Már csaknem háromszáz civil halt meg robbanóeszközök miatt

Oroszország Ukrajna elleni háborújának kezdete óta már 289 civil halt meg taposóaknáktól és más robbanóeszközöktől, köztük 15 gyermek – mondta el Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter csütörtökön az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában. A visszafoglalt és a frontvonalhoz közeli területek vannak a legnagyobb veszélyben. A lakosság figyelmeztetése ellenére különböző okok miatt embereket veszítünk el – fejtette ki […]

Szijjártó Péter: nem közeledtek jelentősen az álláspontok a magyar-ukrán oktatási munkacsoport ülésén

Ismét összeült a magyar és az ukrán kormány által felállított közös oktatási munkacsoport, de továbbra sem közeledtek jelentősen az álláspontok, márpedig Magyarország továbbra is ragaszkodik az ukrajnai magyar kisebbség elvett jogainak teljes körű helyreállításához – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a NATO-Ukrajna Tanács ülését […]

Az ukránok kevesebb mint fele hisz az 1991-es határokhoz való visszatérésben

A felmérésből kiderül továbbá, hogy az ukránok 88%-a gondolja úgy, hogy Ukrajna nyeri meg a háborút, 37%-uk pedig úgy véli, hogy a harcok 1-2 éven belül véget érhetnek. A megkérdezett állampolgárok kevesebb mint 50%-a gondolja úgy, hogy Ukrajna képes lesz visszatérni az 1991-es határaihoz. Ezt bizonyítja annak a felmérésnek az eredménye, amelyet a „Rejting” Szociológiai […]

Szubjektív objektív: Zelenszkij „üzenete” Washingtonnak

Tanulságos és elgondolkodtató interjút adott az amerikai CBS News hírtelevíziónak Volodimir Zelenszkij ukrán államfő. Maga a körítés, a „díszlet” sem volt szokványos, hiszen az orosz határral szomszédos Szumi megyében tett látogatása során, egy szétlőtt épület romjain nyilatkozott az elnök. Sok elemző szerint ebben az interjúban az amerikai politikai elitekhez próbált szólni Zelenszkij. Tette ezt annak […]

Lebukott az egyik ungvári autóiskola oktatója: 300 dollárt kért a forgalmi vizsga „teljesítéséért”

A rendfenntartók lelepleztek egy férfit, aki jogellenes juttatásban részesült a jogosítvány megszerzéséhez szükséges forgalmi vizsga „elrendezéséért”. Tervébe beavatta egyik ismerősét, egy ungvári autósiskola alkalmazottját is, aki kapcsolatban állt a belügyminisztérium szolgáltató központjának tisztviselőivel. A gyanúsítottak 300 dollárt kértek „segítségükért”. Idén márciusban ennek az összegnek az átvételét az egyik tanuló dokumentálta. Ezt követően az autóiskola alkalmazottja […]

Több száz éves érméket csempészett volna ki Ukrajnából egy szlovák állampolgár

Határátlépésre jelentkezett csütörtök reggel egy szlovák állampolgár a kisbereznai (Malij Berezna) határátkelőn. A gyalogosan hazafelé tartó személy azt állította, hogy nincs elvámolni valója. A vámosok a határőrökkel közösen azonban 19 darab érmére bukkantak a csomagok között. A több állam által kibocsátott fizetőeszközöket 1739 és 1926 között gyártották. A férfi azt állította, hogy online szerezte be […]

Zelenszkij: Oroszország további 300 ezer katona mozgósítására készül

Oroszország további 300 ezer katona mozgósítására készül június 1-jén – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán Kijevben Alexander Stubb finn államfővel közös sajtótájékoztatóján. A megállapodás tíz évre szól, és megerősíti Ukrajna támogatását és védelmét a NATO- és EU-tagság felé vezető úton. Ez a nyolcadik kétoldalú biztonsági megállapodás, amelyet Kijev az Ukrajnát a háborúban támogató […]

Menet közben gyulladt ki a Merci

Tűzesetről kaptak értesítést a katasztrófa-elhárítási szolgálat munkatársai. Az Ungvárt elkerülő útszakaszon menet közben egy Mercedes személyautó kapott lángra. A kármentésben a tűzoltóság két egységgel vonult a helyszínre. A lángok a motorház alatti részben okoztak károkat. Szerencsére személyi sérülés nem történt. Jelenleg szakértők vizsgálják a tűz keletkezésének okát. Napokkal korábban, ugyancsak ezen az útszakaszon egy Hyundai […]

LAPAJÁNLÓ: Határsávengedély: mikor van rá szükség és hogyan lehet igényelni?; Orvosmissziót és egészségügyi programot indít Kárpátalján a Magyar Református Szeretetszolgálat; Interjú Bendarzsevszkij Anton külpolitikai elemzővel, a posztszovjet térség szakértőjével; KMDFKSZ: fókuszban a magyar fiatalok segítése

KISZó – minden időben! Friss lapszámunkat kérje a postástól, keresse a megszokott pontokon – a Kárpáti Igaz Szó csütörtöki számából ajánljuk: ▶️ HATÁRSÁVENGEDÉLY: MIKOR VAN RÁ SZÜKSÉG ÉS HOGYAN LEHET IGÉNYELNI? – Május 1-ig a határőrök nem büntetnek. ▶️ RÁKÓCZI-NAPOK A FŐISKOLÁN – Orosz Ildikó: Az, hogy harminc év elteltével is itt vagyunk, annak tudható […]

Rákóczi-napok a főiskolán ● Kárpáti Igaz Szó

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola immár hagyományosan március utolsó hetén tartotta a Rákóczi-napok rendezvénysorozatát. Az ünnepségsorozat a Budapest-parkot díszítő Rákóczi-szobor koszorúzásával kezdődött, ahol Holozsai Imre, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola oktatójának tárogatójátékát hallhatták a megjelentek. A rendezvény a főiskola épületében folytatódott Zrínyi Ilona mellszobrának megkoszorúzásával. Hegedűs Csilla A Főiskolai Tudományos Tanács ünnepi […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net