A Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet által nyújtott lelki táplálék megerősítést és békességet ad a fiataloknak. A GISZ a háborús körülmények között is igyekszik megtartani minden korábbi programját és továbbra is egyben tartani azokat a kárpátaljai magyar görögkatolikus fiatalokat, akik számára fontos a hit, az egyház, a nemzet és a hagyományok. Lődár Jenő atyával, a szervezet elnökével a fiatalok kérdéseiről, és az erre adható válaszokról beszélgettünk.
Simon Rita
Sorozatunkban azokat a helyi ifjúsági és diákszervezeteket mutatjuk be, melyek igyekeznek támogatni és színesíteni a kárpátaljai fiatalok életét.
Lődár Jenő a mai napig úgy lelkesedik ez iránt a tevékenység iránt, mint a legelején, 2001-ben, a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) megalakulásakor. Rengeteg programot kínálnak a fiataloknak a lelki gyakorlatoktól a sportnapokon, ikonfestő táborokon, bibliai napokon keresztül az ifjúsági találkozókig. Mint azt Lődár Jenő elmondta, a „hangosabb, mulatozósabb” programokról, mint például az év eleji jótékonysági koncertjükről a háború óta kénytelenek lemondani, most inkább a lelki oldalra, a közösség megerősítésére, az összetartásra fókuszálnak. Ezen túl azokkal a fiatalokkal való kapcsolattartásra is nagy hangsúlyt fektetnek, akik most külföldön vannak.
– Tartunk attól, hogy a közösségek meggyengülnek, elfogyunk lassan, ezért igyekszünk őrizni a kapcsot mindazokkal, akik itthon és távol vannak, ott és úgy segítjük őket, ahogy tudjuk – jegyezte meg a GISZ vezetője. – Azt látom, hogy akik kimentek, azoknak is jól alakul az életük, így habár sajnálom, hogy innen hiányoznak, nem bosszankodom miatta, inkább örülök, hogy jól vannak. Ettől függetlenül mindenkinek adódhatnak lelki nehézségei külföldön is, mi pedig a szívünkön viseljük az ő lelki egészségüket is. Az utóbbi időben szerveztünk egy-két magyarországi programot is, hogy azok is bekapcsolódhassanak, akik ott tartózkodnak. De nyilvánvalóan elsősorban az a legfontosabb, hogy itt, Kárpátalján, az itt élő közösséget szolgáljuk. Mert akárhogy fog alakulni, mi tudjuk, hogy a mi jövőnk itt van.
Az atya hozzátette, habár sokan kivándoroltak, és a gyerekek száma is csökkent, a nyári programjaikon mindig többen vannak, mint tervezik.
– Egyszerűen annyira nagy az igény rá, hogy nyáron is foglalkozzunk a gyerekekkel, hogy évről évre meghaladjuk a kitűzött létszámot. Az viszont új probléma, hogy nincs kinek foglalkoznia velük… Az az idősebb korosztály, aki megszervezte és lebonyolította eddig a programokat, most nincs itthon. Akik pedig itthon vannak, azoknak már így is túl sok elfoglaltságuk akad. De ez azt hiszem általános, a legtöbbünknek, akik itthon maradtunk, megnőtt a feladataink száma a saját közösségeinkben. És nyilván nem lehet egy fiataltól sem elvárni, hogy egész nyáron önkénteskedjen. Jóformán arra lettünk kényszerülve, hogy a 14-16 éves korosztályt néha a 17-18 évesek „neveljék” a táborokban. Ez nem könnyű. Ők több figyelmet, több segítséget igényelnek, viszont egyben lelkesítő is, hogy van kire rábízni ezt a szolgálatot. Annyira izgalmas amikor a felnövekvő generáció kibontakozik.
– Mivel tudják ezt a felnövekvő generációt biztatni, támogatni?
