Így néz ki az amerikai javaslat a 30 napos tűzszünetről

Demilitarizált övezetről, külföldi tűzszüneti ellenőrökről, valamint háborús területi erőviszonyok befagyasztásáról is szól a 30 napos átfogó tűzszüneti javaslat – közölte Keith Kellogg, az amerikai elnök Ukrajnáért felelős különleges megbízottja.

A diplomata, nyugalmazott tábornok a Fox News hírtelevízió America Reports című műsorának nyilatkozva elmondta, hogy a tervezet szerint mind az orosz, mind az ukrán erők 15 kilométer széles, és mintegy 130 kilométer hosszú területről vonnák vissza teljesen csapataikat.

Kifejtette, a tervezet azt is tartalmazza, hogy az elfoglalt területek státuszát illetően befagyasztanák az erőviszonyokat, ami nem kell, hogy ukrán részről az orosz fennhatóság elismerését jelentse.

Korábbi háborúk tapasztalataira hivatkozva azt mondta, hogy az ukránoknak nem kell állandó helyzetként elfogadni a pillanatnyit. Szavai szerint, a második világháború után a balti államok sem ismerték el a szovjet fennhatóságot, mint ahogy a németek is egyesült országot kívántak, és később ez megvalósult.

Keith Kellogg szerint az ukrán fél akár azonnal is készen áll az átfogó – földet, levegőt, tengert és infrastruktúrát érintő – tűzszünet aláírására.

A kijevi vezetők ma már „nem ott vannak, ahol egy évvel ezelőtt”, hanem készen állnak a tovább lépésre a tűzszünet felé – mondta el az amerikai elnök különleges megbízottja az ukrán kormány és elnöki hivatal vezetőivel tartott megbeszéléseire hivatkozva.

Mint ismert, Moszkva egyelőre elzárkózik a huzamosabb idejű fegyvernyugvás tervétől, helyette 3 napos tűzszünetet szorgalmaznak május 8 és 10. között. Korábban húsvétkor volt egy rövid idejű tűzszünet.

A Fehér Ház is reagált Vlagyimir Putyin háromnapos tűzszünetére

Forrás:
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó