Az „Öt ország, egy folyó” sikeres hároméves program eredményein felbuzdulva a benne részt vállaló szervezetek, iskolák többsége úgy döntött: egy másik projekt keretei között ugyan, de tovább szeretné folytatni együttműködését. Így született meg a „Folyómentő iskolák” alapgondolata. Az ötletet felkarolva a szervezők hamarosan pályázatot nyújtottak be az Erasmus+-hoz, melyet kidolgozottsága, a benne megfogalmazott célok és értékteremtő szándék révén siker koronázott. A kétéves nemzetközi program egyik részvevője, lebonyolító partnere lett – nem kis büszkeségünkre – tanintézményünk, az Ungvári Drugeth Gimnázium.
Iskolánk tantestülete, szülői munkaközössége és diákparlamentje egyhangúan hagyta jóvá a FMIP-ben (Folyómentő Iskolák Program) való aktív részvételünket. Valamennyien támogatásukról biztosították a tanintézmény vezetését, aktivitásuk és lelkesedésük pedig azóta is töretlen.
Elsődleges feladatunknak tekintettük mindenekelőtt a programot támogató, velünk együttműködni szándékozó iskolahálózat kiépítését.
Ennek megfelelően és a pályázat feltételeivel összhangban immár 10 iskola vallhatja magát Kárpátalján „folyómentőnek”.
Ugyanakkor kikerültek a nyomdából azok a többnyelvű oktatási anyagok, szemléltetők, egyéb didaktikai segédletek, melyek felhasználásával tanáraink (Heé Enikő és Orosz Tímea) a partneriskolák diákjai számára előadásokat tartottak a víztisztaság, folyók állaga megőrzésének fontossága, a folyók élővilága stb. témakörökben. A gyors szervezésnek köszönhetően 2025 elejére minden szükséges eszközzel (beleértve a technika vívmányait is) megtelt az a koffer, melynek tartalma ugyancsak az előadások színvonalát volt hivatott emelni. A drugethes szakemberek által elkezdett előadássorozatot aztán a partneriskolák biológusai, pedagógusai folytatták oly módon, hogy végül minden – a programban részt vevő – fiatal tíz tartalmas bemutató órát tekinthetett meg.
A projekt megvalósításának következő lépését a terepmunka jelentette, melyet áprilisra, május első felére ütemeztünk be. Már ezt megelőzően valamennyi tanintézmény kiválasztott a maga számára egy folyószakaszt, melyet előbb alaposan megtisztított a szeméttől, amit aztán (az akkorra a részvevők által elsajátított hozzáértéssel) szelektált is, majd elszállíttatott. Végül a pártfogásukba vett partszakasz ünnepélyes „örökbefogadása” következett.
A ceremónia során a diákok „Pet-kalózzá”, iskoláik pedig „Folyómentő iskolává” lettek avatva, amiről többek között díszes oklevelek is tanúskodnak.
Nagy megelégedésünkre szolgál, hogy a mi intézményünk aktívan, koordinátorként (is) részt vehetett ebben a nagyszerű európai kezdeményezésben. A határokon átnyúló program célja, hogy a partneriskolák a környezetükben lévő vizek tisztaságára, megóvásának fontosságára hívják fel a diákok, szüleik figyelmét azzal, hogy lelkesen részt vesznek egy általuk kiválasztott szakasz folyamatos tisztán tartásában. A közös munka hatékonysága, az összehangolt cselekvés lendülete mindenkit jó érzéssel tölt(ött) el.
Ezzel a rendhagyó akcióval az itt lakók figyelmét is sikerült felkelteni a természet megóvásának fontosságára.
Sajnos azonban még a legnagyszerűbb kezdeményezésnek is vége szakad egyszer (bár az iskolahálózat tagjainak eltökélt szándéka az együttműködés megőrzése, a FMIP során szerzett tapasztalatok folyamatos gyakorlati hasznosítása).
Jelenleg a régiók (Magyarország, Románia, Szerbia, Ukrajna) folyómentő gyermekcsapatainak többfordulós online versenye zajlik, melynek során elméleti és gyakorlati felkészültségüket bizonyíthatják. A program záró akkordja egy többnapos magyarországi „vizes” tábor lesz, a legügyesebb iskolai csapatok részvételével. Ezt június végén Szolnok közelében bonyolítják majd le.
A program utómunkálatai 2025 augusztus végéig tartanak.
A FMIP-ről további információ itt olvasható: tisztatisza.eu
Kovács Péter,
az Ungvári Drugeth Gimnázium igazgatója