Június 20-a a menekültek világnapja. Ilyenkor minden évben igyekeznek felhívni a figyelmet arra a több millió menekültre és kitelepítettre, akik háború, üldözés vagy egyéb konfliktusok miatt kényszerültek elhagyni otthonaikat. Ukrajnában 4,6 millió belső menekültet tartanak számon, közülük 1,5 millióan szociális juttatást is kapnak – tájékoztatott Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes. Az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős miniszter megjegyezte, korábban 4,9 millió regisztrált belső menekült volt az országban. A miniszterelnök-helyettes szerint a csökkenés oka, hogy sokan külföldre mentek a biztonságuk érdekében, míg mások visszatérnek eredeti otthonaikba Ukrajnán belül, és ezzel elveszítik a menekültstátuszukat.
Simon Rita
Kárpátalján, 2024 áprilisi adatok szerint, jelenleg háromszázezer belső menekült él. A hivatalosan bejelentett ideiglenesen áttelepültek száma 130 ezer fő. Az itt élő belső menekültek kevesebb mint egyharmada talált munkát, több mint 34 százalékuk munkanélküli, és csak 19% keres aktívan állást – közölte Olekszandr Packan, a megye helyettes vezetője. Packan megjegyezte, a munkakeresésben a nők az aktívabbak. A munkanélküliség fő oka a betegség, a fogyatékosság, a szülési szabadság vagy a nyugdíjkorhatár.
A megyevezető-helyettes tájékoztatása szerint 2024 januárja és áprilisa között 610 belső menekült vette igénybe a megyei foglalkoztatási központ szolgáltatásait, aminek segítségével 149 személy talált munkát. Az év eleje óta a belső menekülteknek kifizetett munkanélküli segély összege 750,66 ezer hrivnya volt.
Zsábej Edit, aki a háború kirobbanása óta foglalkozik menekültekkel megerősítette, sokan nehezen találnak munkát, lassan állnak saját lábra, így még akadnak, akik két év után is csupán a menekültszállóra és az állami segélyekre számítanak. Ők azok, akik az eredeti lakhelyükön is szociális gondokkal küszködtek, és a háborús stressz, a bizonytalanság, a nehéz körülmények csak még inkább rányomták a bélyegüket az állapotukra – jegyezte meg a Kárpátaljai Szent Márton Karitász munkatársa, hozzátéve, akadnak azonban pozitív példák is, vannak akik az akadályokat sikerrel vették és új életet kezdtek.
– Az Ukrajnában kirobbant háború rengeteg új, eddig nem tapasztalt feladat elé állított bennünket. Tíz hónap folyamán közel 300 humanitárius szállítmányt fogadtunk, aminek 70 százalékát Kelet-Ukrajnába továbbítottunk, 30 százalékát pedig Kárpátalján a menekültek és rászorulók között osztottuk szét – magyarázta Zsábej Edit, a szervezet munkatársa. – 33 egyházi épületben (kollégiumok, óvodák, táborozási helyszínek, üres plébániák) 1250 menekültet szállásoltunk el, akiknek a fele az első háborús év nyarán visszautazott. Akik maradtak, azoknak már nincs hova menniük. Azonban az ő elszállásolásukat is megoldottuk, 22 lelakott ingatlant hoztunk rendbe. De nem csak tetőt adtunk a fejük fölé, és nem csak élelmiszer-adományokkal láttuk el őket, hanem szellemi táplálékkal is. Még 2022 nyarán indítottuk el a Kárpátalján élő menekültek pszichoszociális támogatása elnevezésű programunkat, amely 7 helyszínen működött. Ez a program, amelynek én lettem a koordinátora, de jelenleg már csak önkéntesként szolgálok benne, a szlovák SZEPESI CARITAS együttmüködésével valósult meg. Nekik köszönhetjük az ötletet és az anyagi hátteret is.
Ma már ez a támogatás némiképp csökkent, így kevesebb helyszínen tartunk foglalkozásokat.
Az elején a csoportos és magánbeszélgetések mellett különféle terápiákat, kirándulásokat és szabadtéri programokat is szerveztünk a menekülteknek. A kirándulások alkalmával szinte szárnyaltak, hatalmas élmény volt nekik egy kicsit kimozdulni a menekültszállóról és megcsodálni Kárpátalja szépségeit. Ezek az utazások segítettek abban is, hogy jobban megnyíljanak, és könnyebben tudjunk beszélgetni velük a traumáikról is.
Zsábej Edit megjegyezte, a menekültekkel foglalkozó pszichológus próbálta kissé „felrázni” őket, és kizökkenteni abból a lelkiállapotból, amibe sodródtak a háborús viszontagságok miatt. De sokan már eleve komoly terhekkel érkeztek, és az, hogy például egyesek öt hónapon keresztül egy pincében vagy hideg óvóhelyen töltötték a mindennapjaikat, csak tetőzte a bajt.
– Az, hogy ki hogyan birkózik meg az élet adta problémákkal egyéni adottságtól is függ – folytatta a Karitász munkatársa. – Az viszont tény, hogy mindenki életében nyomot hagynak az ilyen események, és bizonyos időszakokban biztos, hogy előjönnek majd ezek a fájdalmas emlékek és ronthatják az életminőséget.
De ha legalább megpróbálják feldolgozni és megtanulják kezelni a félelmet, akkor már könnyebben túllendülnek egy olyan szituáción, amikor pánikba esnek. Sajnos láttam azt, hogyan uralkodik el a pánik egy olyan édesanyán, aki megérkezett gyermekével Kárpátaljára, és azt gondolta, itt végre biztonságban és nyugalomban lesz, aztán amikor megszólaltak itt is a szirénák, teljesen kikészült, nem bírta idegileg és tovább menekült külföldre. A gyerekek arról is meséltek nekem, hogyan ismerik fel a rakéták hangját, és miből tudják megállapítani, milyen messze van.
Ezek olyasmik, amiről az ő korukban, de vélhetően egyáltalán nem kellene tudniuk… Vannak pozitív példák is. Többen két év alatt viszonylag megnyugodtak, túllendültek a megrázkódtatáson, és sikerült elfogadniuk, hogy már nincs hová visszamenniük… Vannak akik próbálnak lábra állni, és mindig hálás a szívem, amikor olyan menekültekkel találkozom, akik otthagyták a szállót, lakást béreltek, munkát kerestek, a gyermekeik iskolába járnak és beilleszkedtek.
Ez azonban csak nagyjából a menekültek 20 százalékára igaz.
Az az érzésem, hogy azok az emberek, akik még most is a menekültszállón élnek, ők már nem mennek onnan sehová. Nem is akarnak többet az élettől vagy egyszerűen nem képesek saját kezükbe venni az irányítást. Sok támogató, segélyszervezet és különböző lehetőségek vannak, de aki ezzel nem él, vagy akinek ez a kezdő lökés nem elég, azt nyilván mi nem kényszeríthetjük, hogy változtassa meg az életét. Segítünk amíg tudunk, de valószínűleg egyszer ennek is vége lesz majd, ezért gondolni kell a jövőre.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
