Igencsak viszontagságos volt ez az év a Munkácsi 3. Számú II. Rákóczi Ferenc Középiskola számára. Az igazgató jogtalan eltávolítása és az új, a magyar közösségtől távol álló vezető kinevezése mind a tanárok, mind pedig a diákok mindennapjaira rányomta bélyegét. A Remény gyertyájának fellobbanásával az iskola is okkal lehet bizakodó: helyreállni látszik a rend, visszahelyezték Schink Istvánt az igazgatói tisztségébe.
Simon Rita (Munkács)
Ottjártunkkor még hűvös volt a hangulat, és csak reménykedtünk, hogy a korábbi igazgató helyzete mielőbb rendeződik. Felkerestem Marija Paukot, a városvezetés által kinevezett direktort, hogy érdemi beszélgetést folytassak vele. Nem sikerült. Az intézményvezető épp szembejött velem és sietősen elviharzott mellettem, mondván nagyon elfoglalt. Tizenöt perc múlva visszajött, ám valószínűleg arra számított, hogy már nem leszek ott. Miután bemutatkoztam és elmondtam, mit szeretnék, ahelyett, hogy hellyel kínált volna, ingerülten siettetett, hogy tegyem fel a kérdéseimet.
Egyetlenegyet érkeztem csak megfogalmazni: milyen tervei vannak az iskola jövőjét illetően?
Értetlenkedve állt a kérdés előtt és csak annyit válaszolt, az ő tervei nem változtak az év eleje óta, a színvonalas oktatás a cél. S már ment is volna tovább, de mégis rákérdeztem, hogy ha nem változtak a tervek, akkor továbbra is napirendre van-e tűzve a tantárgyak ukránul való oktatása, hiszen a tanév elején ezt fogalmazta meg… Ez csak tovább fokozta az amúgy is paprikás hangulatát és szikrázó szemmel közölte: én csak azért jöttem ide, hogy kiforgassam a szavait, úgyhogy mehetek is.
Miután faképnél hagyott, pár másodpercig mozdulatlanul álltam, míg sikerült feldolgoznom a lekezelő hangnemet. Csak akkor vettem észre a titkárnő együttérző tekintetét, s a gondolatai mintha megjelentek volna a levegőben: hát így élünk mi…
Pontosabban így éltek fél éven keresztül, de a napokban újra felcsillant a remény, ugyanis a Munkácsi Városi-Járási Bíróság harmadszor is kimondta, hogy jogtalanul menesztették Schink Istvánt, a tanintézmény korábbi vezetőjét, és a munkácsi tanügy visszahelyezte igazgatói állásába. A vezető már elfoglalta székét, azonban a két ukrán igazgatóhelyettes maradt.
A fordulat előtt arról kérdeztem Popovics Pált, milyen a légkör az iskolában. A pedagógus akkor úgy fogalmazott: „nem egészséges”.
– Az iskolavezetés nem hajlandó együttműködni a pedagógusokkal, a szülői közösséggel. Amolyan csendőrszerepet játszanak. Látszik, hogy nem kedvelnek minket és mi sem érzünk különösebb szimpátiát irántuk, mert tudjuk és látjuk, hogy nem az iskola javát kívánják szolgálni.
Megtudtuk, habár az iskolában már többségében nem magyar gyerekek tanulnak, a fiatalok mégis fel voltak háborodva azon, hogy az igazgatónő rájuk szólt, miszerint a szünetben ne beszéljenek magyarul, és neki kizárólag ukránul köszönjenek.
A diákok ugyanis azzal fejezték ki nemtetszésüket, hogy valahányszor meglátták őt, szándékosan és jó hangosan magyarul köszöntek neki.
A tanárok a megpróbáltatások ellenére csendben és lelkiismeretesen tették a dolgukat, nem dőltek a kardjukba. Megfogalmaztak egy beadványt is, amiben tiltakozásukat fejezték ki az új igazgató ellen és kérték, hogy tegyék vissza helyére a korábbi vezetőt. Ezt a levelet elküldték a munkácsi polgármesternek, a megyei oktatási főosztály vezetőjének, illetve a kormányzónak is. Viktor Mikita jelezte, sok panasz érkezett már ezzel az üggyel kapcsolatban, és biztosította őket, hogy foglalkozik a kérdéssel.
– Összességében ukránosodik az iskola, de a szülők még mindig azért írattak be ide 400 gyereket, mert azt szeretnék, hogy megtanuljanak magyarul és megismerkedjenek a magyar hagyományokkal, értékekkel – jegyezte meg Popovics Pál. – A mi iskolánk tökéletes példa arra, hogy milyen nehéz annak, akinek nem az anyanyelvén oktatják a tantárgyakat, és nincs senkije, aki otthon segíthetne neki a tanulásban. Azoknak a gyerekeknek, akik nem magyar közegből érkeznek és otthon sem hallják ezt a nyelvet, igazi szenvedés a tanulás. Akadnak nagyon ügyes ukrán diákjaink akik megtanulják a magyar nyelvet is, de ha az anyanyelvükön tanulnának, sokkal jobb eredményeket érhetnének el.
December elején a pedagógus még amolyan óhajként fogalmazta meg, hogy habár fáradnak, nem adják fel. A kitartás és az ellenállás stratégiáját választották, mert külső segítséget nem nagyon kaptak. „Reménykedünk, hogy még ha nem is tűnik úgy, de a háttérben működnek az érdekvédelmi szervezeteink és tesznek róla, hogy a karácsonyfa alá kapjunk egy szép ajándékot.” – zárta gondolatait Popovics Pál.
Ha az ő közreműködésüknek köszönhetően, ha nem – a karácsonyi ajándék megérkezett, és ennek csak örülni lehet!
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
