Adventi vásár Beregszászban ● Kárpáti Igaz Szó

Talán nem is lehetne hozzátenni mindahhoz a kínálathoz, amit a hétvégén, a Beregszászban megszervezett adventi vásáron lehetett megtekinteni és természetesen megvásárolni.

Hegedűs Csilla

A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) a kialakult helyzet miatt most második alkalommal szervezte meg a vásárt a római katolikus templom udvarán. Köztudott, hogy a Covid és a háború előtt nagyszabású rendezvényt tartottak a város főterén, tematikus kulturális programokkal, karácsonyi zenével segítettek ráhangolódni a közelgő ünnepekre, s egyben lehetőséget nyújtottak arra, hogy minőségi kézműves termékeket vásároljunk szeretteink számára. Most viszont ennek kellett örülni, és láthatóan örültek is a hangulatos kis vásárnak mind a portékájukat kínáló kézművesek, a karitatív szervezetek, mind a nézelődők, vásárlók.

– Úgy gondoltuk, nem szakítjuk meg a hagyományt, és idén is megszervezzük a vásárt, hiszen fontos, hogy az emberek kicsit kiszakadjanak a hétköznapok szürkeségéből – magyarázta Mester András, a KMTT elnöke.

Jó néhány standon lehetett nézelődni, no meg vásárolni. Volt ott illatos gyertya, méz, kézműves lekvár, levendulából készült termékek, festett, horgolt, kötött és hímzett karácsonyfadíszek. És a finomságokról se feledkezzünk meg, kirajzolt mézeskalács, szalagos fánk, házi sütemények várták az ínyenceket. Emellett a babgulyás és bográcsgulyás, a forralt bor ünnepet idéző illata is hívogatott.

A kézművesek mellett a társadalmi szervezetek képviselői is ott voltak a vásáron, így a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖSZ) ukrajnai kirendeltsége, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat, a Rákóczi-főiskola, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete, a Nagyberegi Tájház, a Beregszászi Szent Anna Karitász Alapítvány, valamint a KMTT kézművesei.

Az egynapos vásárra sokan ellátogattak, a kézművesek elégedettek voltak a forgalommal.
Az árusok a befolyt összegből támogatást ajánottak fel a fronton harcoló kárpátaljai katonáknak, továbbá a Munkácsi Gyermekkórház fejlesztésére, illetve az egyik beregszászi ingyenkonyha működésére.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó