Derceni Katalin: „…az igazságra alapozok, azt szem előtt tartva hozom meg a döntéseimet”

Minden álma az volt, hogy óvónő legyen, ám intézményvezetőként is megállja a helyét. Nem fél az új feladatoktól, a kihívásokra megoldásokkal válaszol. Mindene a családja, akik nélkül el sem tudná képzelni az életét. Könnyen elérzékenyül, bármilyen kedves aprósággal könnyeket lehet csalni a szemébe. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának mai vendége Derceni Katalin, a Kígyósi Oktatási-Nevelési Komplexum vezetője.

Bujdosó Ivett (Kígyós)

– Az óvodapedagógus pályát választotta.

– Mindig is gyerekekkel szerettem volna foglalkozni, így számomra egyértelmű volt, hogy az oktatás-nevelés irányába mozdulok el. A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán szereztem meg a baccalaureatus, a Munkácsi Állami Egyetemen pedig a specialista szintű diplomát. Minden álmom az volt, hogy óvónő legyek, ami szerencsére elég hamar beteljesült. Pályafutásomat Beregszászban kezdtem, majd nem sokkal később a kígyósi óvodában folytattam, ahol kisvártatva az intézményvezetői pozícióba is előléptettek. Szülési szabadságon voltam, amikor az óvodát az iskolával összevonták, így visszatérésemkor már a Kígyósi Oktatási-Nevelési Komplexum vezetője lettem. Nagy kihívás volt ez számomra, ám a közvetlen feletteseim és a kollektíva is segítőkészek voltak, így könnyen belerázódtam a feladatokba.

– Nehéz volt fiatal vezetőként két intézmény élén állni?

– Eleinte nagyon nehéz volt, ám az előző vezetőnő segített a kezdeti akadályok leküzdésében. A kollégáknak is eleinte furcsa volt, azonban rövid időn belül megszokták. Sosem fordult elő, hogy ellenszegültek volna a kérésemnek, én is igyekeztem mindenben segíteni a munkájukat, és nemcsak vezetőként, hanem kollégaként is mellettük állni. Beletelt egy kis időbe a két intézmény összekovácsolása, a közös gondolkodás megteremtése, ám miután sikerült, összetartó és egymást segítő csapat alakult ki.

– Intézményvezetőként kevesebb ideje marad a gyerekekre. Nem hiányolja az óvodapedagógusi feladatokat?

– Eleinte mindig hazavittem a papírmunkát. Az intézményben a beosztásom szerint hetente egy nap gyakoroltam az óvónői feladatokat, ami számomra a megváltás volt, hiszen a szeretett munkámat végezhettem, a gyerekekkel lehettem. Most, hogy az elemi iskolai részlegünk ideiglenesen szünetel, mindennap délelőtt vagy délután a gyerekekkel foglalkozom, így valamelyest kiegyenlítődött a vezetői feladatokra és az óvodapedagógusi munkára fordított idő.

– Könnyen megtalálja a közös hangot másokkal?

– Nagyon közvetlen a természetem, könnyen barátkozom. Igyekszem szoros kapcsolatokat kialakítani, és dolgozom is azon, hogy ezek a barátságok megmaradjanak. Ettől függetlenül nem vagyok túl jó emberismerő, általában mindenkiben csak a jót látom. A hazugságot viszont észreveszem, azt nehéz leplezni előttem.

– Türelmes?

– Sokáig türelmes vagyok a gyerekekkel, ezt nem is lehetne másképp, ám következményekkel jár, ha átlépik a képzeletbeli határokat. Ezt előre elmondom nekik, így tudják, mire számítsanak tőlem, amikor engedetlenkednek.

– Hogyan kezeli a konfliktusokat?

– Nézeteltérés esetén igyekszem megbeszélni a sérelmeket, a kommunikáció híve vagyok. Nem szeretem a nyilvános vitát, inkább négyszemközt, nyugodt körülmények között igyekszem tisztázni a konfliktushelyzetet.

– Van, akinek feltétel nélkül hallgat a véleményére?

