A lakosság arra panaszkodik, hogy az utóbbi időben szinte az összes termék ára emelkedett. Szerhij Fursza közgazdász és befektetési bankár szerint a drágulás elkerülhetetlen, idén és jövőre ugyanis nagyon magas infláció várható.
A szakértő az egyik televíziós adásban azt mondta, nem csak Ukrajna lakossága küzd ezzel a problémával, majd az árcédulákon szereplő összegek emelkedésének okait is megnevezte.
„Az első ok az, hogy rengeteg importtermék kerül a polcokra. A dollárban kifejezett árak világszerte, így Ukrajnában is emelkednek. Fontos tényező az árfolyam, itt mérsékelt a leértékelődés, ám így is hatással van az árképzésre” – fejtette ki Fursza.
A befektetési bankár hozzátette, ez történik a világ összes országában, hiszen a dollár idén minden más devizával szemben erősödik.
Az áremelkedés ellenére a szakértő nem javasol termékkészletezést. Véleménye szerint szinte lehetetlen megjósolni, hogy pontosan mi és hogyan fog változni. Emellett az Oroszország által az energetikai létesítményeket ért támadások is befolyásolják a helyzetet, ez pedig felgyorsítja az árak növekedését.
Zelenszkij Ukrajna energetikai biztonságáról tárgyalt az EU illetékes biztosával
Megjegyzendő, hogy az év folyamán a legnagyobb mértékben, 36,1 százalékkal az élelmiszerek ára emelkedett. Kiemelendő a tojás (+81,4%), a gyümölcsök (+62,6%) és a zöldségfélék (78,8%) drágulása.