A mentális egészség nem luxus – 60% szenved, de csak kevesen kérnek segítséget

A mentális egészség nem luxus, hanem minden ember alapvető szükséglete. Ugyanúgy törődnünk kell vele, mint a testi egészségünkkel. A mai kihívásokkal teli időszakban különösen fontos, hogy ne veszítsük el belső egyensúlyunkat és értékeinket. Ez a fő üzenete az idei Mentális Egészségtudatosság Hónapjának, amelyet májusban Ukrajnában és világszerte is megtartanak.

A belső állapotunkkal való törődés fontosságára a megyei katonai közigazgatásban tartott  sajtótájékoztatón is felhívták a kárpátaljaiak figyelmét, elmondták, hol érhetők el térítésmentes mentális egészségügyi szolgáltatások régiónkban, valamint bemutatták a „Hogy vagy?” országos program ön- és kölcsönös segítségnyújtási lehetőségeit.

Ljubov Mandzics, a megyei egészségügyi főosztály vezetője hangsúlyozta, hogy pszichoszociális támogatást elsősorban a háziorvosokon keresztül lehet igényelni. Akkor érdemes hozzájuk fordulni, ha például alvászavarok, gyakori szorongás, étvágytalanság, lehangoltság, ingerlékenység vagy apátia jelentkezik.

A háziorvosok részt vett az mhGAP képzésen, és megszerezte a szükséges tanúsítványokat. Most már képesek elsődleges pszichológiai segítséget nyújtani – tanácsadással, problémafeltárással és szükség esetén szakemberhez irányítással” – mondta.

Alapszintű pszichológiai segítség több mentálhigiénés központban is elérhető Kárpátalján. Jelenleg hat klaszterkénkórházban működik ilyen. Ezek:

▪️ Ungvári Városi Többprofilú Klinikai Kórház;
▪️ Szent Márton Kórház (Munkács);
▪️ Nagyszőlősi Járási Kórház;
▪️ Huszti Járási Kórház;
▪️ Técsői Járási Kórház;
▪️ Rahói Járási Kórház.

Ezekben a központokban multidiszciplináris csapatok dolgoznak, köztük pszichiáterek és pszichoterapeuták. Konzultációra lehetőség van háziorvosi beutalóval, de anélkül is.

Súlyosabb pszichiátriai eseteknél szakosított fekvőbeteg-ellátás is rendelkezésre áll az alábbi helyszíneken:

– A Megyei Pszichiátriai Kórház ungvári, beregszászi és jánosi részlegén,
– valamint a Huszti Járási Kórházban.

Mint azt Viktorija Timcsik, az egészségügyi minisztérium Kárpátaljai Megyei Járványügyi Központjának megbízott igazgatója kifejtette, a lakosság több mint 60%-a tapasztal érzelmi kimerültséget, szorongást vagy depressziót – azonban csupán minden negyedik ember kér szakmai segítséget. A fő akadályok: a megbélyegzéstől való félelem, a bizalmatlanság és az információhiány.

Önsegítő technikák és tartalmak a „Hogy vagy?” országos mentálhigiénés program online platformján is elérhetők: https://howareu.com, tájékoztatott Taiszija Szimocsko, a program kárpátaljai koordinátora.

A legközelebbi ingyenes pszichológiai támogatást nyújtó intézmény elérhető a Nemzeti Közegészségügyi Központ online térképén: https://tinyurl.com/mr9xffzu.

Mentális problémák, PTSD, rémálmok, agresszió… │KISZó-háttér

 

 

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó