Miért indulnak útnak ma is ezrek zarándoklatra?
„Menj ki földedről…” – szólította meg Isten Ábrahámot, s vele együtt minden embert, aki útra kel nemcsak földrajzilag, hanem lelkileg is. A zarándoklat nem csupán vallási program, hanem belső megtisztulás, egy újrakezdés lehetősége. Az ember kiszakad a hétköznapok sodrásából, és csendben, imádságban, másokkal közösségben keresi az Istennel való mélyebb találkozást. De mit adhat egy ilyen út a ma emberének? Miért indulnak évente ezrek Medjugorjéba, Csíksomlyóra vagy épp Máriapócsra? És hogyan formálja át ez a néhány nap nemcsak a hitünket, hanem egész életünket? Erről Megyesi László állandó diakónust, a Szent Márton Egyesület vezetőjét kérdeztük.
Varga Brigitta
– Mi volt az első zarándoklat, amin részt vett?
– Talán egy medjugorjei zarándoklat volt, körülbelül a 2000-es évek elején. Akkor már szervezőként és tolmácsként voltam jelen. Ez volt az első alkalom, amikor igazán megszerettem Medjugorjét. Különös élményt jelentett számomra, mikor Miron atyával együtt ültünk az Adria partján, beszélgettünk, és akkor még csak nem is sejtettük, hogy egyszer ő is elköteleződik a papi hivatás mellett.
– Azóta számos zarándoklaton vett részt.
– 2001 második felétől dolgoztam Munkácson, majd 2002-ben megalapítottuk az ifjúsági szervezőirodát, amely később, mint jogi személy, átalakult a jelenlegi Szent Márton Egyesületté. Innentől kezdve szerveztünk rendszeresen zarándoklatokat. Kezdetben hobbi szinten kisebb túrákat – például Csíksomlyóra csoportokat –, de aztán hivatalos szervezőirodaként évente négy–öt alkalommal indítottunk utakat: Medjugorje, Csíksomlyó, Mariazell, Lourdes, Fatima és Róma volt gyakori célpont. Előfordult, hogy évente négy alkalommal is szerveztünk római zarándoklatot, mert hatalmas igény mutatkozott rá.
– Átlagosan hány résztvevővel számolnak egy ilyen úton?
– Egy utazás általában ötven fős csoporttal zajlik. Az idei évben indultak kisebb és nagyobb csoportok: egy medjugorjei volt, ami méretében szerényebb volt, valamint a Csíksomlyóra zarándokút, ahová tizenhét fővel utaztunk.
– Mi teszi ilyen vonzóvá Medjugorjét?
– Medjugorje különös békét sugároz – itt olyan légkör van, amit gyakran “kézzelfogható békeként” szoktam jellemezni. Ez a kis boszniai városka, ahol közel negyven éve jelenik meg a Szűzanya, különösen mély megtapasztalást ad. Minden este szentmisék vannak, közösen mondjuk el a rózsafüzért és rendszeres szentségimádás zajlik; a közösség ereje határozza meg az egészet. A zarándoklat során megszakítás nélkül imádkozunk és énekelünk, ami fokozza a belső befogadást.
– A zarándoklat tekinthető egyfajta tanúságtételnek?
– Bár Isten minden templomban jelen van, mégis vannak olyan helyek, ahol különösen meg lehet tapasztalni az ő kegyelmét. A zarándokút előkészületei (lelki ráhangolódás, közös ima, önfelajánlás) nyitottá teszik a szívünket. Az út fáradalmait – különösen gyalogos zarándoklatokon – felajánljuk valamiért – legyen az a béke, a család, az egyházközség –, és ezáltal testközelibb lesz az isteni érintés. Együtt gyalogolni, imádkozni és hitünket megvallani már önmagában is egy mély tanúságtétel.
– Segíthet az egyházhoz való visszatalálásban is, különösen azok számára, akik valamelyest eltávolodtak a hitüktől és az Istentől?
