2024-ben az állami vállalatok 59 százaléka nem nyújtott be pénzügyi beszámolót, a jelentést beadók közül pedig 41 százalék veszteségesnek bizonyult – derül ki az Opendatabot platform jelentéséből.
A beszámolók alapján a legjobb pénzügyi teljesítményt a pavlohradi vegyiüzem nyújtotta, amely 29 milliárd hrivnya éves bevételt és 6 milliárd hrivnya nyereséget ért el: előbbiben 3,5-szeres, utóbbiban az egyik legnagyobb növekedéssel. A Liszi Ukrajini vállalat 23 milliárdos bevételével a második helyen állt, 2,5 milliárdos profittal. A Ukrspecexport 13 milliárd hrivnyás bevételt ért el (ami visszaesés a 2023-as szinthez képest), nyeresége 94 millió hrivnya volt.
Az Ukrajnai Tengeri Kikötők Igazgatósága 2,7 milliárd hrivnyás profittal a második lett a nyereségrangsorban, míg a bevételek tekintetében a negyedik helyet szerezte meg (6,3 milliárd hrivnya).
A legnagyobb veszteséget termelő állami cégek között szerepel a Kelet-Ukrajnai Bányászati és Feldolgozó Kombinát (1,2 milliárd hrivnya veszteség) és a Boriszpili repülőtér (1,1 milliárd).
Egyedül Rivne megye állami vállalataitól érkezett be minden pénzügyi beszámoló. A frontvonalhoz közeli, illetve megszállt területeken sokkal alacsonyabb volt az arány: Doneckből csak az állami cégek 5 százaléka, Herszon megyéből pedig 9 százalék küldte be jelentését.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.