Szűcs Paula: „…az orvos lehetőségei is végesek, nem vagyunk istenek”

Már iskolás korában az életmentésre készült. Álmát valóra váltva ma kardiológusként gyógyít. Alapmunkahelyén kívül egy ungvári magánklinikán, hétvégenként egy nagyszőlősi magánklinikán is fogad. A stressz, a bonyolult esetek doppingolják a legjobban. A címek nem vonzzák, a gyógyítás a lételeme. Kulcslyuk rovatunk mai vendége Szűcs Paula, az Ungvári Városi Klinikai Kórház kardiológusa.

Magyar Tímea

– Hogy került az egészségügyi pályára?
– Nagyszőlősön születtem, a Perényi Zsigmond Középiskolában érettségiztem. Nyolcadikos voltam, amikor jött a gondolat, hogy kardiológus szeretnék lenni. Senki nem befolyásolt, a családunkban nincs orvos. Apukám oldaláról például mindenki közgazdász. Hogy mi motivált? Tudat alatt az életmentés. Az Ungvári Nemzeti Egyetem orvosi karán tanulva a gyakorlatomat már a városi kórházban töltöttem. Az ügyeleti időn kívül is sok időt töltöttem a kórházban, igyekeztem minél többet tanulni a tapasztalt orvosoktól. Aztán amikor letelt a gyakorlatom, felajánlották nekem, hogy ügyeletes orvosként maradjak itt dolgozni a kardioreanimációs osztályon. Úgy alakult, hogy öt évig dolgoztam a kardiológiai intenzív osztályon, ez idő alatt sok életet meg tudtam menteni. Később átkerültem a fekvő beteg osztályra.

– A magyar iskola elvégzése után nem voltak nyelvi nehézségei az egyetemen?
– Mivel vegyes családból származom – nagyapám magyar anyanyelvű, a szüleim viszont ukránul beszélnek –, odahaza gyakorlatilag csak ukránul társalgunk, így soha nem okozott gondot a nyelv. Nagyapám, majd az iskola révén anyanyelvi szintre emeltem a magyar nyelvtudásomat.

– Kinek köszönheti a legtöbbet szakmai téren?
– A jó Istennek, a hitemnek, az elhivatottságomnak.

– Ezek szerint hívő ember?
– Igen, görög katolikus lelkész keresztelt, de mivel a dédnagymamám a római katolikus templomot látogatta, és gyakran magával vitt, így én is ott maradtam. Iskolás éveim alatt gyakran, mivel az egyetem miatt elköltöztem Ungvárra, később már ritkábban mentem templomba. Ettől függetlenül, a hitem nem változott, rendszeresen imádkozom.

– Nem érzi magát egyedül a megyeszékhelyen?
– Nem, mivel a húgom is Ungváron él. Ő teljesen más szakmát választott, programozó. Mindössze négy év van közöttünk, úgy érzem, jó testvérek vagyunk.

– A kardiológia az egyik legfelelősségteljesebb ága a medicinának, ha lehet ilyet mondani. Hisz szívből csak egy van, nélküle nem tudunk élni.
– Tény, hogy vannak szerveink, amelyeket nélkülözni tudunk, sőt, a dupla szervekből akár egy is elég a létezésünkhöz. Ám a szívünk egészsége nélkül az egész szervezetünk szenved, s veszélybe kerül. Napjainkban a lakosság nagy hányadát sújtó súlyfölösleg, a cukorbetegség, a káros szokások, a stressz révén egyre gyakoribbak a szív- és érrendszeri megbetegedések. Nagyon elterjedt a szívinfarktus, mely már a fiatalokat sem kíméli. A legfiatalabb infarktusos páciensem 26 éves volt. Az emberek, mivel soha nem ellenőrzik a vérnyomásukat, nem is tudnak róla, hogy hipertóniájuk van. Ha nem kezelik, annak viszont előbb-utóbb meglesz a következménye, ami infarktus, vagy agyvérzés, vagy szívelégtelenség, szívritmuszavar. Ezért lenne fontos a tudatos életmódváltás, amellyel meg lehetne előzni ezen problémák kialakulását.

– Az infarktusos betegek hány százaléka épül fel teljesen?
– A szívizom elhalása visszafordíthatatlan. Ha a tüneteket követő két órában megkapja a páciens a szükséges kezelést, sztentes beültetéssel sikerül megnyitni az artériát, akkor van esélye arra, hogy nem alakul ki infarktus és annak szövődményei. Ha erre később kerül sor, sajnos maradandó elváltozásokra kell számítani.

– Hogy lehetne megértetni az emberekkel, hogy nagyobb felelősséggel viszonyuljanak az egészségük megőrzéséhez?
– A páciensek körülbelül 40 százaléka tartja be az orvosi előírásokat. Betegeink többsége 60 év feletti. Az lenne a fontos, hogy megértsék, a betegséget sokkal olcsóbb és könnyebb megelőzni, mint kezelni. Rendszeres szűrővizsgálatokkal sokat tehetnének aktív állapotuk megőrzéséért.

– Gondolom a reanimáción letális kimenetelű esetei is voltak. Hogyan lehet feldolgozni egy páciens elvesztését?
– Meg kell tanulni elengedni. Tisztában kell lenni azzal, hogy az orvos lehetőségei is végesek, nem vagyunk istenek. Nekem is mindmáig megmaradt az első végzetes kimenetelű esetem. Egy 85 éves néni volt, akin látszott, hogy felkészült a halálra. Mosollyal az arcán ment el.

– Az ön hivatásában követelmény a folyamatos képzés.

– Évente részt veszek a Magyar Kardiológiai Társaság nyári kongresszusán. Ezen kívül folyamatosan képzem magam, konferenciákon, kerekasztal-előadásokon, online tanfolyamokon veszek részt.

– A saját egészségével mennyit foglalkozik?
– Sokat. Odafigyelek az étkezésemre, a súlyomra, rendszeresen tornázom.

– Magánélet?
– Úgy alakult, hogy a jövendőbeli férem külföldi, így a közeljövőben valószínűleg kénytelen leszek elköltözni. Budapesten töltöttem a szabadságomat a keresztszüleimnél, ott találkoztunk a vőlegényemmel. Ő közgazdász.

– Szülővárosában is dolgozik, nem fárasztja a sok ingázás?
– Mivel a buszozás valóban fárasztó, hosszadalmas és körülményes volt, jogosítványt szereztem és egy ideje már autóval teszem meg a 110 kilométert. Megszoktam. Soha nem gondoltam volna, hogy amitől annyira féltem, az fog segíteni levezetni a munkámból fakadó stresszt. Egyébként minél bonyolultabb egy eset, annál jobban doppingol.

– Mivel tud feltöltődni?
– Zenét hallgatok, vezetés közben is. Nagyon pihentet, élvezem a vezetést.

– Milyen változásokat tapasztalt a háború alatt?
– Nagyon sok a poszttraumás stressz zavarban szenvedő beteg, mely állapot erősen kihat a szervezetre. A háború kirobbanása óta érezhetően nőtt a szív- és érrendszeri betegek száma.

– Ön hogy éli meg a háborús mindennapokat?
– Családomban, ismeretségi körömben is vannak, akik a fronton harcolnak. Fontos, hogy empátiával, biztató szavakkal támogassuk a súlyos lelki sebekkel küzdő, mentálisan kifáradt harcosokat.

– Hol látja magát tizenöt év múlva?
– Mindenképpen kardiológusként látom magam, de szeretném elsajátítani az új diagnosztikai és kezelési módszereket. Számomra a gyógyítás a lényeg, tudományos címekre nem vágyom.

– Mi az első dolga ébredés után?
– Iszom egy kávét.

– Van valamilyen rituáléja?
– Az olvasás. Úgy tartom, egy jó szakembernek legalább napi két órát kell szánnia képzésre.

– Tanult-e valami követendő tulajdonságot szüleitől?
– A segítőkészséget.

– Ékszerből arany vagy bizsu?
– Arany. Nem sok ékszert hordok, de van egy arany keresztem, amit megboldogult nagyapámtól kaptam, azt soha nem veszem le.

– Ha bevezethetne valamilyen törvényt, mi lenne az?
– Hogy soha ne lehessen háború.

– Hol tud a legjobban pihenni?
– Nagyszőlősön, de a természetben, főleg a hegyekben, is megtalálom a harmóniát.

– Kivel találkozna szívesen még egyszer?
– Elhunyt nagypapámmal. Sokat tanultam tőle az életről.

– Optimista?
– Próbálok az lenni. Csak néha van olyan időszak, amikor borúlátó vagyok.

– Milyen szuperképességgel rendelkezne legszívesebben?
– Tudnám teleportálni magam a térben.

– Mulatós típus?
– A társaságtól és a hangulatomtól függ.

– Van kedvenc mondása?
– Ne várd meg, amíg elvonul a vihar, tanulj meg táncolni az esőben!

Magyar Tímea

Kedvencek:
étel: knédli tejfölös gombával
ital: édes fehér bor
állat: kutya
növény: fehér tulipán
évszak: tavasz
napszak: este
olvasmány: Jane Austen: Büszkeség és balítélet
erényének tartott tulajdonság: empátia
negatív vonása: időnként pesszimista