KISZó – minden időben! Friss lapszámunkat kérje a postástól, keresse a megszokott pontokon – a Kárpáti Igaz Szó csütörtöki számából ajánljuk:
AZ UKRÁN PARLAMENT ELFOGADTA A MOZGÓSÍTÁSRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNYT – A képviselők közel 4300 módosító indítványt nyújtottak be, ám ezek közül mindössze 31-et szavaztak meg a honatyák. A tervezetből többek között kivették a szankciókra vonatkozó passzusokat, ám maradt a járművezetéstől való eltiltás.
KÖZGYŰLÉST TARTOTT A 35 ESZTENDŐS KMKSZ – Az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban a szövetség elnöke kifejtette, álláspontjuk egyezik a magyar kormány álláspontjával, miszerint a béke a legjobb megoldás. A magyar–ukrán kapcsolat pedig remélhetőleg javulni fog, és kisebbségügyben is lesznek előrelépések.
FOLYAMATOS ÉS LÉTFONTOSSÁGÚ TÁMOGATÁST NYÚJT AZ ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET – Eddig több mint félmillió bajbajutottnak segített összesen 13,5 milliárd forint értékben.
SZÁZ PERC SZÁZ EMBERÉRT – HUSZONEGYEDSZER – Beregszászi Olga, városának nevét felvett előadóművész, több mint húsz éve tartja szívügyének azt, hogy Budapesten megszervezze azt a jótékonysági koncertet, amelynek bevételét a kárpátaljai nehéz sorsú embereknek adja.
A VÍZIBOSZORKÁNY MUNKÁCSON ÉS BEREGSZÁSZBAN IS NAGY SIKER VOLT – a Víziboszorkány című monodrámát, Kemény János azonos című regénye alapján Medgyessy Éva dolgozott át színpadra.
VOLODIMIR ZELENSZKIJ TALÁLKOZOTT A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKKEL – Mindkét fél elkötelezett a konstruktív tárgyalások folytatása mellett.
NYUGDÍJKILÁTÁS(TALANSÁG) – Magyar Tímea publicisztikája.
MENNYIRE SÚLYOSAK A HÁBORÚ MIATTI „OKTATÁSI VESZTESÉGEK”? – Legutóbbi, nem reprezentatív felmérésünkből is az derül ki, hogy olvasóink egyöntetű véleménye szerint romlott az oktatás színvonala az elmúlt időszakban.
MIKÉNT HATHAT A KÖZEL-KELETI VÁLSÁG UKRAJNÁRA? – Dunda György publicisztikája.
„A LELKÉSZNEK A FEJLŐDÉS ÚTJÁRA KELL LÉPNIE” – Kulcslyuk rovatunk vendége Sipos József tiszakeresztúri református lelkész, a Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése (KEGYES) jótékonysági alapítvány igazgatója.
ÉLETREVALÓK – A BÓTRÁGYI ISKOLA MINDENNAPJAIRÓL – Az intézményben a csökkenő létszám ellenére is jó eredményekkel és a tornaterem hiányától függetlenül is jó kondícióban lévő diákokkal büszkélkedhetnek.
VESZÉLYES VÉRSZÍVÓK – Érdemes tudnunk, hogy a természetben a kullancsok, szúnyogok, legyek, bolhák „szemszögéből” nézve megfelelő „alanyok” vagyunk a táplálkozásra, ugyanis ezeknek az élőlényeknek minden fejlődési szakaszukban szükségük van vérre, amihez állatok vagy emberek megcsípése révén tudnak hozzájutni.
„PETŐFI AZ UKRÁN TÖBBSÉGHEZ ÉS A MAGYAR KISEBBSÉGHEZ EGYARÁNT SZÓL” – Kétnyelvű Petőfi-könyveket mutattak be a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.
VERS A TÉR(B)EN! – KÖZÖS VERSMONDÁS BEREGSZÁSZBAN – Három év online verselést követően ismét közös szavalásra invitált a Pro Cultura Subcarpathica.
„…EMLÉKEM A SZÍVETEKBEN…” – Szavalóverseny a magyar költészet jegyében.
EGY LEGENDA ÉS EGY FESTŐPÁR MUNKÁI – Munkácson Volodimir Mikita Sevcsenko-díjas festőművész ismert és ismeretlen alkotásait mutatták be, Ungváron pedig Borisz Kuzma és felesége, Viktorija Kuzma munkáiból nyílt kiállítás.
CSALÁDI 7️⃣NÉZŐ mellékletünkben a legnézettebb TV 📺 csatornák műsorkínálata mellett humor, 🤣 bulvár, 😍 recept, 🍝 teszt, 📝 életmód 🤸 és agymozgató keresztrejtvény, horoszkóp ♌. Lapunk megrendelhető bármely postahivatalban, online a www.ukrposhta.ua oldalon, de az újságstandokon is kapható.