Fedák Sári beregszászi születésű primadonna halálának 70. évfordulója alkalmából a Kárpátaljai Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának (Fedák Sári egykori háza) falán lévő emléktáblánál és beregszászi szobránál csendes koszorúzással emlékeztek meg kora egyik legsikeresebb színművészéről. Ezt követően Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház színművészének előadásában Fedák Sári életútját bemutató monodrámát tekinthették meg az érdeklődők.
Hegedűs Csilla
– Kilenc éve játszom ezt az előadást, és amikor először a kezembe vettem az írását, melyben Sári az egész gyermekkorát leírja, úgy éreztem, egy mesébe csöppentem. A színház épületben látott először színházi darabot, és jómaga is itt lépett fel először. Ezért azt hiszem, nincsenek véletlenek – jegyezte meg Szűcs Nelli.
– Úgy próbáltam összeszedni Fedák Sári életútját – szinte a születésétől a haláláig –, hogy egy kicsit rólam is szóljon, hogy mi a közös bennünk: a hazaszeretet, Istenhez való kapcsolat, a színház szeretete, az odaadás. Úgy érzem, általa megtisztulok, megsiratom a helyzetünket, megélem vele azt, amit itthon megélnek a kárpátaljaiak most.
Fontos beszélni az ilyen elődeinkről, akik tettek valamit értünk, a magyar kultúráért, nekem pedig az a feladatom, hogy ezt tovább vigyem, Münchentől Sepsiszentgyörgyig, Sári „tüzét”, a hazaszeretetét – tette hozzá a színművész.
– Jó, hogy megalapítottuk a Fedák Sári-díjat, hiszen ez a díj is azt bizonyítja, hogy ameddig a beregszászi színház adni tud, addig létezik. Hálás vagyok a színész kollégáimnak, akik itt tartják a frontot nap mint nap, ami hatalmas és csodálatos dolog. Mindenki díjat érdemelne ezért a munkásságért. Feladat tehát van. Nekünk, azoknak a kárpátaljai művészeknek, akik Magyarországon élünk, az a feladatunk, hogy ott is virágoztassuk a magyar kultúrát, de azt is hirdessük, hogy honnan származunk. Ezt soha nem szabad elfelejtenünk – hangsúlyozta Szűcs Nelli.
Sin Edina kifejtette, Fedák Sárit az a Szűcs Nelli alakítja, aki a beregszászi színház oszlopos tagja.
– Nagy szó az nekünk, hogy Nelli nem szakította meg a kapcsolatát anyaszínházával, épp ellenkezőleg, minden erejével azon van, hogy ezt a kapcsolatot még erősebbé tegye, hogy még jobban segíthesse és támogathassa az itthon maradt kárpátaljai magyarságot, akik nap mint nap megküzdenek a háború nehézségeivel. Az előadás, amely végigvezeti Fedák Sári életét, bemutatja a nehézségeket, az I. és a II. világháborút, a szülőföldtől való elszakadással járó fájdalmakat, s ezek nagyon sok példával szolgálhatnak nekünk, de azt hiszem, hogy erőt is adhatnak. Mindig nehéz volt, de soha nem szabad elfeledkeznünk azokról az értékekről, amelyek előre visznek minket. Ebben példa számunkra Fedák Sári, Szűcs Nelli pedig a modern kori közvetítője ennek az üzenetnek. Ezt az üzenetet szeretnénk a nagyvilágban hirdetni minél több helyszínen. Nagy örömünkre szolgál, hogy a beregszászi teátrumban hatvan pótszékkel szervezhettük meg az előadást, és bízunk benne, hogy a tiszaújlaki közönség is hatalmas érdeklődést mutat majd, hiszen Szűcs Nelli tiszaújlaki lévén hazamegy – fogalmazott a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatója.
Beregszász után tehát kedd este a Tiszaújlaki Művelődési Házban is látható lesz az előadás a KMKSZ társszervezésében. Mindkét napon gyűjtést szerveztek a halábori születésű Major Ádám részére (Összefogunk Ádiért Alapítvány).
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.