Szijjártó Péter magyarázatot vár Kijevtől

A magyar kormány azonnali magyarázatot követel az ukrán vezetéstől a kárpátaljai magyar közösséget képviselő és az ő jogaikért küzdő párt betiltásáról szóló médiaértesülések kapcsán – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden.

A tárcavezető azon sajtóhírekre reagált a Facebookon, amelyek szerint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség – Ukrajnai Magyar Párt (KMKSZ-UMP) betiltásának lehetőségét vizsgálják Ukrajnában. „El a kezekkel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségtől!” – tette hozzá a miniszter az MTI tájékoztatója szerint.

Arról már a Mandiner írt, hogy mi állhat a háttérben. Cikkük szerint a Novini Zakarpattya kárpátaljai hírportál értesült úgy, hogy az ukrán rendvédelmi szervek már vizsgálják a KMKSZ esetleges kapcsolatait azon személyekkel, akiket Ukrajnában Magyarországnak való kémkedéssel vádolnak.

A magyar–ukrán kémháború nyitányában Kárpátalján május elején letartóztatott két állítólagos magyar kém (egy szakácsnő és egy nyugalmazott határőr) egyike ugyanis állítólag anyagi támogatást kapott a KMKSZ-hez kötődő szervezettől. De indokolhatják a KMKSZ betiltását a lap szerint azzal is, hogy a párt elnöke, Brenzovics László Magyarországra menekült az ellene indított koncepciós eljárások elől. A lap úgy látja, a kémügy egy másik szereplője, Ceber Roland az ukrán Novini tévécsatornának adott interjújában egyértelműen a KMKSZ-re utalhatott, amikor kijelentette:

„A kárpátaljai területen van egy olyan párt, amely képviselteti magát a területi és helyi tanácsokban, és Budapestről irányítják – ami nem is titok.”

Szijjártó Péter a KMKSZ jövőjét érintő szavaira Kijevben így reagáltak:

Az ukrán külügy cáfolta a KMKSZ betiltásáról szóló híreszteléseket

Forrás:
KISZó/MTI/Mandiner
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó