Sipos József: „A lelkésznek a fejlődés útjára kell lépnie”

Céltudatos, határozott, erős kezű vezető. A folytonos megújulás híve. Egyenes embernek tartja magát, s az őszinteséget mástól is elvárja. Bántja az igazságtalanság, s ez ellen hajlandó akár szót is emelni. Akaratosságán igyekszik változtatni. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Sipos József tiszakeresztúri református lelkész, a Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése (KEGYES) jótékonysági alapítvány igazgatója.

Varga Brigitta

– Hogyan telt a fiatalkora?
– Gyerekkoromban nagyon rossz volt a látásom, emiatt eléggé korlátozottak voltak a lehetőségeim. Ez többek között rányomta a bélyegét a tanulmányaimra is. Azonban nem adtam fel, kifejezetten szorgalmas tanuló voltam. Nem akartam lemaradni a társaimtól és ezt a környezetem mindig nagyra értékelte. Az általános iskolát Salánkon végeztem, majd a Nagydobronyi Református Líceumba kerültem. Itt kezdtem el terveket szőni. Bár a családi körülményeim sem voltak igazán kedvezők, én mégis elhatároztam, hogy egyetemre fogok járni.

– Mikor született meg az elhatározás, hogy lelkész lesz?
– Amikor jelentkeztem a református líceumba, mindenki azt mondta, hogy biztos lelkész leszek. Én erre azt felelem, hogy ez teljességgel kizárt. Ez azonban hamar megváltozott, ugyanis tanulmányaim megkezdése után két héttel az Úr Jézus gyermeke lettem. Megtértem, és a líceumban töltött évek alatt megkaptam az elhívást az Úrtól a szolgálatra.

– Hol végezte a teológiai tanulmányait?
– 1999-ben nyertem felvételt a Debreceni Református Hittudományi Egyetemre. A mi évfolyamunkon csak egy ösztöndíjas hely volt, amiről én sajnos lecsúsztam. Viszont nagyon sok segítséget, támogatást kaptam arra vonatkozóan, hogy folytassam a tanulást.

– Hol kezdte a szolgálatot?
– 2004-ben a Máramaros-Ugocsa Egyházmegye esperesének, Hunyadi Attilának lettem a segédlelkésze Tiszapéterfalván, Tiszabökényben és Tiszaújlakon. Két évvel később kezdtem el szolgálni a tiszakeresztúri református gyülekezetben, majd 2019-ben át is költöztünk a helyi parókiába. Mára már csak itt, Tiszakeresztúron végzek lelkészi szolgálatot.

– Az elmúlt 20 évben miben változott a lelkészi hivatás?
– A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet egyik alapító tagja, majd hét évig elnöke voltam. Ha valaki a fiatalok között szolgál, akkor sokkal több változást él át, hiszen 3-4 évente jön egy új csapat. A lelkésznek a fejlődés útjára kell lépnie. Sohasem féltem az ismeretlentől, a változástól, sőt, az a típusú lelkész vagyok, aki szereti megreformálni, megújítani a dolgokat. Ha valami már nem működik, akkor egyszerűen hátrahagyom és új módszerekkel próbálkozom. A világ állandóan változik. Az evangélium azonban nem, mint ahogy annak üzenete sem, csak a megszólítás módja lesz más.

– Meséljen a családjáról.
– A feleségemmel a líceumban ismerkedtem meg. A miénk egy „gimis szerelem”. Barátaink gyakran viccelődtek azzal, hogy biztos összeházasodunk, s bár ők csak poénnak szánták, mi teljesen komolyan gondoltuk. Három év udvarlás után, 19 évesen házasodtam meg. Nem titkolt célunk volt, hogy a házasság előtt intim közelség mentes, teljesen tiszta kapcsolatot tartsunk fenn, mely aztán Isten áldásával, a házasságban teljesedik ki. Nagyon örülök annak, hogy ezt a fogadalmunkat be tudtuk tartani, hogy jó példát tudok mutatni, bizonyságot tudok tenni erről a mai fiataloknak, a gyermekeimnek.

– Jellemezze három szóval a házastársi kapcsolatukat!
– Támogatás, szeretet, áldozat. Egymásért vagyunk. Az én munkám sok-sok áldozattal jár, de ő mindenben a támaszom. Együtt dolgozunk, ő hitoktató, a gyülekezeti női kör és a diakóniai konyha vezetője. Nagy segítség a számomra, hogy egy olyan emberrel végezhetem a szolgálatot, akihez nemcsak szakmai kapcsolat fűz, így bármit meg tudunk osztani egymással.

– Mindig is nagy családot terveztek?
– Az első gyermekáldás még egyetemi éveink alatt ért minket. Elsőszülött lányunk megérkezése után szinte természetesnek vettük, hogy lesz testvére. Megadatott, és még három lányunk született. A legidősebb 23, a legfiatalabb pedig nyolcéves lesz idén, de van egy 19 és egy 11 éves kamaszlányunk is.

– Mi a fő szempont a gyermekek nevelése esetén?
– Nagyra tartom Gary Chapman amerikai író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó és lelkész munkásságát, ugyanis ő az, aki megalkotta a szeretetnyelv fogalmát. Szerintem a legfontosabb az, hogy ismerjék embertársaik szeretetnyelvét, vagyis azt a módot, ahogy a másik fél kifejezi és megéli a szeretetet. (Ennek 5 formája van: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékok, szívességek, testi érintés – a szerk.) Ha megismertük az illető szeretetnyelvét, akkor saját szeretetünket is ezen a nyelven érdemes kifejeznünk felé, mivel ez az, amit „megért”.

– Mindemellett a Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése (KEGYES) jótékonysági alapítvány igazgatója is. Könnyen összeegyeztethetők a teendői?
– Van egy fontossági sorrend a munkát tekintve: az első és legfontosabb a tiszakeresztúri egyházközségben a lelkészi teendők teljesítése, a KRISZ és a KEGYES csak ezután következik. Igyekszem a gyülekezet szorgalmas és becsületes lelkipásztora lenni. Előfordult már, hogy két helyen egy időben kellett volna jelen lennem, és nyilván választanom kellett. Problémám viszont ebből még nem igazán volt, mivel rendkívül megértő és támogató emberek vesznek körbe. Az évek során kialakult egyfajta rendszer, melyben mindenki tudja a maga dolgát. A KEGYES csapata teljesen önálló. Nyilván, koordinálni kell a munkatársakat, de ha jó szelet kapunk, akkor ez a hajó szépen megy magától.

– Könnyen osztja szét a feladatokat?
– Szeretem megmondani a tutit. Néha talán túlzásba is esem. Nagy az igazságérzetem, egyenes ember vagyok. Sokszor van ebből hátrányom, előfordul, hogy valaki szigorúnak, tapintatlannak tart. Bizonyos helyzetek megkövetelik, ha valaki a munka során hibát vét, azt szembesítsem vele, ezzel szemben, ha én hibáztam, akkor nekem is minden esetben vállalnom kell a felelősséget. Igyekszem odafigyelni a modoromra és nem megsérteni senkit.

– Jó emberismerőnek tartja magát?
– Azt gondolom, hogy igen, de az Isten többnyire jó embereket sodor a környezetembe. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne ért volna csalódás, de ezt egyfajta tapasztalatszerzésnek tekintem, és már tudom, hogy attól az embertől mit várhatok.

– Mivel lehet kihozni a sodrából?
– Mikor valaki önfejű és csak a maga igazát fújja.

– Könnyen megbocsát?
– Nem vagyok haragtartó, azonban a megbocsátás nem jelenti azt, hogy minden ugyanúgy folytatódhat tovább. Egy nagyobb viszály után óvatosabb, kissé távolságtartóbb leszek.

– Mivel lehet kiengesztelni?
– Őszinte megbánással. Mivel magam is egyenes ember vagyok, mástól is ezt várom el.

– Hogy áll a pontossággal?
– Igyekszem mindig mindenhova időben megérkezni. Minden hónapot előre megtervezek. Határidőnaplót vezetek, mely össze van kötve a feleségemével. Így ő is nyomon követheti dolgaimat, gyakran emlékeztet dolgokra, de akár ő is írhat bele dolgokat. Nagyon kötöttek a mindennapjaim, így néha jólesik egy kis spontaneitás.

– Szigorú?
– Szeretem a rendet, a fegyelmet. Korral azonban megenyhül az ember lelke, elnézőbb, toleránsabb lesz.

– Mi az, amit még szívesen kipróbálna?
– Nagyon pörgősek a mindennapjaim, így vágyom a természetbe, a csendre. Szeretnék majd több időt szánni arra, hogy otthon kicsit elvonuljak barkácsolni. Továbbá nagyon szeretem az amerikai focit, régi nagy vágyam, hogy itthon is létrehozzak egy csapatot.

– Sok barátja vagy?
– Nagyon szeretem a társaságot. Vannak évtizedek óta tartó, stabil baráti kapcsolataim, de nyitott vagyok az új ismeretségekre is.

– Ha holnap jönne a világvége, mit tenne utoljára?
– Ezzel kapcsolatban Luther Márton szavai jutnak eszembe: „Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát.”.

Kedvencek:
étel: rakottkrumpli
ital: sprite
állat: ló
növény: tulipán
napszak: éjszaka
évszak: tavasz
szín: kék
zene: mindenféle
könyv: Rejtő Jenő és Gary Chapman könyvei
erényének tartott tulajdonsága: céltudatos
negatív vonása: lobbanékony