Az élet maga ad reményt a jövőre ● Kárpáti Igaz Szó

Szép Ernő Május című egyfelvonásos vígjátéka a beregszászi színházban

1915 májusában a háborútól lázas Budapesten a Városliget egy kis oázis. A liget eldugott részén egy gyönyörű fánál a sors három idegent sodor össze. A fiatal pár és az öngyilkosságra készülő férfi kölcsönösen hátráltatják egymást esti terveik végrehajtásában. Az egyetlen megoldás: valamelyiküknek távoznia kell. Szenvedélyes küzdelmet folytatnak a fa alatt lévő padért, miközben akaratlanul is elkezdik megismerni egymást. Ám a sors újra közbeszól és csavar egyet a helyzeten. Az első világháború szele mindent beleng, az elmenekülni vágyók, álmodozók valahogy mégis el tudnak tőle szakadni. Szép Ernő egyfelvonásosában az élet maga ad reményt a jövőre – nem ereszt, kapaszkodik abba is, aki már letett róla.

Hegedűs Csilla

A darab Pányik Tamás, a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező szakos hallgató vizsgája. A remek előadás után elmondta, egy igazán felszabadult próbafolyamaton vannak túl, az alkotótársai lelkesek és elhivatottak, így gyakorlatilag egy hónap alatt készült el a darab.

– Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a mesterem által alapított teátrumban mutatkozhattam be az előző félévi vizsgadarabommal. Úgy érzem, előadásról-előadásra egyre jobban érik össze a mű, és nagy lendületet kapott mind rendező, mind színész az itteni közönségtől – jegyezte meg Pányik Tamás, aki Vidnyánszky Attila és Pataki András osztályvezető tanároktól sajátítja el a rendezői tudnivalókat. Hozzátette, az előadás attól is különleges volt, hogy nem a saját díszleteiket használták. A májusfa például itt frissen kivágott élő fa volt, míg az otthoni mű, díszletfa.

– Milyen volt Beregszászban színpadra vinni a darabot?

– Külső szemlélőként úgy vettem észre, hogy színész és néző „találkozott”. Az első nagy, felszabadult nevetés után bizonyosodtam meg végleg arról, hogy jól megy minden, az itteni nézőket is sikerült „megfogni”. Ezért igyekeztünk is mindent megtenni, az alkotófolyamat során közösen a színészekkel egyre inkább azt fedeztük fel, hogy Szép Ernő írásában milyen csodálatosan beszél a magányról, arról, hogy milyen nagy szükségünk van a kinyújtott kezekre, az egymásba kapaszkodásba, és arról, hogy soha nem szabad feladni. Én nem tudtam és nem is akartam egy másfajta jelentést ehhez hozzátenni, inkább azt próbáltuk minél erősebben kifejezni, ahogy Szép Ernő ezt megfogalmazta. Csak minimális változtatás van az eredeti szövegen, ugyanis egy remekműről beszélünk, úgy tökéletes, ahogy van, és nekünk az a feladatunk, hogy az ő gondolatait minél hitelesebben tolmácsoljuk.

A darabban egyetlen női szerep van, az életvidám lányt a borzsovai Polyák Anita alakítja, aki negyedéves színművészhallgató Vidnyánszky Attila osztályában.

– Én voltam Lili, Ikszniksz, a semmi, és a minden a Májusban. Az életforrás, a vidámság, az a fiatal üdeség, ami az öngyilkosjelöltet, akit az osztálytársam, Krauter Dávid Róbert alakít, visszahozza az életbe – magyarázta Anita. A fiatal tehetség, mindig kihangsúlyozza, számára itthon játszani felemelő érzés. Most sem volt ez másként.

– Bárhol szeretek színházat csinálni, hiszen ezt választottam hivatásul, és minden erőmmel azon is vagyok, hogy a pályán maradjak, amiben nagyon sok segítséget kapok a beregszászi színháztól. De itthon fellépni csodálatos dolog, és úgy érzem, a vizsgaelőadásunk itt ért be, mert nagyon lényegi dolgokat tudtunk átadni a nézőknek.

– Eléggé nehéz volt a dolgod Liliként, Iksznikszként, hiszen nem könnyű valakit visszahúzni az életbe egy olyan személyt, aki eltökélte, hogy öngyilkos lesz…

– Nagyon hálás voltam Tamásnak, hogy engem választott erre a feladatra. Már csak azért is, mert éreztem a belém vetett bizalmát, hogy én erre képes vagyok, hogy meg tudom csinálni. Sok támogatást kaptam tőle, ami kellett is, ugyanis ez egy kicsit áthallásos szerep, nagyon összetett. Lili egy igazán friss és üde, vidám lánynak tűnik, de közben kiderül, hogy sok minden nincs rendben a családjával, például nincs édesapja, hogy retteg a férfiaktól, az agressziótól. Minden réteget igyekeztem megmutatni, de felülkerekedtem, és inkább a vidám oldalát megfogni ennek a dolognak. Az is nagyon jó volt, hogy Tamás hagyott minket, színészeket kibontakozni, így sikerült elérni azt a pontot, ahol most van az előadás. De nyilván ez a folyamat nem áll meg, a darabnak mindig fejlődnie kell.

– Van kedvenc szöveged?

– Igen. „Én jót akarok. Én azt akarom, hogy élj. Én nem tudom, ki vagy, mi vagy, én most se tudom. De én látom, én érzem, hogy élsz. Én nem tudlak itthagyni evvel a fával ma éjszaka.” És amikor a végén Lili és az öngyilkosságból visszahozott férfi kéz a kézben elsétál a fa mellől, a nézőkre bízzuk, mit gondolnak. Vajon együtt maradnak? Vagy csak egy ideig maradnak együtt? Vagy hamarosan szétválnak útjaik? Ezt a talányt a néző fantáziájára bíztuk. Hogy mindenki saját maga döntse el, mi lesz velük, és mi lesz azzal a fiatalemberrel, akivel érkeztem, és akit közben elvittek katonának…