„Több pénz kell” – a NATO hosszú távra tervez az orosz–ukrán háborúval

A NATO-nak „kiszámítható” és „hosszú távú” katonai segítséget kell nyújtania Ukrajnának, a támogatás dinamikáját több évre szóló ígéretre kell váltania a szövetség intézményesített keretei között – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően.

Jens Stoltenberg a tanácskozásra érkezve újságíróknak nyilatkozva közölte: a NATO hosszú távú, kiszámítható és határozott támogatása Ukrajnának azt üzeni Moszkvának, hogy Oroszország nem nyerheti meg a háborút.

A tagországok külügyminiszterei megvitatják, hogy a szövetség saját keretei között mi módon vállalhatna nagyobb felelősséget a katonai felszerelések küldésének és az ukrán katonák továbbképzésének koordinálásában.

Hozzátette: ehhez a döntéshez minden tagország egyetértésére van szükség, amelyet – mint kiemelte – reménye szerint júliusban, a washingtoni NATO-csúcstalálkozón adnának meg a tagállami vezetők.

„Határozottan ki kell állnunk Ukrajna támogatása mellett” – szögezte le a NATO-főtitkár, majd hozzátette: Ukrajnának sürgős katonai szükségletei vannak, bármilyen késedelem a támogatásban következményekkel jár a csatatéren.

Stoltenberg elmondta: a tagországok Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter részvételével a tanácskozás második, csütörtöki napján, vagyis a NATO-Ukrajna Tanács ülésén átalakítják a szövetség átfogó segítségnyújtási csomagját egy többéves segítségnyújtási programmá.

Ezzel összefüggésben hangsúlyozta: „újabb és több pénzre” van szükség Ukrajna támogatására.

A többéves segítségnyújtási program segíteni fog Ukrajnának közelebb kerülnie a NATO-hoz a szükséges szabványok bevezetése által a beszerzéstől a logisztikáig. Információk szerint

a többéves segítségnyújtási program egyebek mellett egy százmilliárd dolláros, öt évre szóló alapot hozna létre Ukrajna támogatására.

A NATO-főtitkár kijelentette: Ukrajna a NATO tagja lesz, „a kérdés nem a hogyan, hanem a mikor”.

Stoltenberg végezetül kijelentette: „az ukrajnai háború jól érzékelteti”, hogy a biztonság nem regionális, hanem globális kérdés, ugyanis

Ugyanakkor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentette: Magyarország egyetlen olyan javaslatot sem fog támogatni a NATO külügyminiszteri ülésén, amely a katonai szervezetet közelebb vinné a háborúhoz vagy védelmiből támadási szövetséggé alakítaná át.

Forrás:
KISZó/MTI
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó