Boris Pistorius elutasította a ZDF német televíziónak adott interjúban azokat a kritikákat, hogy Berlinnek kötelezettsége lenne Kijevet támogatni, és bírálta az Európa Unió tervét is, miszerint 2024 tavaszáig egymillió tüzérségi lövedéket kellene szállítani Ukrajnának.
„Németország mindent megtesz annak érdekében, hogy Ukrajnának a szükséges katonai segítséget nyújtsa” – jelentette ki Boris Pistorius német védelmi miniszter, aki arra is emlékeztetett, hogy Berlin és Kijev nem ugyanannak a szövetségnek a része.
A ZDF német televíziónak adott keddi interjújában Pistorius elutasította azokat az állításokat, amelyek szerint Németország direkt csak annyi fegyvert ad Ukrajnának, hogy az ne veszítse el a háborút, de ne is tudja megnyerni – írja az interjút szemléző Mandiner.
„Azt szállítunk, amit tudunk. Ugyanez vonatkozik szinte minden más szövetségesre és partnerre is” – mondta, hozzátéve, hogy
Németország nem szövetségese Ukrajnának, ezért ez nem is egy szövetségesi ügy.
Pistorius bírálta az EU idén márciusban bejelentett ambiciózus tervét, miszerint 2024 tavaszáig egymillió tüzérségi lövedéket szállít Ukrajnának, és megjegyezte, hogy ez irreális elvárás, és valószínűtlen, hogy teljesülni fog.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.