Május 10-én, szombaton Literáti Tetyana újságíró és helytörténész vezetésével tematikus városnéző sétára kerül sor Ungváron. A program során a résztvevők bejárhatják azokat a helyszíneket, amelyeket a szerző „Elveszett Ungvár” című sorozatának ötödik kötetében mutat be.
A program kijevi idő szerint 15:00 órakor kezdődik a város központjában található Petőfi Sándor szobornál. A körülbelül másfél-két órás túra során a résztvevők megismerkedhetnek a gyalogos híd történetével, valamint ellátogatnak a Kijevi rakpartra, a Színház térre és a Függetlenség rakpartra is. A rendezvényt a „Életem fája” jótékonysági alapítvány támogatja.
A részvétel ingyenes, és a séta során lehetőség nyílik az „Elveszett Ungvár. Jelentős helyszínek” című kötet megvásárlására is, amelyet a szerző dedikál is az érdeklődőknek. E kötet 30 fejezetben tárja fel Ungvár ismert helyszíneinek történetét, és mintegy 1000 példányban jelent meg.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.