Iván Gusztáv: „…nem lehet mindent alárendelni a hivatásnak”

A Bulcsúi Református Egyház választott lelkipásztora, a kígyósi és asztélyi egyházközség, valamint a bulcsúi idősek otthonának lelkésze. Kedvenc mondása szerint apró csavarok is kellenek ahhoz, hogy jól működjön a gépezet, tehát mindenki fontos a maga helyén. A kérdésre, ha elkészülne élete filmje, mi lenne a címe, nem tud válaszolni, de azt mondja, mindenképp szerepelne benne a rá jellemző szenvedély és óvatosság.

Magyar Tímea

– Fel tudja idézni azt a napot, amikor már bizonyosan tudta, hogy a lelkészi hivatást választja?

– Tősgyökeres református keresztyén családból származom. Családunk életében mindig is nagy szerepet töltött be az Istennel való kapcsolat. Ismertem a déd- és ükanyámat, és tudomásom szerint mindegyikük nagyon komoly hívő, gyülekezetbe járó, bibliaolvasó ember volt. Ez nagyban befolyásolta az én életemet is. Gyerekkoromban két dolog foglalkoztatott, a bibliai történetek és a sport. Sokáig focista akartam lenni. A labda szeretete mindmáig megmaradt, lejárok a pályára a lelkész kollégákkal. De a nagyszülőktől kapott impulzus erősebb volt. A konfirmáció után – akkor 37-en konfirmáltunk a derceni református gyülekezetben – talán az egyetlen voltam, aki rendszeresen részt vettem a vasárnap délelőtti, délutáni és a csütörtök esti istentiszteleteken. Valami különös megnyugvást jelentett számomra az Istennel való kapcsolat. Volt egy olyan időszak az életemben, ami nagyban előmozdította az Istenhez való közeledésemet. 16 éves koromban motorbalesetet szenvedtem, egy oldalkocsis motorkerékpárról estem le. De Isten kegyelméből, ugyan minden testrészem tele volt horzsolással, de talpra álltam. Aztán 1999 januárjában indult egy tanfolyam a derceni református gyülekezetben, a gyermek evangelizációs közösség szervezett programot. Pont egy szerelmi csalódás után „estem be” oda, lelkileg nagyon magam alatt voltam. Ott született meg bennem a döntés az Úr mellett, de még nem a teológia mellett. Később imádkoztam a hogyan tovább miatt és Isten egy olyan igét helyezett a szívemre zsoltárok könyvéből – „Hiszen megmentettél engem a haláltól, lábamat az elbukástól, hogy járhassak Isten színe előtt az élet világosságában” –, amelynek hatására felvételiztem a teológiára.

– Budapesten végezte el teológiai tanulmányait. Fel sem merült Önben, hogy nem tér haza?

– Mindmáig hálás vagyok minden ott töltött pillanatért, ami ugyan eleinte nehéz volt számomra, hisz 18 évesen egy háromezer fős településről egy kétmilliós nagyvárosba kerültem. De őszintén, soha nem merült fel bennem, hogy kint maradjak. Mindig vágytam haza.

– Közel húsz éve lelkész. Ha össze kellene hasonlítania a kezdeteket a jelennel, milyen változásokat észlel magán, a gyülekezetekben?

– Kezdetben sokkal „forrófejűbb” voltam. Meg voltam győződve arról, hogy napi 24 órában a szolgálat az első, nem fér bele sem szabadság, sem magánélet. Aztán a család és a gyermekeim érkezése megváltoztatta ezt a túlbuzgóságot. Most már látom, hogy egyszerűen nem lehet mindent alárendelni a hivatásnak. A Biblia is azt mondja, hogy aki nem képes gondot viselni a családjára, az hogy képes megtenni ezt az Isten egyházával. Mind a mai napig nem tudok azonosulni a 21. századi gondolkodással. Sokáig szándékosan nem voltam hajlandó semmilyen internetes profilt létrehozni. Csak pár hónapja regisztráltam a Facebook-on. A 2000-es évek közepén, sokkal nagyobb volt a lelkesedés Isten igéje iránt. Befogadóbbak voltak az emberek, nem voltak annyira zárkózottak, amihez a Covid-os időszak is nagyban hozzájárult, nem szólva a jelenlegi háborús helyzetről. Akkoriban más volt lebonyolítani egy családi napot, ma viszont, ha csak hirdetjük, de nem szervezzük, akkor az önmagában kevés.

– Mikor alapított családot?

–Tizenöt éve nősültem meg és egy hónapja született meg a negyedik gyermekünk. Két fiunk és két lányunk van. A feleségemmel, Anettel, aki egyébként pedagógus, a técsői református gyülekezetben találkoztam először 2005-ben, ahol segédlelkészként szolgáltam. Egy líceumi rendezvény után a templomban mutattak be bennünket egymásnak. Később többször is találkoztunk és 2009-ben összekötöttük az életünket. Ádám 2010-ben, Hanna 2013-ban, Julianna-Mirjám 2017-ben, Áron-Gusztáv 2024 februárjában született.

– Jómaga is nagycsaládból származik?

– Nekem egy öt évvel fiatalabb húgom van. A Debreceni Református Hittudományi Egyetemre járt és jelenleg a férjével, aki református lelkipásztor, Martfűn szolgál.

– Említette, hogy a család megváltoztatta. A gyerekek ellátásából, neveléséből ezek szerint ön is tevékenyen kiveszi a részét?

– Igyekszünk közösen „gondot viselni a házunk népére”, ahogyan a Biblia mondja. Maximálisan beosztom az időmet, két fontos elv van a hétköznapjaimban: a rugalmasság és a helyes logisztika. Mindkettő megoldható. A feleségem főállású anya, ehhez ragaszkodtunk, hogy legyen egy biztos pont a gyerekek életében, és számomra is óriási segítség, hogy mindig számíthatok rá. Emellett a bulcsúi gyülekezetben ifjúsági munkás és hittanoktató.

– Nagyon tudatos embernek tűnik…

–A feleségemmel igyekszünk tudatos döntéseket hozni. A gyermekeinket a legegyszerűbben nevelni, egyszerű, jó értelemben vett paraszti ésszel, amit értékként kezelünk. Tudatosan fejezem be a vasárnapi istentiszteleteket is ötven percen belül, mivel meglátásom szerint az emberek ennél tovább képtelenek figyelni.

– A gyerekeitől tanult valami fontosat?

– Folyamatosan formálnak. Gyakran nem értem, hogy miért vitáznak egymással fölöslegesen. Ez felnyitja a szememet, amikor a feleségemmel szállunk vitába.

– Hogy gondolja, meg tudja óvni gyermekeit az internet veszélyeitől?

– Lehetetlenség. Mondok egy példát. Betegség miatt a gyerekeink két hétig nem mentek iskolába. Online kapták meg a házi feladatokat. Hogy vegyem el tőlük a mobiltelefont, ha rajtra van a házi? Viszont, ha náluk van, a szükséges dolgokon kívül nyilvánvaló, hogy mást is megnéznek, üzenetet váltanak stb. Ez megvalósíthatatlan feladat. De azért igyekszem korlátozni az internet-felhasználásukat, beszélgetünk velük erről, s látom ennek a gyümölcsét.

– A háború miatt szétszakadt családok itthon maradt tagjai folyamatos lelki gondozásra szorulnak…

– Ez nagyon nehéz mentálisan. Számomra gyötrelem látni az egyedül maradt asszonyokat, akikről tudom, hogy korábban az ünnepekre hazavárták a férjüket, most viszont – mivel ők mennek külföldre a társukhoz – legnagyobb ünnepeinken kiürülnek a templomok. Ebben a helyzetben legfontosabb a vigasztalás, a személyes jelenlét, ha igénylik. Az igehirdetésekben igyekszem bátorítóan szólni hozzájuk, ugyanakkor hamis ábrándokban nem ringatom őket. Reálisan, józanul, és olyan igékkel támogatom őket, amelyek biztatóan hathatnak a hívekre. Mivel fontosnak tartom a személyességet, online nem közvetítem az alkalmainkat.

– Odahaza mekkora gazdaságot vezet?

– Most szeretnénk bővíteni az állatállományunkat, hogy teljesen önellátóak legyünk. A sertések, a szárnyasok mellett újabb állatokat akarunk tartani. Illetve a lányaink kedvéért van két dalmata kutyánk. Amikor otthon levetem az ünneplő ruhát, ugyanúgy nekiállok ellátni a háztájit, mint bármelyik másik vidéki gazda.

– Hobbi?

– Szívesen kertészkedem. A parókia mellett van egy nagy kert és abban mindent igyekszünk megtermelni. Ezt is tovább akarjuk adni a gyermekeinknek, hogy mindenből az igazit és ne a hamisat válasszák. Ezenkívül szeretem a focimeccseket nézni.

– Mi az első dolga ébredés után?

– Hálát adok az új napért, aztán kimegyek ellátni az állatokat. Télen tüzet rakok a kazánban.

– Nagy kudarc?

– A Covid és a háború miatt az egyik gyülekezetem az utóbbi években a felére csökkent. Ezt személyes sikertelenségnek élem meg, holott a beletett munka ugyanannyi, mint a másik két gyülekezetben.

–Mi tudná még meglepni?

– Gyakran meglep az emberek magatartása, viselkedése, pláne hívő embereknél. Fáj, ahogy egymáshoz viszonyulnak. Mérhetetlenül leterhel, mert mindig azt tanultam, hogy legyünk őszinték, nyitottak és ne bújjunk a hazugság, a képmutatás álarca mögé.

– Mi nélkül nem tudna élni?

– Az Úr, a családom és a gyülekezet nélkül.

– A pszichológusok szerint szükségünk van rövid és hosszú távú tervekre.

– Lelkészként most azt az elvet követem, hogy „elég minden napnak a baja.” Mivel nehéz tervezni vagy bármit megszervezni a gyülekezetekben, igyekszem becsülettel ellátni a feladataimat, de csak rövid távon. Magánemberként, mint említettem, tervezzük, hogy bővítjük a gazdaságunkat. Nagyon szeretném, ha a gyermekeim majd egyetemre mennének és ami a legfontosabb, hogy minden körülmény között emberek maradjanak.

xxx

Kedvencek:
étel: rántott szelet
ital: coca-cola
állat: sertés
növény: rózsa
zene: keresztény zene
napszak: reggel
évszak: nyár
erényének tartott tulajdonsága: megbocsájtó
negatív vonása: lobbanékony