– Én inkább az igazságra alapozok, azt szem előtt tartva hozom meg a döntéseimet. Emberek vagyunk, dönthetünk rosszul, ám én nem szégyellem kimondani, hogy hibáztam és bocsánatot kérni a tetteimért vagy azok következményeiért.

– Meséljen a családjáról.

– Beregújfaluban születtem, majd 2006-ban férjhez jöttem Kígyósra. Két gyermekünk született, Amira 17, Áron 11 éves. A lányunk a számvitel szakot választotta, ám több minden – szépészet, cukrászat – is érdekli, így még bárki lehet belőle. A fiunk is reál beállítottságú, ám a foci talán közelebb áll a szívéhez. Az édesapja is focista, úgyhogy minden bizonnyal tőle örökölhette ezt.

– Nem tősgyökeres kígyósiként könnyen beilleszkedett a településen?

– Nagyon közel van a város, ezt szerettem meg elsőként ebben a faluban. Beregújfaluból igazi tortúra volt bejutni Beregszászba, Kígyósról kicsit azért könnyebb volt. A beilleszkedésemet a buszozásnak is köszönhetem, hiszen sokakkal a tömegközlekedésen ismerkedtem meg, ami a későbbiekben könnyebbséget okozott a beilleszkedésben. A férjem baráti körét már ideköltözésem előtt is ismertem, így voltak biztos pontok, amikbe kapaszkodhattam.

– Hobbi?

– A zene. Gyermekként a templomban énekeltem, énekkarba jártam, általános iskolás koromban pedig éveken keresztül én énekeltem a végzős osztály ballagási ünnepségén. Tinédzserként együttesben is énekeltem, lagzikra, szüreti bálokra jártunk fellépni, így ismertem meg a férjemet is. Korábban működött a faluban egyházi felnőtt kórus, azonban a háború kitörésével ez megszűnt, így most már csak a gyerekekkel gyakorlom ezt a számomra kedves elfoglaltságot. Emellett szeretek futni, mivel az kikapcsol.

– Tipikus anyukának tartja magát?

– Számomra első a család. Bevallom, nagyon féltő anyuka vagyok, néha már túlzásba viszem az aggodalmaskodást. Ettől függetlenül a gyerekeim elégedettek velem. (nevet)

– Gondolkodtak azon, hogy külföldre költözzenek?

– Amikor kitört a háború, akkor felmerült a külföldre költözés gondolata. Nagyon kétségbe voltunk esve, ám a munkám miatt itthon maradtam. Volt egy időszak tehát, amit külön töltöttünk, ám végül családostul az itthon maradás mellett döntöttünk. Nem szeretnénk elmenni a szülőföldünkről, a végsőkig kitartunk.

– Szereti a meglepetéseket?

– Igen, de nem mindegyiket. Őszintén szólva, jó tudni, ha a körülöttem lévők készülnek meglepetéssel, szeretek felkészülni rá, mélyebben megélni a pozitív érzelmeket, amelyeket e gesztus kiválthat. Könnyen elérzékenyülök, bármilyen kedves aprósággal könnyeket lehet csalni a szemembe.

– Mi az, ami elszomorítja?

– A jelenlegi helyzet. Nagyon sajnálom azokat az embereket, akik hosszú hónapok, évek óta nem láthatták gyermeküket, testvérüket, házastársukat vagy bármely szerettüket. Az utóbbi időben tudatosan igyekszem kizárni a rossz híreket, ám sajnos a valóságot nem tudom megmásítani. Abban azonban bízhatok, és bízom is, hogy a Jóisten megsegít bennünket ebben a nehéz helyzetben is.

– Vannak céljai?

– Már van egy egyéni vállalkozásunk, a kígyósi szaunaház, melyet a férjemmel közösen működtetünk. Ám én nagyon szeretem a növényeket, látok fantáziát a kertészkedésben. Így nem tartom kizártnak, hogy a jövőben nyitok egy magánvállalkozást, akár ezzel a tevékenységgel kapcsolatosat.

– Mit tart jelenleg a legfontosabbnak az életben?

– Az egészséget és a békét.