– Az egyik lelki gyakorlatunk nemrég a jövőkép témája köré épült. Az, aki képes megfogalmazni a saját maga elképzeléseit, akár itt Kárpátalján, akár máshol, az ebben a helyzetben is békességre talál, nyugodtabb lehet, mert vannak céljai. Bosszantó, amikor nem tudunk tervezni, nem tudjuk, mit akarunk elérni. Ám ha kitűzünk célokat, amiért küzdünk, akkor sokkal magabiztosabbak vagyunk. Ha viszont eluralkodik rajtunk a bizonytalanság, nem tudjuk, mi lesz holnap, hogyan alakulnak a napjaink, akkor a szenvedés, a megpróbáltatás is értelmetlenné válik, és felötlik bennünk, hogy miért kell ezt nekem elviselni…? Tehát ezért jó és fontos megfogalmazni, hogy nekünk hol van a jövőnk, hol leszünk és hol képzeljük el az életünket, mert az megnyugvást ad. De már maga a döntés is komoly teher, és ezt a meghatározó választást senki sem akarja elrontani. Ha pedig már döntöttünk, akkor az sem elhanyagolható, hogy hogyan viszonyulunk ehhez. Mert lehet, valaki elhatározta, hogy ittmarad Kárpátalján, de utána nap mint nap kétségbe vonja a döntését és azon rágódik, hogy mi lett volna ha…? Tenni is kell érte, hogy jól érezzük magunkat, vállaljuk a döntésünk következményeit. Na és itt jövünk mi képbe, amikor a szorongás, az összezavarodottság eluralkodik a fiatalokon, akkor néha jó egy-egy beszélgetés, hogy meghallgassuk a kételyeket, együtt imádkozzunk, rámutassunk arra, milyen sokféleképpen lehet jó életünk, itthon is, külföldön is, családban, egyedülállóként stb. Felhívjuk a figyelmet, hogy az élet nemcsak fekete vagy fehér. A döntéseink sokszor segítik vagy nehezítik a boldogulásunkat, de az, hogy jó, boldog életünk legyen, a legtöbbször attól függ, hogyan gondolkodunk, hogyan viszonyulunk a körülményekhez. És egy-egy ilyen lelki beszélgetésnél erről is szó van. Sokszor leomlanak a falak, csökkennek a terhek, elengedjük a nagy szigort, elvárást magunkkal szemben, és máris elviselhetőbbé válik az egész. Fontos megérteni, hogy ami nekem jó, az nem biztos, hogy másnak is megfelel. Meg kell találnunk az egyéni megoldásokat, ami hozzánk passzol, ami számunkra fontos, és amiben kiteljesedünk, és amitől azt érezzük, hogy értékes az életünk. Lehet ez a közösséghez való tartozás is, hogy tudjuk, valakinek fontosak vagyunk, valaki figyel ránk.
– Tehát igazából önök azzal is segítik a fiatalokat, hogy megpróbálják nekik elmagyarázni, mitől is függ a boldogság, és megerősítik bennük azt az érzést, hogy értékesek.
– Lényegében igen. De nem csak üres biztatás ez. Őszinte vagyok mindenkivel. Elmondom amit gondolok. Lehet, hogy nem mindig népszerű, de tudom, hogy ez hasznos a számukra, segíti őket előrelendíteni. Talán a koromból fakadóan is már nincs rajtam az a nyomás, hogy meg akarok felelni, mindenképp meg akarom tartani a pozíciómat, és ezért alkalmazkodnék, igyekeznék úgy viselkedni, hogy mindenki számára szimpatikus legyek. És azt hiszem, ez példa is lehet a fiatalok számára, hogy látják, a mai világban, amikor mindenki csak a jót és a szépet akarja mutatni, akkor is lehet még őszintének lenni, beláthatjuk ha tévedünk, élhetünk hitelesen, nem megmásítva a valóságot, kimondhatjuk azt, amit gondolunk. Ez nagy áldás egy közösségen belül.
– Mi ad reményt a szervezetnek a jövőre nézve?
– Maga a remény is érdekes kérdés. Ez a legnagyobb mozgatóerő, szerintem. A Jóisten úgy alkotott meg minket, hogy minden emberben ott legyen a remény, szinte megszüntethetetlenül. Az a vágy is óriási bennünk, hogy szeressünk és boldogok legyünk. Ezért szinte bármire képesek vagyunk. Az emberek úgy érzik, mindig megéri fáradozni a boldogságért, tenni azért, hogy jobb életünk legyen. És ez a mi reményünk, hogy ez nem szűnik meg soha az emberekben, mindig tenni fognak azért, hogy a boldogság elérése felé haladjanak. Ehhez pedig általában kell egy társ, egy közösség, akivel együtt dolgoznak. Bízunk benne, hogy sokak számára többek között mi jelentjük majd a jövőben is azt a közösséget, ahol jól érzik magukat, ahová fordulhatnak támogatásért, szeretetért.
Lődár Jenő megjegyezte, az idén is szeretnék megszervezni azokat a programokat, amelyeket eddig kínáltak a fiataloknak. Újakat nem terveznek, az viszont pozitívum, hogy sikerült újraindítaniuk a háború miatt megakadt Szent Margit Programot, amely a világ magyarságának jó szándékú támogatóit tömöríti. Húsvét előtt több mint 2 millió forintot osztottak ki nekik köszönhetően a rászoruló általános iskolás gyermekeknek. S amíg vannak jóakarók, addig van remény.
Kapcsolódó:
Szent Márton Egyesület: „Ahol túlárad a bűn, ott túlcsordul a kegyelem” │KISZó-interjú
Főiskolai HÖK: támogatást és felejthetetlen pillanatokat biztosítanak │KISZó-háttér
KáMCSSZ: a kárpátaljai magyar cserkészet fennmaradása nem is kérdés │KISZó-interjú
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
