Egyre többen mennek a frontra, csakhogy szabaduljanak a börtönből

Az ukrajnai elítéltek közel harmada csatlakozhat a hadsereghez, jelentette ki az igazságügyi miniszter-helyettes.

Jevhen Pikalov az Ukrinformnak adott interjúban arról beszélt, hogy az ukrajnai büntetés-végrehajtási intézmények lakóinak 20-30 százaléka csatlakozhat az ukrán hadsereg kötelékéhez.

A szaktárca helyettes vezetője azt is elmondta, hogy jelenleg jogerős bírósági ítéletek nyomán 37 ezren vannak börtönökben és sokan már most is kiváltották azt katonai szolgálattal.

Jelen állás szerint 8300-an cserélték a börtönt katonaruhára, köztük 100 nő, de további 1000 kérelem még elbírálás alatt van.

Ukrajnában 2024-ben vált lehetőség arra, hogy az elítéltek beléphessenek a hadseregbe, cserébe törlik szabadságvesztésük idejét.

Nemrég sajtóhírek arról is szóltak, hogy egyesek a hadsereg tagjaként is követnek el bűncselekményt, azaz visszaesők is vannak.

Jevhen Pikalov szerint a hadseregbe való belépésük az elítéltek bizonyos fokú társadalmi szocializációját, visszailleszkedésüket is segíti.

Ugyanakkor nem mindenki hagyhatja el a börtönt. Akit terrorizmusért, államellenes cselekményért, korrupcióért vagy nemi erőszakért ítéltek el, azok ilyen módon nem kerülhetnek szabadlábra.

Újabb 205 ukrán hadifogoly tért vissza Oroszországból

 

Forrás:
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó