Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter úgy nyilatkozott, minden külföldön élő 25 és 60 év közötti, katonai szolgálatra alkalmas ukrán férfi megkapja majd a katonai behívót, és aki a felszólítás ellenére nem jelentkezik a toborzóközpontokban, annak komoly büntetéssel kell számolnia.
Jövőre a külföldön élő férfiakat is be fogják hívni katonai szolgálatra – nyilatkozta Umerov a Die Welt című lapnak.
A külföldön élő 25 és 60 év közötti, katonai szolgálatra alkalmas ukránoknak jelentkezniük kell a fegyveres erők toborzóközpontjaiban – magyarázta Umerov, világossá téve, hogy szankciókat von maga után, ha valaki nem tesz eleget a kérésnek.
„Még nem egyeztünk meg arról, hogy pontosan milyen büntetést szabunk ki azokra, akik nem jelennek meg önként” – mondta.
A Welt szerint az ukrán hadsereg további 450-500 ezer katonát szeretne mozgósítani, a pénzügyi és politikai keretfeltételek azonban még nem tisztázottak.
Umerov arról is beszélt, hogy a jövőben az érintettek számára előre tisztázni kell, hogyan fogják kiképezni és felszerelni őket, illetve hol és mikor fognak szolgálatot teljesíteni, mikor fejeződik be szolgálatuk.
A határozott tiltások ellenére sok ukrán férfi külföldre menekült egy esetleges katonai behívó elől.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.