Ukrajnában ma minden második ember felhagyott azzal, hogy előre tervezzen, derült ki a Rating szociológiai csoport felméréséből. A lakosságon eluralkodott a háborús fáradtság, a majd két éve tartó katonai konfliktus borzalmai sokakat fásultak lettek, a többség elvesztette a jövőbe vetett hitét. Sőt, a napokban megkérdezett ukrajnaiak 60%-a úgy gondolja, hogy a háború alatt vissza kell magát fognia a szórakozásban és a vásárlásban is.
Magyar Tímea
Ennek kapcsán kérdeztük olvasóinktól a Facebookon legutóbb, vajon ők terveznek-e hosszú távra. Mint az a nem reprezentatív felmérésünkre érkezett válaszokból kiderült, olvasóink 64 százaléka nem készít hosszú távú terveket.
A már említett országos felmérésben csupán a válaszadók 36%-a gondolta az ellenkezőjét, hogy igenis meg kell próbálni teljes életet élni a háború alatt is. Ezt a véleményt gyakrabban osztják Kijev és a megszállt területek lakosai. A nyugati régiókban élők pedig leginkább affelé hajlanak, hogy vissza kell fogniuk magukat. A fiatalabbak és a jómódúak sokkal inkább szeretnének teljes életet élni, mint az idősebbek és szegényebbek, akiknél a többség az önmérsékletet támogatja, tették hozzá a szociológusok.
A felmérésből az is kitűnt, hogy Ukrajnában az elmúlt év során 19%-ról 12%-ra csökkent azoknak a száma, akik hosszú távra (több évre) ütemeznek. További 15% tervez hat hónaptól egy évig, 22% – legfeljebb néhány hónapra. Elsősorban a fővárosban élők, a fiatalok és a középkorúak, illetve a tehetősebb polgárok tűznek ki célokat hosszabb időre. Érdekes, hogy az emberek csaknem 80%-a biztonságban érzi magát a helyén. A legkevésbé a frontvonalban és a megszállt régiókban élők, valamint a középkorúak és az idősebbek, a városlakók és a kevésbé tehetős polgárok érzik magukat biztonságban.
De lássuk, mit mond a szakember erről a kérdésről, fontos-e, hogy legyenek közeli és távolabbi terveink? Amint azt Kacsur Viktória ungvári pszichológus mondja, téves az a vélekedés, hogy a háború alatt tabu a szórakozás és az ünneplés, a tervezés. Pont ellenkezőleg, elkeseredettség idején az egyik legjobb módszer az összefogás és ugyanolyan fontosak a célkitűzések. S bár sokan tévesen elítélik azokat, akik szórakoznak és megpróbálják jól érezni magukat, ezt rosszul teszik. Ugyanis aki szomorú, azzal nem segít senkinek és ez destruktív hatású mind rá, mind környezetére nézve.
– Mindannyiunk számára ismerős a belső tehetetlenség és kilátástalanság állapota, különösen ebben a nehéz időszakban. Az apátia egyik fő oka a bizonytalanság életünk irányítása felett. Amíg hezitálunk az életünkért való felelősségvállalás terén, bensőnkben felgyülemlenek a félelmek, kétségek, komplexusok, amelyek szó szerint felfalják az életerőnket, elárasztva belsőnket a bizonytalanság és a tehetetlenség mérgével. A legfontosabb, hogy szem előtt tartsuk: amíg hezitálunk, az élet nem áll meg, hanem egyszerűen elfut mellettünk, egyedül hagyva bennünket a beteljesületlenség kellemetlen utóízével. Ezért ha ma még nincs célunk, tervünk, legyünk mi magunk a cél. Mert ahogyan Viktor E. Frankl osztrák pszichiáter, filozófus mondta,
„Akinek van miért élnie, az szinte bármit elvisel.”
Amikor az élet útja zavarosnak tűnik, kezdjünk önfejlesztésbe. Olvassunk, vegyünk részt fizikai tevékenységben, fejlesszünk ki új készségeket. Az önképzés új távlatokat és utakat nyit meg, amelyek a régóta várt célhoz vezethetnek. Önmagunk fejlesztése olyan befektetés, amely mindig megtérül. Mert amíg a test gyenge, és a lélekben eluralkodik az apátia, addig képtelenek vagyunk a kreativitásra, a tervezésre – véli a szakember.
Hasonlóan vélekedik a témáról a keresztyén tanítás is.
–„Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is!” (Jer 29,7) Jeremiás próféta által ilyen biztatást kapott Isten népe, éppen egy pusztító háborúban, fogságba vitelben. S református eleinkkel együtt valljuk: orando et laborando – azaz csak imádkozva és dolgozva juthatunk előre. Fontos, hogy elhiggyük: Isten kezében van a jövőnk – világít rá Szimkovics Tibor Ung-vidéki református lelkipásztor. – De legalább ennyire fontos az is, hogy lássuk, Isten eszközei vagyunk a jövő formálásában, azaz a magunk életére nézve meg kell hoznunk döntéseket, és felelősséget kell vállalnunk ezekért. Isten hatalma mindenkor a körülményeink fölött áll, azaz, keresztyén emberként hinnünk kell, hogy képes megáldani, eredményessé tenni a munkánkat, szolgálatunkat szélsőséges helyzetekben is. Azaz alkalmazkodva a kihívásainkhoz, mégis, reménységgel, hitből fakadó bátorsággal kell álmodnunk és terveznünk. Bethlennel együtt mondom egyre gyakrabban: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”
Előző heti KISZó-kérdésünk elemzése:
Megtörtént az első szívátültetés Ungváron ● Kárpáti Igaz Szó
