Egy nagy hatótávolságú, fegyveres drón fejlesztését jelentette be Ukrajna, amely már tömeggyártásban van, és stratégiai célpontok elérésére is alkalmas – közölte egy hivatalos eseményen az ukrán védelmi ipar képviselete.
A FP-1 névre keresztelt pilóta nélküli eszközt egy megemlékezés keretében mutatták be. A rendszer akár 1600 kilométeres távolságot is képes megtenni, miközben akár 120 kilogrammnyi robbanótöltetet is szállíthat – írja az Interesting Engineering.
A terhelés arányában a drón hatótávolsága változtatható – kisebb töltettel akár még nagyobb távolság is elérhető.
A fejlesztés részleteiről Anna Hvozdiar, a stratégiai iparért felelős tárca helyettes vezetője számolt be. Elmondása szerint az FP-1 már sorozatgyártásban készül, és több partner is érdeklődik iránta. Hangsúlyozta, hogy az eszköz teljes egészében ukrán tervezésű, és gyors ütemben sikerült ipari méretekben előállítani.
A drónrendszer illeszkedik az ukrán állami célkitűzésekhez:
Volodimir Zelenszkij elnök még tavaly jelezte, hogy a 2025-ös év végéig legalább 30 ezer nagy hatótávolságú drón legyártását tervezik.
A hosszú távra fejlesztett FP-1 olyan célpontok elérésére is alkalmas, amelyek eddig kívül estek Ukrajna támadó eszközeinek hatósugarán. Ide tartoznak a megszállt Krím területén lévő bázisok, a Donbasz régió, valamint oroszországi logisztikai infrastruktúrák is.
Az új típus további előnye, hogy moduláris felépítésű, és kereskedelemben elérhető alkatrészekből épül fel, ami jelentősen csökkenti az előállítási költségeket. Az ukrán hadsereg egyre gyakrabban használ drónokat megfigyelési, felderítési, de egyre inkább támadó műveletekhez is – mutatott rá több szakértő.
Az Európai Unió 1,9 milliárd eurót biztosít Ukrajnának fegyvervásárlásra
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.