Gyurta Dániel olimpiai bajnok, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Sportdiplomáciai Főosztálya vezetőjének kárpátaljai látogatásának célja többek mellett a teqball népszerűsítése (egy-egy asztal átadása a Kárpáti Kézilabda Klub és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola részére) volt, valamint találkozó a sportolókkal, illetve a vezetőkkel.
Hegedűs Csilla
Gyurta Dánielnek és kíséretének útja az ungvári járási Barvinok után a Derceni Futball Akadémiához vezetett, ahol megtekintették a sportkomplexumot, beszélgetést folytattak az akadémia vezetésével, közösen ebédelt a sportolókkal.
Mint azt Olekszandr Csehil elmondta, az akadémián jelenleg 130, tíz és tizenhét év közötti ifjú focista tanul (közülük 105-en ott is laknak), akik kivétel nélkül mindannyian ígéretes tehetségek. – Az akadémia teljes mértékben magyar állami támogatásból működik, és az országban ez az egyetlen sportiskola, amely teljesen ingyenes. Öt éve van ez így, és nagy öröm számunkra, hogy az elmúlt évek alatt számos focistát nevelhettünk ki, akik közül mára már sokan híres európai és természetesen ukrajnai csapatokban játszanak – hangsúlyozta az igazgató. Hozzátette, a teqballt is kedvelik a fiúk, szívesen játszanak rajta, az pedig, hogy most Gyurta Dániel is ellátogatott hozzájuk, rendkívül megtisztelő, és az is, hogy bemutathatták az akadémiát, ahol folyamatosan pezsgő élet zajlik.
A teqball asztal a focisták körében is népszerű, Gyurta Dániel jó maga is beállt egy meccsre az ott tanuló fiatalemberekkel.
– Összehasonlítva az akkori legjobb uszodákkal, én egy nagyon kicsinyke, szerény uszodában kezdtem a pályafutásomat. És most, amikor szétnézhettem ebben az épületben, arra gondoltam, milyen szerencsés helyzetben vannak az itt tanuló diákok, hiszen itt napi szinten, igényes körülmények között, kiváló pályákon tudnak edzeni, készülni a meccsekre. Mindez óriási lehetőség arra, hogy akár mindannyiukból kiváló focista lehessen, és remélhetőleg élnek is ezzel a nem mindennapi lehetőséggel – jegyezte meg Gyurta Dániel.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egészségügyi Centrumában szintén teqball asztalt adott át az olimpiai bajnok.
– A sport mindig is központi szerepet játszott a főiskola életében, hiszen ép testben ép lélek, tartja a mondás. Vannak olyan hallgatói csapataink, amelyek részt vesznek megyei és országos bajnokságokon, legyen az kosárlabda, kézilabda. A sporttal kapcsolatos fejlesztéseink arra is irányulnak, hogy szeptember elsejétől elindulhasson a testnevelő tanárképzés is a főiskola berkein belül. És az az ajándék, amit ma kaptunk Gyurta Dánieltől, még inkább hozzá fog járulni a sport népszerűsítéséhez, az egészséges életmódra való neveléshez, és persze ahhoz is, hogy a pedagógusjelöltek (hallgatóink jelentős része később pedagógus lesz) maguk is átérezzék, milyen fontos a mozgás, és a későbbiekben a saját tanítványaikat is a sportra, a mozgás örömére és szeretetére neveljék – fogalmazott Csernicskó István, a főiskola rektora.
Néhány évvel ezelőtt kezdtek hozzá Beregszászban egy nagyszabású sportkomplexum (uszoda) felépítéséhez. Gyurta Dániel a kezdeti munkálatok során is megtekintette az épületet, és most is fontosnak tartotta, hogy felkeresse a lassan a végéhez közeledő, és átadás előtt álló sportkomplexumot. Kihangsúlyozta, megtiszteltetés lenne számára, ha az első csobbanást ő tehetné meg az uszodában.
Köztudott, hogy Gyurta Dániel tíz éve önkéntes tagja a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, ezért fontosnak tartotta felkeresni a szervezet kárpátaljai kirendeltségét. Találkozott és megbeszélést folytatott Gerevich Jánossal, a kárpátaljai kirendeltség vezetőjével.
– Több éves kihagyás után ősszel ismét meg szeretnénk szervezni a beregszászi jótékonysági félmaratont. Az 500, illetve 800 méteres távra várjuk az oktatási intézmények csapatait, de aki vállalja, a három és öt kilométert is teljesítheti. Továbbá arra gondoltunk, hogy a rendezvényre meghívjuk a fogyatékkal élőket is, ugyanis nekik is lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy ők is részesei lehessenek a sporteseménynek. A befolyt összegből egyrészt az egyedülálló idős embereket szeretnénk támogatni, valamint azoknak a veteránoknak kívánunk segítséget nyújtani, akiknek rehabilitációra van szükségük – magyarázta Gerevich János.
– A magyar sport napján itt, Kárpátalján számos programon volt szerencsém részt venni. A Kárpáti Kézilabda Klubnál kezdtünk egy teqball asztal-átadóval, ami nagyon fontos volt, hiszen azzal az egyesülettel már régóta egy igen jól működő együttműködésünk van, folyamatosan igyekszünk segíteni a munkájukat, és a kéréseiknek eleget tenni. Most a teqball asztal volt az – magyarázta a nap végén Gyurta Dániel. Hozzátette, a derceni futballakadémia felkeresése is fontos volt, már csak azért is, mert most első ízben volt szerencséje ott szétnézni. – Számomra óriási élmény volt ott lenni a helyi fiatalokkal, jó volt látni azt, hogy milyen nagyszerű körülmények között tudnak edzeni. Abban bízunk, hogy közülük sokan profi focistákká válnak a későbbiekben. A Rákóczi-főiskolán már többször jártam, de most is jó volt találkozni a vezetőséggel, ott is egy teqball asztalt adtunk át a főiskolai hallgatók számára, majd a remélhetőleg hamarosan átadásra kerülő uszodát is megtekintettük.
Utunk végeztével a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet itteni kirendeltségébe jöttünk. Gerevich Jánossal régóta tartó együttműködésünk van, hiszen több mint tíz éve a szervezet önkéntese vagyok, így számos alkalommal jártam már Beregszászban, és vettem részt a jótékonysági félmaratonon.
Reméljük, hogy a futóversenyt mihamarabb újra megszervezhetjük, ugyanis az egész régió számára fontos, hogy a sporton, a jótékonysági futáson keresztül fel tudjuk hívni a figyelmet arra, hogy most még nagyobb szükségük van a helyi közösségeknek arra, hogy támogatásban részesüljenek. Mindent összegezve elmondhatom, hogy tartalmas nap áll mögöttünk, és mindenképp megérte ezt a napot Kárpátalján tölteni, hiszen azokat a jó együttműködéseket, melyek eddig is megvoltak, igyekszünk továbbra is fenntartani, illetve újakat kialakítani, s ez utóbbi volt a mai napnak az igazi termése – hangsúlyozta Gyurta Dániel.
Nézze meg korábbi videónkat:
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.