Megnyílt a McDonald’s étterem Munkácson, ezzel immár két ilyen gyorsétterem működik Kárpátalján. Ukrajnában összességében ez már a 112. étterme a híres üzletláncnak.
Szerdán, május 7-én Munkácson, a Lavkivszkij utca 1-m szám alatt megnyitották a McDonald’s gyorsétteremlánc újabb egységét. Ez a második étterem, amely az elmúlt egy hónapban Kárpátalján nyílt meg.
A Munkácsi Városi Tanács tájékoztatása szerint az új épület alapterülete mintegy 500 négyzetméter, és 126 ülőhelyet alakítottak ki a belső térben, valamint 132 helyet a teraszon.
„Az étterem rendelkezik McDrive kiszolgáló sávval és saját parkolóval. Az egység éjjel-nappal nyitva tart, ugyanakkor a vendégtér csak reggel 7 és este 11 óra között fogad látogatókat. A közeljövőben a házhoz szállítási szolgáltatás is elérhető lesz. Az új étterem megnyitása 70 új munkahelyet teremtett. A zavartalan működés érdekében az éttermet generátorral látták el, és kialakítottak egy óvóhelyet is a személyzet számára” – közölte a városháza.
Dmitro Korbut, az ukrán McDonald’s igazgatója szerint a cég 2024-ben 2,6 milliárd hrivnya adót fizetett be az állami költségvetésbe.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.