadásáért és az orosz állampolgárság felvételéért.

Moszkvában azt is bejelentették: miután a népszavazások eredményeként a szóban forgó területek Oroszország részeivé válnak, a folytatódó ukrán támadásokat már másként fogják értelmezni és megtorolni.

Vlagyimir Putyin akár az atomcsapás lehetőségét is meglebegtette. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelezte, nem hisz neki, a Kreml csak zsarolni és pánikot kelteni próbál.

Zelenszkij felszólította a világ vezetőit, háborús helyzetben mondjanak le a semlegességről

Forrás:
KISZó/MTI

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó