A polgári infrastruktúra bombázása és az állandó áramszünetek a korábban prognosztizált 35 százaléknál is nagyobb csökkenést idézhetnek elő Ukrajna GDP-jében – jelentette ki Julija Szviridenko miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter.
Szviridenko, aki jelenleg Washingtonban tartózkodik, hogy magas rangú amerikai tisztviselőkkel találkozzon, hangsúlyozta, az ukrán kormánynak továbbra is szüksége lesz külföldi támogatásra. Ugyanakkor a háborúban álló ország vezetése lépéseket foganatosít a költségek mérséklésére az állami apparátus létszámcsökkentése és a kisebb állami vállalatok privatizációja révén.
Októberben Volodimir Zelenszkij ukrán államfő kijelentette, hogy Ukrajnának 38 milliárd dollárra lesz szüksége a jövő évi államháztartási hiány fedezésére és 17 milliárd dollárra a sürgős infrastruktúra-javítások megkezdéséhez.
Szviridenko megjegyezte, hogy ezek az összegek felülvizsgálatra szorulnak, hiszen Oroszország október 10. óta óriási károkat okozott az infrastruktúrában. Elmondása szerint a lakossági fogyasztók és a vállalkozások hat vagy több órás áramkimaradásokkal néznek szembe, ami befolyásolja a gazdasági eredményt.
„A probléma az, hogy a cégek nem dolgoznak. Amennyiben a következő hetekben is folytatódnak az áramkimaradások, a GDP még tovább csökkenhet” – mondta a miniszterelnök-helyettes. A gazdasági tárca becslései szerint az előző hónapokban mért 35 százalékos visszaesés után októberben 39 százalékkal esett vissza a gazdasági termelés.
Korábban optimistább előrejelzések láttak napvilágot, ám az utóbbi hetek történései felülírták azokat.