Mint teknős a páncélt. Nem csupán cím ez, hanem kulcsszó. A kötet fülszövege pedig nem kertel. Egyenesen elénk teszi, mire számíthatunk: „Lévai Aliz Mária kötete a szorongás, az erőszakba ágyazott világ, az otthontalanság érzetének lírája. És bár a 21. század ismert érzelmi sivatagát körvonalazza, ahol az elmagányosodás az anyaméhben kezdődik, meghökkentő nyíltsága arcul üt. Verseit olvasva kénytelenek vagyunk szembenézni félelmeinkkel, esendőségünkkel, gyarlóságunkkal, akkor is, ha valóságos, megélt élettapasztalatokként, akkor is, ha a fantázia szüleményeiként vagy egyfajta szereplíraként értelmezzük sorait. E költészet egyértelmű szándéka, hogy kizökkentsen a komfortzónánkból, hogy kegyetlenségével nyűgözzön le.”
A Mint teknős a páncélt nem óvatos könyv. Olyan nyelvet keres, amely sebez, de nem pusztít. A fülszöveg nem téved: valóban „kegyetlenségével nyűgöz le” ez a költészet. De közben teret nyit. Nem kész válaszokat, hanem lehetőséget kínál. Kilépni az árnyékból. Végre levegőt venni.
Olyan, mint a kötetének teknőse: mondja magáról. A Mint teknős a páncélt című verseskötet szerzőjével beszélgettem írásról, kimondatlanságról, gyógyulásról – és arról, mit jelent ma fiatal, kárpátaljai magyar költőként alkotni.
„Elsősorban a láthatóságért küzdök” – fogalmazza meg Aliz, amikor arról kérdezem, milyen kihívásokkal néz szembe fiatal költőként. Nemcsak az a célja, hogy meghallják, hanem hogy olyan nyelvet találjon, ami képes „hidat verni a bensőbb valóságok felé”. A versekben az önkifejezésen túl kapcsolatépítés is történik – az olvasóval, önmagával és a múlttal.
A Móricz Zsigmond-ösztöndíj számára nemcsak szakmai elismerést, hanem – ami talán még fontosabb – láthatóságot jelentett. Ez különösen fontos egy olyan alkotónak, aki a verset egyszerre tekinti önkifejezésnek és túlélési gyakorlatnak. „A költészet számomra légzőgyakorlat: minden vers az az új belégzés, amiben megpróbálok egy kicsit szabadabban lélegezni” – fogalmazza meg. Írás közben – teszi hozzá – „a mondatok megformálják a félelmet, miközben enyhülést is adnak.”
A Mint teknős a páncélt cím nemcsak a védekezés eszköze, hanem egyfajta állapot is: „egyszerre jeleníti meg azt a súlyt, amit a múlt cipelése jelent, és azt a biztonságot, amellyel ez a múlt körbevesz és véd.”
A versek nyelve személyes és letisztult, de nem fél a mélységtől. Szó esik bennük a családhoz kötődő traumákról, az elvágyódásról, női lét feszültségeiről, de megjelenik a játékosság is. Aliz nem ismer sem irodalmi, sem személyes tabukat: „szabadon írok mindenről, ami mélyen érint, ami nyugtalanít.”
Különleges réteget ad a költészetének, hogy kárpátaljai magyar költőként alkot. Bár a versek nem hordoznak direkt üzeneteket, mégis átszövi őket egy sajátos tér- és időélmény. „A Testbarlangban az ősi dobok üteme, a „puha homok” és a Möbius-szalag képe azt jelzik, hogy ezen a vidéken az idő és a tér különös hurkokat vet.”
A nagymamák szőnyegei, az almás pite íze, a gyerekkor képei – nemcsak díszletek, hanem érzések hordozói. „Verseimmel tovább szeretném vinni ezt a kötődést.” Az otthontalanság és a honvágy kettőssége pedig visszatérő motívum: ez az érzet újra és újra megjelenik a költészetében.
A Szerepben című vers sorai – „csak árnyékokban létezem / nagyságom mindig mástól függ” – azokról a szerepekről szólnak, amelyeket az emberre ráír a világ. A családtól örökölt minták, az elvárások, a társadalmi szerepek mind olyan maszkok, amelyek eltakarják az arcot. De ezek a versek a lehántásról is szólnak. Az őszinteség erejéről, arról, hogyan lehet a versen keresztül kilépni az árnyékból.
Költészetében nemcsak önmaga felé nyit ajtót, hanem az olvasó felé is. A kimondásban nem megoldásokat kínál, hanem teret: gondolatnak, kérdésnek, jelenlétnek.
Lévai Evelin,
az MCC program résztvevője
Mint arról korábban beszámoltunk, Lévai Evelin jelenleg a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző programjának a résztvevője. A program keretében olyan projektet valósít meg, amely a helyi értékeket és hagyományokat kívánja bemutatni, valamint középpontba helyezzen olyan kárpátaljai személyeket, akik munkájuk révén példaként szolgálhatnak a kárpátaljai fiatalok számára. A projekt keretében interjúsorozatot készít olyan helyi szakértőkkel, alkotókkal és hagyományőrzőkkel, akik munkájukkal hozzájárulnak a régió fejlődéséhez. A legelső interjút ITT olvashatják, az azt követőt pedig ITT.