– A zarándoklat valóban segíthet abban, hogy valaki visszataláljon Istenhez, illetve adott esetben az egyházhoz is. Jelen esetben Mária-kegyhelyekről beszélünk: Medjugorje, Máriapócs, Csíksomlyó vagy Mariazell – ezek mind olyan helyek, ahová rendszeresen elzarándokolunk, mert a Szűzanyához kapcsolódó jelenések vagy csodák történtek ott. Érdemes ebből a szempontból megnézni egy nagyon jól sikerült dokumentumfilmet is, amely a XX. századi Mária-jelenéseket mutatja. Különösen a XX. században az Úristen valamilyen okból kifolyólag nagyon sok alkalommal megengedte, hogy Mária megjelenjen. Néha gyermekeknek, máskor felnőtteknek, vagy éppen egy kép kezdett el könnyezni, mint például Máriapócson. Lourdes-ban pedig egy csodás vízforrás fakadt a jelenés nyomán.
Az Úristen Máriát küldi hozzánk, mint égi édesanyánkat, hogy segítsen visszavezetni bennünket Istenhez.
Medjugorjéban például a mai napig vannak olyan látnokok, akik számára naponta megjelenik a Szűzanya. Az első jelenések egyikénél a Szűzanya ezt mondta: „Drága gyermekeim, azért küldött hozzátok a Jóisten, hogy elmondjam nektek: ő létezik.” Gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni Istenről, sokan el is távolodnak tőle – ezért Isten elküldte Máriát, hogy próbálja visszahívni az övéit.
– Találkozott már olyan esettel, amikor egy ilyen út mélyrehatóan megváltoztatta valakinek az életét?
– Igen, több ilyen eset is volt. Például említettem korábban Miron atyát: ő 2000-ben vett részt egy medjugorjei zarándoklaton, és az ott szerzett lelki élmények olyan belső folyamatot indítottak el benne, amely végül a papi hivatásához vezette. Ma már Ungváron szolgál plébánosként. De más példát is említhetek: még a háború előtt, a COVID idején szerveztünk egy férfiaknak szóló zarándoklatot Medjugorjéba. Azok a férfiak, akik velünk tartottak, szintén mély lelki élményeket éltek át. Ez a változás lehet, hogy ott helyben nem volt annyira látványos, de később ők maguk számoltak be arról, hogy mennyivel
türelmesebbek lettek, megváltozott a családjukkal való kapcsolatuk, mélyebb lett az imádsághoz, a templomhoz és a szentmiséhez való viszonyuk.
– Könnyű megszólítani az embereket?
– Vannak visszatérő zarándokaink is, de sokan, akik egyszer megfordultak egy ilyen helyen, az ott átélteket továbbadják családtagjaiknak, ismerőseiknek és így, szájról szájra terjed a hírünk és ezáltal keresnek fel bennünket sokan. Amikor zarándoklatot szervezünk, mindig útmutatást kérek a Jóistentől, de ha Mária kegyhelyre megyünk, akkor őhozzá is fohászkodom. Azt kérem tőlük: „Ti szólítsátok meg azokat, akiket szeretnétek vendégül látni ott. Mert ha ti megérintitek a szívüket, akkor könnyebben mondanak igent a meghívásra – akár egy hirdetésre, akár egy személyes megkeresésre.”
Hiszem, hogy a Jóisten ily módon is munkálkodik: megszólítja az embereket a saját eszközeivel, ezáltal nekünk is könnyebb a dolgunk.
A legutóbbi medjugorjei zarándoklat szervezésekor – körülbelül egy héttel az indulás előtt – még öt-hat hely üresen maradt. Már sokfelé küldtem felhívásokat, személyesen is írtam több embernek, hogy van még lehetőség, de nem volt jelentkező. Aztán az egyik csütörtöki szentségimádás alatt azt mondtam a Jóistennek: „Ezt most már átadom neked. Én nem tudok többet tenni. Te tudod, kiknek tartogattad ezeket a helyeket. Vidd tovább a dolgot.” Másnapra pedig beteltek a megmaradt helyek. Isten útjai kifürkészhetetlenek, de mindig célba vezetnek.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
