Zsarolás? Jóval kevesebb orosz olaj érkezik Ukrajnán keresztül Magyarországra és Szlovákiába

Áramkimaradások és üzemanyaghiány előidézésével próbálja meg Ukrajna rávenni Magyarországot arra, hogy támogassa Kijev felfegyverzését és EU-csatlakozását. Magyarország versenyt fut az idővel, hogy elkerülje az áramkimaradásokat és az üzemanyaghiányt, miután Ukrajna részlegesen betiltotta a területén áthaladó orosz olajat – írta a Politico, amely megjegyzi, Szlovákiát is súlyosan érinti az ukrán döntés.

Inna Szovszun, az ukrán parlament energetikai bizottságának elnöke azt mondta, több mint két éve várnak arra, hogy az Európai Unió valódi szankciókat vezessen be az orosz olajjal szemben, és szerinte abszurd megengedni, hogy a háborúra szánt pénzt Oroszország az olaj Ukrajnán keresztüli szállításával teremtse elő. A politikus elárulta, más céljuk is van a tiltással: Magyarország ellenállásának letörése az ukrajnai fegyverszállításokkal és Kijev EU-csatlakozásával szemben. Mindenféle diplomáciai megoldást kipróbáltunk, ám nem működtek. Úgy tűnik, most más megközelítést kell alkalmaznunk, hogy beszélhessünk a magyarokkal – jelentette ki Szovszun.

A Lukoil évi mintegy 2-2 millió tonna nyersolajimportját blokkolta Kijev a szankciós döntéssel Magyarország, illetve Szlovákia felé, ami a magyar esetben a teljes 6 millió tonnás import egyharmada, ezt már a Mandiner írása állapítja meg. A jelentős ukrán korlátozás alapjaiban veszélyeztetheti a magyar energiaellátás egészét.

„Telefonon beszéltem az ukrán külügyminiszterrel, aki azt mondta, hogy természetesen semmi probléma, átengednek mindenfajta szállítmányt Ukrajnán, ami nyilvánvalóan nem igaz” – hangsúlyozta Szijjártó Péter. Magyarország és Szlovákia együtt konzultációs eljárást kezdeményezett az Európai Uniónál Ukrajnával szemben az ország váratlan és barátságtalan lépése miatt, amellyel részlegesen leállították a hazánkba irányuló kőolajszállítást – közölte a magyar külgazdasági és külügyminiszter a tegnapi nap során Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az orosz Lukoil kőolajtranzitjának leállításáról szóló ukrán döntés súlyosan veszélyezteti Magyarország és Szlovákia energiaellátását. Rámutatott, hogy mivel az energiaellátás nem politikai, hanem infrastrukturális kérdés, s mivel Magyarország kőolajszükségletét alternatív szállítási útvonalak hiányában nem lehet megoldani orosz források nélkül, az ország Szlovákiával és Csehországgal együtt kivételt kapott az EU-s szankciók alól az import terén.

Az ukrán lépés Pozsonyt is rendkívül hátrányosan érinti. Robert Fico szlovák kormányfő jelezte, Ukrajna lépése nem csak barátságtalan, hanem értelmetlen is. Szlovákia nem kíván túszszerepet játszani az ukrán–orosz kapcsolatokban – fogalmazott a szlovák kormányfő.

A békepárti álláspontja miatt meglőtt szlovák kormányfő a napokban felhívta telefonon Denisz Smihalt, Ukrajna miniszterelnökét, hogy számon kérje rajta a döntést, amivel felkerült az Oroszország elleni ukrán szankciós listára a Lukoil orosz olajcég, és aminek következtében Magyarország és Szlovákia nem jut hozzá a cég által szállított kőolajhoz, számolt be a szlovák TASR hírügynökség.

A tudósítás szerint a szlovák kormányfő kiemelte ukrán kollégájának, hogy lépésük nemcsak barátságtalan, de értelmetlen is, mivel nem okoz különösebb kárt az orosz gazdaságnak, ellenben néhány EU-s tagállamnak igen.

„Szlovákia nem kíván túszszerepet játszani az ukrán–orosz kapcsolatokban” – szögezte le Fico, aki rámutatott: a Slovnaft, a magyar Mol-csoport szlovákiai olajfinomítója 40 százalékkal kevesebb kőolajat kap, mint ami a működéséhez szükséges. A szlovák kormányfő szerint ez nemcsak a szlovákoknak, de az ukránoknak sem jó, mivel a Slovnaft Ukrajnába is exportál feldolgozott olajipari termékeket, amik az ukrán szükségletek tíz százalékát fedezik.

Ukrajna a múlt héten elején állította le a Lukoil olajtranzitját, ami ukrán területen keresztül, a Barátság kőolajvezetéken érkezett eddig Magyarországra.

Ukrán politikai körökben már korábban is riogattak azzal, hogy valami történhetne már a Barátság-kőolajvezetékkel.

Ukrán vélemény: valami „történhetne” a Barátság kőolajvezetékkel

Forrás:
KISZó/Politico/Mandiner
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó